Mit olvastam januárban?
Mivel nem írok minden olyan könyvről értékelést, amit elolvasok, arra gondoltam, hogy minden hónapban összegzem majd, hogy mit olvastam az előző hónapban. Remélem, hogy érdekesnek találjátok majd ezt a rovatot. Vágjunk is bele!
A január olvasás szempontjából nem indult a legjobban, gyakorlatilag bő két hétig nem is vettem könyvet a kezembe, és később sem olvastam túl sokat. Van ez így sajnos, hogy néha az embernek másra van igénye.
De azért két könyvet elolvastam, amik közül az egyik benne is volt a 2026-os várólista csökkentés kihívásomban. A poszt végén hagyok egy statisztikát, addig is, az olvasásaim:

Stephenie Meyer: A burok
Mikor olvastam? 2026. január 12. – 29.
Miről szól? Új faj érkezik a Földre, akik elfoglalják az emberek testét, és ők irányítanak. A maroknyi túlélő egyike Melanie, akit szintén elfognak, de a többi emberrel ellentétben az ő tudata nem tűnik el, és feltett célja hazajutni a szeretteihez.
Hogy tetszett? Bevallom, nem szerettem bele annyira a könyvbe, mint ahogy vártam. Lehet a film miatt is, ami nem lett annyira kedvenc, lehet az volt a gondom, hogy túlírtnak éreztem. Bármi is legyen, sajnos nekem ez csak 5/10 volt.

Tricia Levenseller – Az árnyak köztünk
Mikor olvastam? 2026. január 11 – 31.
Miről szól? Alessandra elhatározza, hogy elcsábítja az Árnykirályt, majd szépen megöli, hogy ő uralkodhasson. Csak arra nem számít, hogy beleszeret a férfiba…
Hogy tetszett? Minden egyes szavát imádtam! Zseniális volt, itt meg is írtam, hogy miért érdemes elolvasni. 10/10, nem is kérdés.
Januári összegző
Elolvasott könyvek száma: 2
Elolvasott oldalak száma: 936
Kiadók szerint: Agave (1), Könyvmolyképző (1)
Várólista csökkentés kihívás: 1 elolvasott könyv a kitűzött 12-ből (8%)
Január kedvenc könyve: Az árnyak köztünk
Január csalódása: A burok