Home Könyvkritika Könyvkritika: Ker Dukey & K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Könyvkritika: Ker Dukey & K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

Az első részt imádtam, a durva függővége miatt pedig elképesztően vártam már a folytatást. Szerencsére nem csalódtam, sőt! Nagyon hamar ledaráltam a könyvet, (na nem úúúgy! :)) mert annyira vitt előre a sztori, és különösen a WTF pillanatok. Mert azokból akadt bőven…

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért. Jade újra visszakerült Benny börtönébe, és a helyzet egyre rosszabbnak tűnik. A lány ugyanis az eltelt évek alatt hiába vált profi rendőrnyomozóvá, ha Benny is megerősödött, így fizikailag nem bír el a férfivel, így csak az eszére támaszkodhat, de nincs könnyű dolga, hiszen félő, hogy van az a pont, amikor ő is megtörik.

Úgy érzem ebben a kötetben Jade jellemábrázolása volt az, ami a leginkább magával ragadott. Hiszen újra visszakerülni a cellába, újra rettegni a megerőszakolástól már önmagában sokk, ahogy nyilván Bennyt is para viszont látni. A srác pedig nem szűkölködött a szemét eszközökben, és ezek egyre inkább megtörhették volna Jade-et. Nagyon szerettem azt, ahogyan a lány gondolkodott, a dolgokat, amiket megtett, és az utolsó reményszálakat, amikbe kapaszkodott. Azt hiszem nem árulok el ezzel titkot: Dillion emléke adott neki erőt, amikor úgy érezte, az övé már elfogyott. És ez annyira szép, amikor a szerelem így tud segíteni a bajban.

Az elrablás során Jade számára a másik legborzasztóbb dolog Macy volt. A szerzőpáros brutálisan hitelesen ábrázolta azt, hogy mi történik egy ember személyiségével, ha egy olyan valaki mellett nő fel, mint Benny. A szerzők alaposságát jelzi az, hogy kaptunk pár visszaemlékezést Jade-től, hogy milyen volt régen Macy, és brutális volt az, ahogy az akkora viselkedésjegyek brutálisan, mindenféle erkölcsi ítéletet veszve köszöntek vissza Macy mostani tetteiben. Iszonyú fájdalmas lehetett mindezt átélni Jade-nek, a tudatot, hogy mi lett a testvérével.

Rázós könyv a javából! – Íme 10 eszeveszett jó idézet a Csinos játékbabákból!

Az első résznél is zseniálisnak éreztem Benny karakterét, ez most sem volt másként, ez az őrült figura nagyon összetett, most pedig különösen érdekes volt az, ahogy a beteges szerelem kapcsán nyilvánult meg a srác. Azt viszont sajnáltam, hogy a szerzők meglépték a “jolly joker” kártyát, azaz megkaptuk Benny gyerekkori szenvedéseinek a krónikáját, és nyilván nála is erre vezették vissza az őrületet. Hitelesnek éreztem a dolgot, pszichológiailag is jól nyúltak hozzá, csak én sajnálom kicsit, hogy erre a nyilvánvaló vonalra feküdtek rá. Pedig vannak olyan emberek, akik anélkül is brutális őrültekké válnak, hogy a szüleik azok lettek volna.

Ami Dilliont illeti, ő hozta azt, amit elvártam tőle, továbbra is odavagyok a nyomozó karakteréért, azt pedig különösen szerettem, ahogy a családjával még jobban mélyítették a szálát. A Jade – Dillion vonal is jól működött a regény folyamán, a páros annyira erős együtt, a kémia pedig csak úgy pezseg köztük. Remélem ez nem spoiler, de igen, ismét kaptunk pár nagyon jó jelenetet.

Bármennyire is szerettem a regényt, azért itt-ott úgy éreztem, hogy megbicsaklott a történet elmesélés, leginkább amikor megkérdőjelezhető döntéseket hoztak a szereplők. Gondolok itt mondjuk arra, amikor a könyv közepén Dillion lelőhette volna Bennyt, de nem tette, mert így lesz később bonyodalom. És még agonizált is rajta, hogy nem ér rá, holott egyetlen mozdulat az egész… Akadt sajnos még pár ilyen mozzanat, ami azért bánt, mert az első kötetben ennél következetesebbek voltak az írók.

Értékelés: 8/10

A hibáival együtt is azért azt kell mondjam, nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, mert sodró lendületű volt, izgalmas, és szépen kezelte a szereplői érzelmi, lelki világát. Brutalitásból továbbra is nagyon sokat kaptunk, talán még az első résznél is rázósabb lett most ez, úgyhogy továbbra sem könnyű olvasmány, de így is élveztem olvasni.

Ez a kötet egyébiránt szépen lezárja a történetet, igazából minden karakter szálát elvarrja. Viszont odakint magánkiadásban jelent meg, és siker lett, így a szerzőpáros írt egy harmadik és negyedik részt is. Erről egyelőre nem tudom mit gondoljak, mert tényleg olyan csodálatos sorozat lezárást kaptunk itt, hogy kissé sajnálom, amiért ezt megbolygatták. Ha jön magyarul, szerintem elolvasom azokat a részeket is, de ha itt és most kell elbúcsúznom a szereplőktől, én azt sem fogom bánni, mert semmi hiányérzet nincs bennem a “finálé” után.

Hogy tetszik a borító? Passzol a könyvhöz, örülök hogy Bennyt látom rajta, de úgy alapból nem fogna meg annyira.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ó, ha az első részt olvastad, szerintem erről sem akarsz majd lemaradni 🙂

Könyvkritika: Ker Dukey & K. Webster: Pretty ​Stolen Dolls – Ellopott babácskák