Tavaly a Powerless – Hatalom nélkül volt az abszolút kedvenc olvasmányom. Igen, láttam Victoria Aveyard tiktok videóját, végig követtem a balhét, érzékelem a Vörös királynő és egyéb hasonlóságokat, de engem mégis képes volt magával ragadni az első rész, szóval epekedve vártam a folytatást.

Volt olyan jó a második rész, mint az első?
Sajnos nem. Tipikus második rész szindrómát élhettünk át, amikor egy trilógiában a középső rész leginkább arra a célra szolgál, hogy húzzuk az időt a nagy finálé előtt. Nem szívesen mondom, de ha valaki kihagyja a második kötetet, és egyből a harmadikkal folytatja az első után, gyanítom mindent érteni fog így is.

Oké, de miről szólt a Reckless?
Leginkább a világ és karakterépítésről. Paedyn menekül, ezért átkel a sivatagon, és Tűzpusztán, egy másik városban próbál túlélni. Kai persze követi őt, hiszen megesküdött az öccsének, az új királynak, hogy megöli Paedynt, aki megölte az apjukat. Tűzpusztán megkezdődik a macska-egér játék kettejük között, Kainak pedig haza kell vinni a lányt, de nyilván még mindig szerelmes belé.

Mi tetszett a legjobban a könyvben?
Baromi erős a kémia Paedyn és Kai között. Az egész könyv erre volt felhúzva, hiszen javarészt csak ők szerepeltek benne, ahogy a lány menekült, vagy éppen veszélyes banditák elől próbáltak együtt elmenekülni. Rengeteg beszélgetésük volt, és sokat foglalkozott a karakterépítéssel a könyv. Szerette volna átadni a regény az Elit főhősnek azt, hogy miért nehéz Átlagosnak lenni, hogy minden, amit az apja mondott hazugság, eközben pedig Paedyn múltjáról is kiderültek érdekességek. Szóval, pörgött a történet, és jó volt olvasni, de nem tudott olyan ütős lenni, mint az első kötet volt.

Érdekes volt ez az új környezet?
Mindenképpen. Világépítésből nagyon sokat kaptunk, bemutatkozott egy új csoport is, ami még érdekesebbé tette ezt az amúgy is jól felhúzott világot. Ez a tüzes, sivatagos feeling is jól átjött. Szeretem, amikor egy fantasyben több helyszínen járunk, szóval ez abszolút kielégítette az igényeimet.

Mi nem tetszett a könyvben?
Leginkább az, hogy nem éreztem azt, hogy előre haladt volna a cselekmény. Ez inkább egy lelassult kötet volt, ahol a világépítésen és a karaktereken volt a hangsúly, ami alapvetően nem egy rossz taktika, csak közben mégis töltelék kötetnek éreztem az egészet. Közben meg szerettem olvasni, szóval fura.

Illetve, ami még fura volt nekem, az Kitt őrülete és gyásza. Egyszerre sajnáltam a srácot, mert tényleg megtört az apja halála és Paedyn árulása miatt, de közben olyan furán lettek megírva a jelenetei, hogy csak pislogtam, hogy mi is történik itt. Nem értettem.

Milyen volt a történet lezárása?
Elképesztően izgalmas. Az utolsó oldalak odacsaptak rendesen, és egy olyan kemény függővéget kaptunk, ami miatt eszeveszetten várom a harmadik részt. És tegyük hozzá, a könyv utolsó ötöde volt szerintem a legizgalmasabb, onnantól le sem tudtam tenni.

Hány pontra értékelnéd?
Legyen mondjuk 8/10. Messze nem volt olyan jó, mint az első rész, de rossznak se nevezném. Azoknak pedig, akik szerették az első részt, és akik szeretik, ha egy regény a karakterizálásra és a romantikára épül, feltétlenül olvassák el szerintem ezt is.

Hogy tetszik a borító?
Szerintem gyönyörű lett, kifejezetten tetszenek rajta a minták, a nyíl is nagyon szép díszes és a színeit is szeretem. Viszont az éldekor szerintem most nem lett olyan szép, mint az első kötetnél.