Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Itt a Vér és hamu harmadik részének a magyar borítója!

A Könyvmolyképző Kiadó megígérte, hogy még idén meg fog jelenni a Vér és hamu harmadik része, ami karácsonyra már olvasható is lesz. Most a magyar borítót is megkaptuk hozzá, és ennyire szép lett!

Jennifer L. Armentrout – The Crown of Gilded Bones – Az aranyozott csontkorona (Vér és Hamu 3.)

*Ő volt az áldozat és a túlélő…

Poppy álmodni sem mert volna róla, hogy olyan szerelemre lel, amilyenre Casteel királyfi mellett. Ki akarja élvezni a boldogságát, azonban először ki kell szabadítaniuk Casteel bátyját, majd megtalálni az övét. Veszélyes küldetés ez, aminek következményei olyan messzire nyúlhatnak, amiről egyikük sem álmodott. Ugyanis Poppy a Kiválasztott, az Áldott. Atlantia valódi uralkodója. Az istenek királyának vére folyik az ereiben. A korona és a királyság is őt illeti jog szerint.

Az ellenség és a harcos…

Poppy mindig is arra vágyott, hogy a saját életét irányíthassa, ne másokét, azonban most döntenie kell, hogy lemond arról, ami születésénél fogva megilleti vagy megszerzi az aranykoronát és a hús és tűz királynőjévé válik. Ám ahogy a királyságok sötét bűnei és véráztatta titkai napvilágra kerülnek, felébred egy rég elfeledett erő, és valódi veszéllyel fenyeget. És őket senki nem állíthatja meg, hogy megakadályozzák, hogy a korona valaha is Poppy fejére kerüljön.

Egy szerelmes és egy szívtárs…

Azonban a legnagyobb fenyegetés rájuk és Atlantiára nézve a távoli nyugaton várakozik, ahol a vér és hamu királynőjének megvannak a saját tervei, és több száz éve csak arra vár, hogy végre véghezvigye őket.

Poppynak és Casteelnek fontolóra kell venniük a lehetetlent – elutazni az istenek földjére, hogy felébresszék magát a királyt. És ahogy fény derül a megdöbbentő titkokra és a legdurvább árulásokra, valamint ellenségek bukkannak fel, hogy megingassák mindazt, amiért Poppy és Casteel harcol, akik ráébrednek, hogy meddig hajlandók elmenni a népükért – valamint egymásért.

És Poppyból királynő lesz…*(Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)