Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Ali Hazelwood – Utálom, hogy szeretlek

Most már hivatalosan is kijelenthetem: Ali Hazelwood is bekerült a kedvenc íróim közé! Félreértés ne essék, pontosan látom a hibáit: ugyanolyan karakterekkel dolgozik, a férfi főhősei is elég hasonlóak, leginkább külsőre (helló, szexi magas óriások), de… mindez nem érdekel.

* Elolvasnád? Csapj le a könyvre most! *

Kevés könyv tud annyira kikapcsolni, mint amiket Ali Hazelwood ír. Hihetetlenül erős a stílusa, egyszerűen szórakoztat, és a humora is erős, rengeteget nevetek olvasás közben. A karakterei szerethetőek és édesek, ráadásul mindig jó a kémia a főszereplők között. Ami pedig külön jó, hogy minden írásába beemeli a feminista témákat, a nők szerepének a nehézségét bizonyos szakterületeken. Amikor Hazelwoodot olvasok, elfelejtem a külvilágot, és nem marad más, csak a színtiszta szórakozás, és nekem pont erre van szükségem, amikor a kezembe veszek egy könyvet.

A legújabb magyarul megjelent kötete az Utálom, hogy szeretlek címet viseli. Ebben három, korábban egyénileg megjelent kisregényét olvashatjuk el egyben. A történetek különlegessége, hogy három barátnő a főszereplő, mindegyiküket megismerhetjük külön-külön is, de nyilván feltűnnek egymás történeteiben is.

Mindhárom novellában közös pont a kommunikáció fontossága is, ugyanis a fő konfliktus tévedésekfől és félreértésekből fakadnak, amiket egy pár perces beszélgetéssel rendezni lehetett volna. Nekem tetszett, hogy a szerző ezt így belevitte, mert ha csak tudat alatt is, de szerintem ezzel segíti az olvasóit, hogy igenis beszéljék át a problémáikat a nekik fontos emberekkel, mielőtt elfajulna a szituáció.

A kisregények közül nekem is Mara és Liam története volt a kedvencem. Mara egy környezetvédelmi mérnök, Liam pedig egy ügyvéd, aki egy környezetszennyező vállalatnak dolgozik. Liam nénikéje meghal, és Mara örökli a fél házat, amiben Liam él, mert Mara és a nő nagyon közeli barátok voltak. Mara úgy dönt, beköltözik, és ekkor kezdődik el a hadakozás Mara és Liam között, de nyilván fellobban a szikra is közöttük.

Imádtam végigélni, ahogy Mara és Liam megnyílnak a másiknak, ahogy lassan elássák a csatabárdot, és szó szerint segítik egymást az életben. Összeszorult a szívem, amikor Mara félt előléptetést kérni pusztán azért, mert a női mivolta miatt mindig lenézik őt mérnökként. Mindez pedig egy létező és valós probléma sajnos. De a kedvencem az volt, ahogy közösen nekikezdenek a gyászfeldolgozásnak, és segítenek a másiknak. Annyira édes szerelem alakult ki közöttük, aminél tényleg azt éreztem, hogy ők igazán segítenek a másiknak.

A második történetben Sadie és Erik a főszereplő. A lány egy liftben ragad a férfival, aki összetörte a szívét, és a múlt jeleneteiből tudjuk meg, hogy mi történt pontosan. Imádtam ezt a játékot, mert Erik (meg igazából az összes srác, nyilván), annyira kedves és jófiú volt, hogy el nem tudtam képzelni mivel bántotta meg ennyire Marát. Mégis mi rosszat tehet egy ilyen arany ember? A megoldás nagyon tetszett, és jól szórakoztam ezen a történeten is. Ami pedig a croassointos poénokat, és a babonás cuccokat illeti, sírva röhögősen zseniális volt.

A harmadik és egyben utolsó sztorinkban a biszexuális Hannah a főhős, bár az orientációja csak említve van, de nem kap szerepet. Itt kifejezetten tetszett, ahogy szakított a normákkal Hazelwood, ugyanis itt a lány az a karakter, aki csak egyéjszakás kalandokban hisz, mert nehéz múltja volt, és megijed, amikor találkozik egy olyan sráccal, akihez nagyon vonzódik, de Ian többre vágyik az egyéjszakás kalandnál.

Itt is nagyon szépen előjött az, hogy a múltban vajon mi történt a párosunkkal. Itt még inkább kíváncsi voltam rá, hogy Ian milyen szemétséget követett el, amikor pedig kiderült, csak pislogtam. Ez volt a második kedvenc sztorim a könyvből.

Értékelés: 9/10

Az Utálom, hogy szeretlek egy végtelenül édes, romantikus és vicces könyv, ami minden pillanatával mosolyt csal az ember arcára. Eközben azért izgalmat is ad, tök kíváncsi voltam sok esetben, hogy mi történt a múltban, vagy éppen hogyan jönnek össze a szereplőink. A történetek hosszának a dacára pedig a karakterfejlődés is jelentős szerepet játszott a történetekben, amit én mindig nagyon szeretek.

Hogy tetszik a borító? Cuki, romantikus és annyira Hazelwood. Nagyon tetszik.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek, aki szeretne kikapcsolódni egy jó történettel. Nem ez lesz az a könyv, ami megváltja a világot, de mosolyt fog csalni az arcotokra, és szerintem erre mindannyiunknak nagy szüksége van.

* Elolvasnád? Csapj le a könyvre most! *

  • Ali Hazelwood ezúttal három történettel kedveskedik magyar olvasóinak!
    A nemrég megjelent, Utálom, hogy szeretlek című kötetben három zseniális mérnöknőről olvashatunk, akik igyekeznek helytállni a munkájukban, és legnagyobb meglepetésükre váratlanul rájuk talál a szerelem is.
    Tartsatok bloggereinkkel, és ismerkedjetek meg Marával, Sadievel és Hannahval, de ne felejtsetek el játszani se, hiszen a Maxim kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasónk a turné végén megnyeri a könyvet!

  • Ali Hazelwood három okos, tanult nő lelkének rejtelmeibe vezeti az olvasót, akik igyekeznek helyt állni a főleg férfiak által uralt tudományos szakmában. Emiatt játékunk se lehet mással kapcsolatos, mint hozzájuk hasonló, korszakalkotó nőkkel. A rövid leírások alapján találjátok ki, hogy kiről van szó, és a nevét írjátok be a rafflecopter dobozba!

    (Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

    Az 1960-as évek eleje a Mercury-program keretein belül végzett számításokat, és ő tesztelte John Glen – aki elsőként kerülte meg a Földet – járművét.

    a Rafflecopter giveaway

  • 07/26 – Fanni’s Library
    07/29 – Csak olvass!
    08/01 – Deszy könyvajánlója
    08/04 – Hagyjatok! Olvasok! – borítómustra
    08/07 – Hagyjatok! Olvasok!
    08/10 – Sorok között
    08/13 – Dreamworld