Az Agave Kiadó nagy meglepetésemre egy újabb Young Adult regényt adott ki, méghozzá a Gallantot, ami idén meg is nyerte a Goodreads Choice Awardson a legjobb Young Adult fantasy díjat. Maga a kötet  szerintem inkább egy sötétebb middle grade, a főszereplője is egy tíz körüli kislány. (Update: az angol fülszövegből kiderül, hogy tizenhat. Hát, engem nagyon nem emlékeztetett erre a szöveg) És megérdemelte-e a kötet a díjat? Nos, annyira szerintem nem volt jó, de azért szerettem olvasni. (Amúgy a molyon hogyhogy nincs rajta a YA címke?)

A történet főszereplője a kis Olivia Prior, aki a Merilance árvaházban nőtt fel. Mivel néma, ezért sok barátja sajnos nem volt, ráadásul lázadó, makacs természet is, amivel alaposan szembement az akkori elvárásoknak. (Szerencsére!). Olivia élete akkor változik meg, amikor a nagybátyjától, Arthur Priortól érkezik egy levél az árvaházba, amiben megkéri őt, hogy térjen vissza Gallantba, ahol szeretné befogadni őt. A lány útra kel, nem is sejtve, hogy mi várja őt az új otthonában.

A természetfeletti már a kötet elejétől kezdve jelen volt, Olivia például folyamatosan látta a ghúlokat, vagyis, nevezhetjük őket szellemeknek is, ami csak még magányosabbá tette a kislányt. Azért belegondolva, iszonyú félelmetes lehetett neki: olyan dolgokat lát, akiket senki sem, ráadásul még elmondani sem tudja senkinek… Olivia karaktere végig nagyon szerethető volt, lehetetlen nem együtt érezni ezzel a pici lánnyal, amikor így mutatja őt be a szerző:

„Egész életében semmi másra nem vágyott, csak egy házra, egy kertre és egy saját szobára. De ebben az álomképben valami más is ott szunnyadt: egy család. Szülők, akik elhalmozzák szeretettel. Testvérek, akik szeretetből ugratják. Nagyszülők, nagynénik és nagybácsik, unokahúgok és unokaöcsök – Olivia fejében a család egy terebélyes dologként élt, egy gyümölcsöskert volt tele gyökerekkel és ágakkal.”

Milyen egyszerűnek tűnő vágyak éltetik ezt a picike lányt, és milyen szomorú belegondolni, hogy sok olyan gyerek van még, akiknek ez nem adatik meg automatikusan. Olivia karakterénél viszont fontos az, hogy Schwab nem sajnáltatta őt, mert a kis korához képest Olivia egy nagyon belevaló, okos és jó humorú karakter, akit pillanatok alatt megkedvel az ember, és akinek csak a legjobbat lehet kívánni a további életében.

Az árvaházi időkben Oliviában az édesanyja naplója tartotta a lelket, amit kívülről tudott már, és amiből láthatta, hogy az anyja egyre zavartabban írt. A napló utolsó figyelmeztetése az, hogy addig biztonságban lesz, amíg nem megy el Gallantba, így extrán kíváncsi voltam olvasás során arra, hogy mi is vár ott Olíviára. Amikor megérkeztünk, Schwab bejátszotta azt a fájó, a kétezres évek elejét idéző YA klisét, amikor nem avatta be a hősnőt semmibe, és száznál is több oldalon át csak az apró jelekből próbáltuk meg vele együtt kitalálni, hogy mi történik itt. Ezt a klisét régen se szerettem, ebből a kötetből pedig egyenesen kiugrott, sajnáltam, hogy csak későn derült ki mi is a Prior család küldetése, avagy átka, nevezzük bárhogy.

A Gallantban megismert karaktereket nagyon megszerettem, és olyan jó volt látni, ahogy Olivia is kezdte úgy érezni, hogy a két segítő, Hannah és Edgar személyében családra talált. Az unokatestvérével való kapcsolatát is imádtam, minden nehézség ellenére teljesen érthető volt, hogy végül Matthew miért szerette meg az unokahúgát. A kötet utolsó jelenetére gondolva nehéz is nem könnyekre fakadni, annyira megható lezárással élt az író.

Értékelés: 8/10

Mindent összevetve nem tetszett annyira a Gallant, mint az Addie La Rue láthatatlan élete. Kétségkívül érdekes lett, Olivia karaktere telitalálat, jó volt a néma-szál is, ezeknek a leírásainál, a hátrányoknál, az ebből fakadó fájdalmaknál a szívem is összetört. A főszereplőket is megszerettem, és élveztem a YA regény sötétebb, darkosabb hangulatát is.

Ami zavart, az a természetfeletti szál, hogy sokáig Olíviával együtt a sötétben tapogatóztunk, és kicsit nehezen épült emiatt a kötet, olvasóként legalábbis így érződött. Miután Olivia átkerült a falon túlra már beindultunk, és nagyon izgalmas volt végig, csak előtte kicsit éreztem lassúnak. Mindennel együtt szerettem ezt a könyvet, de kicsit sajnálom, hogy az olvasók ezt szavazták meg a legjobb YA fantasynek.

Hogy tetszik a borító? Szerintem nagyon szép, és a könyvben látható illusztrációkat is szerettem, különösen miután kiderült a háttértörténete és a jelentősége.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a sötétebb gyerekkönyveket, szerintem ne hagyd ki az Agave Kiadó újdonságát sem. Itt-ott félelmetes, de szerintem tizenkét éves kicsik is simán olvashatják már. Az író rajongóinak pedig kifejezetten ajánlom elolvasásra a könyvet.