Könyvkritika: Tavi Kata – Nyitótánc

Könyvkritika: Tavi Kata – Nyitótánc

0
Oszd meg!

tavi kata nyitotancA II. Aranymosás egyik győztes szerzőjeként decemberben jelent meg Tavi Kata első regénye, a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából. Már a pályázat alatt egyértelműnek tűnt, hogy – az akkori nevén Sulijegyzetek -, diadalt arathat. Amikor Februárban felkerült az első részlet az Aranymosásra, és elolvastam, akkor nem volt túl pozitív véleményem a regényről. Szent Johanna Gimi koppintásnak tűnt, és bár tetszett a szerző stílusa, valamiért mégis irritált az egész. Aztán a folytatások, a második és a harmadik részlet már jobban bejött, de igazából az a pillanat, amikor felkaptam a fejem a Nyitótáncra, az már a szerkesztett verzió volt, amit a szerző a blogján publikált a megjelenés előtt. Akkor és ott már érezni lehetett, hogy a csiszolatlan kéziratból Varga Bea szerkesztésével egy szerethető könyv lett – aminek ugyan megvannak a hibái, de attól még szívesen olvassa az ember, én legalábbis mindenképp.

A történet főszereplője a 15 éves Lilla aki bekerült a Dunaparti Gimi tánctagozatos osztályába, akárcsak a szomszédja, a jóképű Krisztián. A suliban aztán megy a szokásos feszültség, a dráma, a jókedv és így tovább. Nem csodálom, ha első blikkre Szent Johanna Gimi koppintásnak tűnt, igaz, ez olyan dolog, ami mellett nehéz elmenni, ha egy friss, ifjúsági történetet olvas az ember. Azonban a friss megjelenések közül a Nyitótánc az, ami leginkább hasonlít Leiner Laura bestsellerére. A hősnőn, Lillán kívül a legtöbb mellékszereplő olyan, mint az SZJG-ben. Most nem kezdem el “védeni saját magam“, miszerint Szent Johanna-fanként mindenütt őket látom, mert a D.A.C.-ban például nem úgy történt, tehát el tudok én vonatkoztatni, ha el lehet.

A legszomorúbb az, hogy a szerzőnek megvolt ugyanaz a lehetősége, mint amivel Kalapos Éva élt: azaz másként bemutatni a gimiseket. A sulit Tavi Kata nagyon jól találta ki, és ez lett volna a kulcs az egyediséghez is. Ha már tánctagozatos iskola, akkor olyan tanulókat vártam volna, akiknek a tánc a mindenük, akik elkeseredetten táncosok akarnak lenni, és azért bármire képesek, a sportolóknál és a rajzosoknál pedig dettó. Szívesen olvastam volna egy olyan karakterről is, aki a tánc vagy a sport által akar kitörni a szegénységből, akár negatív figuraként is érdekelt volna. Egy olyan osztályt mutatott be nekünk a szerző, ami hiába klikkesedik, végső soron összetartó, pedig egy ilyen osztálytól, ahol ennyiféle diák van, pont mást vártam volna el. A legnagyobb baj ami a Nyitótánccal történhetett az, hogy – akarva, akaratlanul -, átvette a Szent Johanna Gimi pozitív hangulatát, átjött a “mindig boldogok vagyunk, néha meghülyülünk és a pasikon sírunk, de a világ tökéletes” mentalitás, amihez vidáman asszisztáltak a gazdag tinik.

A regény 350 oldalas volt, és egy iskolai tanévet ölelt fel, tehát simán előfordulhat az, hogy egyszerűen nem volt ideje a szerzőnek bemutatni a karaktereket. Lillán kívül tulajdonképpen senki nem kapott teljes jellemzést, pedig Kristófra vagy Márkra nagyon kíváncsi lettem volna. Ha a karaktereket egy kicsit jobban kifejtik, ezáltal pedig olyan száz oldallal hosszabb lett volna a könyv, akkor talán másként, pozitívabban vélekednék én is. Egy dolog miatt még csalódott voltam egy cseppet, méghozzá azért, mert vártam, hogy kiderül majd valami érdekes Krisztián és Lilla ovis múltjából, de igazából nem történt semmi, ez a jót kecsegtető szál pedig kifulladt, amit sajnálok. Visszatérve a regény szerkezetére, a tanév nekem sűrűnek tűnt, mintha csak ünnepek, meg szünetek, meg bálok és iskolai fellépések lennének benne. Apropó, fellépések, a folytatásban szívesen olvasnék magáról a táncról. Milyen mozdulatokat csinált Lilla, hogy nézett ki pontosan a fellépés, és így tovább. Nem szép dolog elintézni annyival, hogy “jót táncoltunk, mindenki megtapsolt minket“.

Sok negatívumot leírtam, de legalább ennyi pozitívat is írhatnék.  A hősnőt nagyon megkedveltem, imádtam Lilla nagy pofáját, a karakán kiállását, és azt a pozitív életszemléletet, amivel a szerző felruházta. Tulajdonképpen végig hozhatta volna a “majd meghalok a pasiért“-féle epekedést, ehelyett személyiséget kapott, amit használt is. Lilla egy nagyon szerethető főhős, és éppen ezért vagyok kíváncsi a folytatásra is. Mert mindent egybevéve, akármennyi negatívuma legyen is, a könyvet megszerettem, és tényleg kíváncsi vagyok rá mit tartogat számukra a jövő. Most, hogy megvannak az alapok, a második rész ugyanis jobb és egyedibb lehet, különösen akkor, ha a mellékszereplők is nagyobb teret kapnak, méghozzá azért, mert megérdemlik.

Értékelés: 6/10
Úgy érzem nem lennék igazságos, ha magasabb pontszámmal értékelném, méghozzá a felsorolt negatívumok miatt. Azt viszont feltétlenül el kell mondanom, hogy egy nap alatt kiolvastam (karácsony másnapján), és ha akkor és ott a polcon csücsül a második kötet, akkor december 26-án kiolvastam volna azt is. Mert az oldalak olvastatták magukat, és fogva tartottak, kíváncsi voltam ugyanis arra, mit tartogat még számomra a regény.

207 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás