Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Az éjféli csillag: Újabb Vörös Pöttyös sorozat ér véget idén!

A Könyvmolyképző Kiadónál az év első felében érkezik a Válogatott ifjak trilógia utolsó kötete, Az éjféli csillag, így kijelenthetjük, hogy újabb sorozat zárul le.

Az első két részt én nagyon szerettem, a világa, és persze a különleges főhőse, Adelina miatt is, így nagyon várom már a lezárást. A borítót is megkaptuk, elképesztően gyönyörű lett, ugye?

Marie Lu – The Midnight Star – Az Éjféli Csillag (Válogatott ifjak 3.)

Adelina Amouteru eleget szenvedett. Szakított azokkal, akik elárulták, és elégtételt vett a sérelmeiért: diadalt aratott. Fehér Farkasként dicsőségben uralkodik, de minden egyes győzelemmel egyre kegyetlenebb lesz. A benne kavargó sötétség kezd kicsúszni az irányítása alól, és azzal fenyegeti, hogy elpusztítja mindazt, amit sikerült elérnie.

Mikor új fenyegetés tűnik fel, Adelina kénytelen felszakítani a régi sebeket, és veszélybe sodorni, nem csak saját magát, de az összes kiválasztottat. Hogy megóvja birodalmát, Adelinának és Rózsáinak össze kell fognia a Tőrökkel – és nem kizárt, hogy ez a kényszerű szövetség bizonyul a legkomolyabb veszedelemnek.

A New York Times listavezető sikerszerző, Marie Lu ezzel a felkavaró és magával ragadó kötettel zárja Az ifjú kiválasztottak sorozatát.

Hagyd hogy lenyűgözzön!

* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)