Mindig szívesen olvasok LMBT történeteket, Marcell könyvére pedig hamar felfigyeltem, de aztán a téma miatt mégis visszakoztam. Azt hiszem párszor megírtam már a blogon azt, hogy ateista vagyok. Éppen emiatt egy olyan könyv, ami azt elemzi, hogy egy vallásos ember lehet-e meleg, és elfogadhatja önmagát, nos, mondjuk úgy, nem nekem íródott. Mégis, amikor a szerző küldött egy e-mailt, hogy érdekel-e a könyv, nem tudtam nem esélyt adni neki. Utólag nem érzek megbánást amiért elolvastam, sőt, számos fontos gondolttal lettem gazdagabb.

Marcell egy átlagos, istenfélő családban nőtt fel. Már gyerekként közeli kapcsolatot ápolt a Mindenhatóval, ám ahogy kezdte felfedezni azt, hogy meleg, ez a kapcsolat egyre bonyolódott. Megpróbálva önmagában elfojtani az érzést segítséget kért a vallási vezetőktől, de ez nem igazán működött. A huszas évei elején vallási ifjúsági tábor vezetőként döntött a lemondás, és önmaga teljes felvállalása mellett. Könyvében az Istennel való kapcsolatáról mesél leginkább, azokról a nehézségekről, amit a hívőség és a melegség összekapcsolása jelentett a számára. Nehéz volt elhinnie, hogy lehet valaki hívő és meleg egyszerre.

Őszinte leszek. Az elején még rendesen olvastam, de aztán szépen-lassan elegem lett a vallásos részből. Egyszerűen nem érdekelt, hallani sem akarom Isten nevét. Így, folyton leírva, az a sok idézet a Bibliából, az agyamat eldobtam tőle. Végül ehelyett a lapozás gombra kattintottam a drága Kindle-men. Aztán lapoztam, és lapoztam, miközben kezdtem belátni, hogy „meleg könyv” ide, vagy oda, bizony ezt sem nekem írták. A könyv hetven százalékánál járhattam, amikor aztán arra lettem figyelmes, hogy végre-valahára leállt a vallási dogma, és olyan dolgokról beszélt a szerző, ami engem is érint. Ami engem is érdekel.

„Sokan őrzünk titkot. Az előbújás nem csak a melegek privilégiuma. Mindenki előtt ott a választás, hogy hagyja-e, hogy az meg határozza meg őt, ami történt vele, vay úgy dönt, hogy maga fogja alakítani az életét, és saját döntéseket hoz, és nem él többet a múlt árnyékában és nem hagyja, hogy a szégyen lebénítsa.”

Olyan csodás harminc százalék következett utána, amit nem csak egyszer, hanem kétszer is átolvastam. Csodálatosan beszélt a melegek problémáiról, azokról a dolgokról, amiket én is átéltem, vagy láttam az ismerőseimnél, egyszerűen ledöbbentem. Nem azon, hogy ilyenek vannak, hanem mert végre valaki nevesítette a problémákat, és a lehető legjobb érvet adta, miért olyan nehéz melegnek lenni. Fiatalon egyszerű, akkor még az ember bulizik, egyik kapcsolatból ugrik a másikba, és ilyenkor mindegy is, hogy heterónak vagy melegnek születünk. Azonban a heteróknál adott a folyamat: megnyugszol, találkozol a nagy Ő-vel, családot alapítotok, a társadalom előtt elismert kettős lesztek, és boldogan éltek tovább. A melegeknél ez nincs így.

Nálunk hiányzik az élet egyik legfontosabb része, az, amikor már az igazit keressük, és tovább lépnénk, a társadalom még hasznosabb tagjává válva. Itt nem arról van szó, hogy az utcán akarnánk csókolózni a kisgyerekek és az idős nénik orra előtt. Ez másról szól, és végre, láttam leírva azokat a gondolatokat, amik bennem is kavarogtak. Ha nincs hová továbblépni, ha nem tudunk olyan kapcsolatot kialakítani, mint a heterók, ha a gyerekvállalás nagyon problematikus, akkor is maradhat ám boldogság, csak teljesen más, és sok élménytől megfosztott. Ez tényleg nem egyenjogúság. Marcell könyve pedig erre is felhívta a figyelmemet. Összerakta a kirakóst még előttem is.

„Bele sem gondol egy heteró, hogy milyen lenne csak egy hétig, egyetlen hétig úgy kellene élnie a párjával a nyilvános közegben, hogy semmilyen módon nem fejezheti ki, hogy szeretik egymást és összetartoznak. Ez a legtöbb meleg valósága még Magyarországon, egy egész életen át. Ezért fontosak a meleg jogok, ezért menetel évente egyszer a Budapest Pride, hogy felhívja a társadalom figyelmét arra, hogy nem vagyunk egyenlőek. Aki hajlandó egy csepp empátiára, az belátja, hogy nem osztanak nekünk egyenlő lapokat. Sok meleg még homokba dugja a fejét és egyszerűen nem vesz tudomást erről.”

Az a csodás harminc százalék a meleg-lét olyan alapvető nehézségeire hívta fel a figyelmet, amit ritkán kommunikálunk kifelé. Érdekes volt látni minden gondolatot egybefűzve. Szó esett arról is, hogy kinek és hogyan kellene tenni a változásért. Továbbra sem értek egyet a Pride-dal, mert szerintem pont az ellenkező hatást váltja ki, mint Nyugaton. Szerintem az a rossz út. Marcell szerint a helyes út az, ha folyik a Pride, ha a melegek kiállnak az egyenlő jogokért, ha kifejezik az összetartozást a párjukkal mindenki előtt. Nem értettem egyet száz százalékig minden gondolatával, mert vékony a mezsgye az őszinteség és a provokáció között. Az emberek pedig sok mindent hajlamosak provokációként felfogni. Az viszont, hogy tesz a változásért, csodálatos dolog.

A tartalmi részt tekintve tehát elégedett voltam, értékes kis könyv ez. A stílus néhol számomra túlírt volt. Nagyon hosszú mondatok, a rengeteg „hogy”, és néhol a szerző ismételte a saját gondolatait. Látszik ám, hogy magánkiadásban látott napvilágot, de Marcell blogja szerint egy hagyományos kiadó is felfigyelt rá. Drukkolok a megjelenésnek, mert remek lenne, ha minél több emberhez eljutna ez a könyv. A benne szereplő tartalom megérdemli a közönséget.

Értékelés: 5/10
Nehéz ügy, de annak a harminc százaléknak az elolvasását tényleg mindenkinek ajánlom. Sok fontos gondolatot megfogalmazott benne a szerző. Ami a vallásos részt illeti, az nem nekem íródott. Viszont nagyon sokan vannak, akik hisznek, és problémákkal küzdenek. Akik úgy gondolják jobbak a másiknál, mert hívők. Úgy vélem nekik az a hetven százalék talán még fontosabb is, mert a végső harminc. Mert minden ember egyenlő. Ha tetszik, ha nem.