Könyvkritika: Szepesi Nikolett – Orgazmuspontok

Szepesi Nikolett - OrgazmuspontokSokat gondolkodtam ezen a könyvön, mielőtt elkezdtem volna megírni ezt a kritikát. Igen, bármennyire is furán hangozzék is, ezen a könyvön gondolkodni kell. Előrebocsájtom: nekem nagyon tetszett az, amit olvastam. Úgy érzem, hogy az Orgazmuspontok sokkal kiforrottabb, sokkal több benne az értékes (!) gondolat, mint az Én, a szexmániásban. Utóbbiban inkább a szexen és a botrányokon volt a hangsúly, míg az Orgazmuspontok más síkon mozgott. Itt mintha nem is nagyon lett volna leleplezés, így egy támadási felület kilőve – no nem mintha nem lenne még vagy száz.

Mielőtt megírtam a kritikát, végig futtattam a fejemben azt, hogy mennyien lenéznek majd a pozitív mivoltáért. Hiszen ez egy olyan könyv, amit kézbe se vehetne egy kultúrember! Ha már megteszi, akkor találjon ki valami jó kifogást, és aztán még véletlenül se vallja be azt, ha tetszik neki. Miért is tenné? Hiszen ez ponyva! Ez ciki! Az átlagember csak szépirodalmat olvas, elfogyott az összes Szabó Magda kötet a boltok polcairól, hisz mindenki azzal járkál. Mert azt büszkén el lehet mondani, hogy Szabó Magdát olvasok, igaz? Nos, úgy döntöttem nem állok be a sorba. Nem csak büszkén mondom azt, hogy én szerettem ezt a könyvet, hanem “ki is állok” elétek. Mert nem akarok olyan ember lenni, akinek szégyellnie kell azt, ami tetszik neki. Ettől kevésbé lennék “kultúrember”? Hát, sajnálom, ha ezt gondolod.

Szepesi Nikolett

Tehát, az Orgazmuspontok. Gondolom ennyi felvezetőből mindenki rájött arra, hogy szerettem olvasni. Logikusan a szerettem nem a legjobb kifejezés, hiszen kifejezetten élveztem! Legjobban azért tetszett, mert olyan sokat tudtam rajta gondolkodni, hiszen nem volt egyszerű a szexbe ágyazott mondanivalót kiolvasni a sorok közül. Megláttam  két szex között azokat az értékes gondolatokat, amiket Niki megmutatott önmagából. Márpedig ez történt. Nagyon tetszett, sőt, részben még egyet is értettem azzal, amit az a lány a világból látott. Az álszent emberek álszent világképét, a nőket, ahogy rohannak, törtetnek, a pasikat, amint mindenkit megraknának, aki él és mozog. Nem azt mondom, hogy mindenki ilyen, hiszen nem lehet általánosítani. Mégis, valahogy úgy vagyok vele, hogy kétségkívül sok az igazság abban, amit Szepesi leírt. Mert tényleg vannak olyan emberek, és tényleg sok az álszentség ebben a világban. Utóbbit tartom a legszomorúbbnak.

Többen mondták azt is, hogy Niki rosszul vélekedik a nőkről, és eleve mit képzel magáról, amiért úgy állítja be a női nemet, mintha csak a pasikat üldöznék és így tovább. Én nem hiszem, hogy ez így lenne. Szerintem csak saját magáról írt ebben a könyvben, és azokat a lányokat hozta fel példaként, akiket ismer – akik hasonlóak, mint ő. Persze itt az a szép, hogy mindenki másképp olvas a sorok között. Mindenki mást lát meg benne, és másképp értelmezi azt.

