2023-ban a Boyfriend Material volt a kedvenc könyvem. Gondolhatjátok, hogy mennyire vártam a folytatást magyarul!

Az olvasás előtt azonban féltem is egy cseppet, mert láttam, hogy nem annyira magas ennek a könyvnek a tetszési indexe. Azért reménykedtem, hogy ettől még imádhatom, de az élmény attól elég távol áll. Szerencsére azért voltak így is felemelő pillanatai.

A történet két évvel az első kötet vége után veszi fel a fonalat. Luc és Oliver boldogan él egymás mellett, Luc már majdnem be is költözött Oliverhez. A kapcsolatukat viszont megnehezíti négy esküvő, majd egy temetés, és az ennek a kapcsán előtérbe kerülő bonyodalmak.

A kedvenc részem a könyvben az volt, ahol elkezdték boncolgatni a Luc és az Oliver közti különbségeket. Gondolok itt például arra, hogy Luc másként kapcsolódik az LMBTQ közösséghez, míg Oliver inkább a „heterósabb” vonalat képviseli. Ezt például szerintem nagyon jól boncolgatta az író, hogy ezeket a különbségeket hogy lehet áthidalni. Vagy ott volt a halálcuki jelenet, amikor Oliver takarított, Luc meg csak állt ott.

Mivel a könyvben alig volt cselekmény, az író sokat fókuszált a karakterekre. Tetszett, ahogy épültek és fejlődtek mindketten. Luc szerintem kifejezetten messzire jutott, imádtam nála a JoJóval beszélgetős jelenetet, ahol meglepő érettségről tett tanubizonyságot a maga módján. Olivernél a szívem szakadt meg, mert szegénykém még mindig tele van komplexusokkal és félelmekkel, a magabiztossága csak a látszatnak szól. Továbbra is magasan Oliver a kedvenc karakterem, annyira édes és imádnivaló ez a srác.

Amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni a könyvben, az a humor volt. Akadt megint többjelenet, amin nevettem, de közben éreztem, hogy az író túlzásba vitte az egészet. Luc köré három teljesen zizi csapatot is kerített, a barátait, az anyját és a munkatársait, és őszintén, egy ponton túl már nagyon sok volt ez az infantilis társaság. Éreztem, hogy ez itt vicces akar lenni, és nevetnem kéne, de ez már a fáradt humor volt, aminek nincs ereje, legalábbis, számomra. Egy ponton már elegem lett ebből a sok idióta karakterből, és másra se vágytam, csak Oliverre, hogy szólaljon meg, jelenjen meg, de a könyv első száz oldalában például alig volt ott.

Feljebb boncolgattam, hogy cselekményt alig kaptunk. Ha a könyv első 150 oldalát kitörölték volna, akkor is teljesen érthető lett volna a sztori. Azt hiszem, ez mindent elmond. És bár maga a felépítés, hogy a Négy esküvő, egy temetés filmre hajazzon a dolog tudott volna működni, ha azt éreztem volna, hogy itt történik is valami. Ami például Bridget és a „jajj mit tett Tom” körüli vagy ötven oldalban volt, az fájt talán a legjobban, annyira nem vezetett sehová a dolog…

Értékelés: 6/10

Mindent egybevéve azt kell mondjam, hogy én is csalódtam. Azt hittem, hogy itt is az lesz, mint a HIM – Ez a srác folytatásánál, hogy kapok egy érett könyvet arról, hogy mi történik az „összejöttünk” szakasz után, és bár ez részben megtörtént, de közben a humor, az idióta karakterek és a cselekmény hiánya leölte a könyvet.

De Oliver és Luc kapcsolata még mindig nagyon szerethető, ketten együtt zseniálisak, és szerettem róluk olvasni, különösen amikor kettesben volt. Szerencsére a könyv utolsó harmada már kifejezetten élvezhető lett, így azért olyan csalódott sem vagyok.

Hogy tetszik a borító? Továbbra is imádom, olyan aranyosak a karakterek, és a színvilág is kellően angolos.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha imádtad az első részt, vágj bele. Ha az első rész sem tetszett, őszintén meglepne, ha ezt szeretnéd.