Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

A sötétség érintése – Új TikTok kedvenc a Zafír Pöttyösök között!

Scarlett St. Clair regénye már meghódította a TikTok közösségét, most pedig a Zafír Pöttyösök között fog hódítani ez a Hádész és Perszephoné történet. És miről is szól bővebben? Íme a kötet tervezett, de nem végleges fülszövege. Biztos vagyok benne, hogy most sokatoknál kerül majd kívánságlistára a kötet 😉

Scarlett St. Clair – A sötétség érintése (Hades és Persephone 1.)

*Persephone csak névleg a Tavasz Istennője. Az igazság az, hogy a virágok kislánykora óta elhalnak az érintése alatt. Új-Athénba költözése után abban reménykedik, hogy feltűnés nélkül vegyülhet el az emberek között halandó újságírónak álcázva magát.

Hades, a Halál Istene egy szerencsejáték-birodalmat épített fel a halandó világban, a szóbeszédek szerint pedig a lehetetlen fogadásokat kedveli a legjobban.

Miután véletlenül összetalálkozik Hadesszal, Persephone rádöbben, hogy alkut kötött a Halál Istenével. Az alku feltételeit pedig lehetetlen teljesítenie: életet kell teremtenie az Alvilágban, ellenkező esetben elveszíti a szabadságát.

Az alku azonban nem csak arra világít rá, hogy Persephone egy bukott istennő. Miközben ugyanis igyekszik elhinteni szabadságának magjait, egyre jobban beleszeret a Halál Istenébe – ez pedig tiltott
*(Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)