Szepesi Nikolett 2

Kifejezetten tetszett, hogy Niki beleszőtte a könyv utóhatásait is a könyvbe. Imádtam, ahogy leírja, dőzsöl a pénzben, többször is kitért arra, dől a lé. Más ezt nem tette volna meg, de Niki karakán és őszinte csaj, miért kellene pont ebben álszenteskednie? Szerettem az őszinteségét, azt, ahogy leírta kit és hogyan kapott meg. Mert hódított a könyv után is, és hagyta magát elcsábítani. Fiatal, élte az életét – egészségére. Sokan kurvának titulálják Szepesit, és olyankor mindig elgondolkodom azon, hogy mit is jelent ma ez a szó. De tényleg, ki a kurva? A prostituált aki áll a sarkon? A pornós, aki pénzért szexel? A nő vagy férfi aki kitartottként él a húsz-harminc évvel idősebb párjával, akit nem is szeret? A nő, aki válogat a pasik között és élvezi az életet? De tényleg, most ki és miért kurva? Mielőtt… költői kérdés volt. Ha Samanthát a Szex és New Yorkból nem tartottam kurvának, akkor Szepesit sem fogom. Hiszen Samantha is élte az életét, felszedte a fiúkat, használta majd eldobta őket, egészen addig, amíg el nem jött az életébe az igazi. Őt miért nem ítéljük el? Persze, Kim Catrall zseniális színésznő, őérte nem lehet nem drukkolni, Szepesit pedig, az örökös magyar bajnok egykori úszónőt meg könnyebb elítélni. Végül is, ő magyar, megírta, hogy kivel, hol és hogyan, ráadásul bevallotta az egész életét. Minden fájdalmát. Kitárulkozott – és ettől máris kurvának lett megbélyegezve.

Ez a kötet szerintem sokkal összeszedettebb volt, mint az előző. Az inkább egy felvezetés volt, ahol Szepesi vagy szimpatikus lett, vagy nem. A másodikban viszont mintha már kevesebb lett volna a szex, és inkább a gondolatokra helyeződött a hangsúly. Azt hihetnénk, hogy ez a lány buta. Pedig szerintem okos, méghozzá sokkal okosabb, mint amilyennek tűnik. Tényleg találtam pár olyan gondolatot ebben a könyvben, ami szöget ütött a fejembe. Mert úgy éreztem “igen, ezt eltaláltad, ez tényleg így van“. Olyan aktuális témákról is elmondta a véleményét, mint az elszegényedés, mint mennyire nehéz munkát találni manapság, és így tovább. Nem maradt ki az sem, ahogy ő küszködött, hogy értékesítőként járja az országot és dolgozik, “ő, a szexmániás“. Mert éli az életét. A könyveivel celeb lett, de nem mártózott meg igazán a celeb-létben. Hívták pornózni, nemet mondott. Hívták kereskedelmi tévébe riporternek – no azon még gondolkodik. Abban meg csak bizakodom, hogy a Hal a tortánban főzni fog valamikor.

Szepesi Niki Orgazmuspontok

Akadt a regénynek amúgy egy nagyon sötét része is, amit azt hiszem leírok, mert így jobban átlátjátok miért szerettem annyira ezt a könyvet. Hozzáteszem, ez a bekezdés spoileres lehet. Szóval, az Orgazmuspontok számomra végig egy “fejlődés-történet” volt. Egy hosszú út, ahol a lány rájött arra, hogy a rossz úton jár, hogy fel akar hagyni azzal az élettel, amit él, és az ő helye a szeretett férfi mellett van. De ez sem ilyen egyszerű. Az egyik éjjel Szepesit megerőszakolták, három férfi fogta le. Azokat az oldalakat nehéz volt elolvasnom, mert megsajnáltam őt. Nem csak gyerekként erőszakoskodtak vele, hanem felnőttként immáron újra. Nem nagyon fejtette ki, szerintem nehéz volt róla beszélnie. Sajnáltam őt, és egyben valahol fel is néztem rá. Akkor realizálódott bennem igazán, hogy milyen hosszú és nehéz út áll mögötte. Mennyi szenvedés, fájdalom és kín, ami egy harcost teremtett, egy olyat, aki nem fél őszintének, bátornak és szókimondónak lenni. Aki bevallja, hogy élvezi a szexet, akinek ami a szívén, az a száján. Ha ettől kurvának tartják, legyen. Szerintem csak őszinte.

Mindent összevetve nagyon szerettem ezt a könyvet, és a végén pedig olyan érzésem volt, mintha eltűnt volna a valóság. Mintha Szepesi “csak” egy könyv karaktere lenne, akinek drukkolok a boldogságáért, azért, hogy megtalálja a hosszútávú társát. Mintha eltűntek volna a valóság szabta határok, és azt hiszem ez így van jól. Várom a harmadik kötetet – mert a történet itt még nem érhet véget, hiszen pont most lenne igazán érdekes, az, ahogyan megpróbál jókislányként jegyességben élni a párja mellett. Vagyis, már el van jegyezve, mondom én, hogy elmosódnak a határok. Akárhogyis, Niki remélem boldog – mert úgy érzem, hogy megérdemli.

Szégyellnem kellene magam, amiért tetszett? Szégyelljem azt, hogy pozitívan vélekedtem róla? Akkor sem teszem.