Bármennyire is szeret olvasni az ember, időnként sajnos vannak olyan könyvek, ami nem üti át a falat… Ilyenkor mindig fontos kiemelni, hogy ezek a könyvek nem rosszak, egyszerűen csak nekem nem tetszettek, mást vártam, nem ragadott annyira magával, nem értettem egyet némely írói döntéssel. Ettől függetlenül nektek még simán bejöhet az adott történet. Ezt bizonyítja, hogy a molyon kettőnek is 90%, háromnak pedig 82% ffeletti a tetszési indexe.

Íme tehát az a 6 könyv, amiben csalódtam 2021-ben, ABC sorrendben és indoklással.

Colleen Hoover – Maybe Now: Talán most

Az első részt nagyon szerettem, és ott azt éreztem, hogy Sydney és Ridge története tökéletesen le is zárult. De jött ez a folytatás, amiben mindketten nézőpont karakterek voltak. Kaptunk némi konfliktust, de sok értelme nem volt, inkább cukiskodás és rózsaszín „mindennél jobban szeretlek” jelenetek sokasága, ami egy idő után megülte a gyomrom. Maggie és a szerelemre találásának a története viszont csillagos ötös volt, ott megjött az a Hoover-élmény, amit szeretek.

Holly Jackson – Jó ​kislányok kézikönyve gyilkossághoz

Nem vagyok krimi rajongó, de szeretem, ha egy YA történetben megjelenik mindez, mondjuk mint a Pretty Little Liarsnél, vagy a Lehull a lepelnél. Tehát nekem az a vonzó, ha a karaktereken van a hangsúly. Ennél a kötetnél viszont a krimin volt a fókusz, a gyilkosság megoldásán, és bármennyire is akadtak jó karakterei, akiknek érdekelt volna a sorsa, rögtön visszatértünk a nyomozáshoz, amitől nekem egy idő után már herótom volt…

Micol Ostow – Riverdale 2. Menekülés

Ami a legjobban dühít ebben a könyvben, hogy azt éreztem, mintha Ostow vagy nem látta volna (elégszer) a Riverdale részeit, vagy rühellné az egészet, mert valahogy kevésbé sikerült megragadnia a karakterek jellemrajzát, az élethelyzetüket. Ráadásul sokszor volt a könyvben némi távolságtartás a karakterektől, akik úgy narrálták az életük gondjait mintha nem is velük történne meg, és olyan tárgyilagos volt az egész. Nem vonzott be, nem éreztem azt, hogy lelke lenne a könyvnek, vagy legalább az író igazán értené a karaktereit, és nem csak bábként használná őket.

Mikki Daughtry & Rachael Lippincott – Mindvégig

A szerzőpáros előző könyvét, a Két lépés távolságot nagyon szerettem, és ez a regény is jól indult, de olyan csavart dobott be az írópáros a történet felénél, amiért nagyon nem tudtam rajongani, és ami a szememben az egész könyvet gyengítette. Ha nem tudom a csavart, vélhetően nagyobbat üt az ötlet, de így nagyon nem jött be.

Nina Moreno – Ne ​randizz Rosa Santosszal!

Nagyon szeretem a mexikói kultúrát, és szívesen olvasok bevándorlók és a gyerekeik életéről is. Itt az üzenet nagyon jól átjött, fontos témákat taglalt az író, de úgy éreztem, mintha nem lenne lelke a könyvnek, sodró lendülete se volt. Egyszerűen az író tudta, hogy írja meg, mintha egy gyári szalag lenne, de hiányzott belőle a lélek, amitől az ember igazán a szívébe tudná zárni a történetet.

Sara Raasch – These Rebel Waves: Lázadó hullámok

Hiába a gyönyörű borító, és egy meleg herceg az egyik főszerepben, ez a kötet nem talált be nálam annyira. Hiányzott belőle a sodró lendület, az író stílusa miatt nehézkes volt az olvasás. Ráadásul a világ bemutatása is túl lett bonyolítva, sokszor éreztem azt, hogy a kevesebb néha több, és inkább világépítés helyett haladhatna a történet. Ezzel együtt a karakterei érdekesek és szerethetőek voltak, emiatt a duológia lezárása is a tervek között szerepel.