Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Filmajánló: A karácsonyi kastély (2021)

A Netflix egyik idei karácsonyi újdonsága volt ez az édes, romantikus történet. A főszereplője Sophie, egy nagyon híres író, aki elkövet egy végzetesnek tűnő hibát: megöli a könyvsorozata férfi főszereplőjét, akit ráadásul imádtak az olvasók… Sophie ezután Skóciába menekül, és abban a kastélyban száll meg, ahol annak idején még az édesapja és a nagypapája dolgozott szolgálóként.

Miközben a filmet néztem, végig az játszódott le bennem, hogy az olyan az egész, mintha egy romantikus regényt olvasnék. Hiszen naná, hogy a vidám, jókedélyű Sophie találkozik a kastély tulajdonosával, Myles pedig hiába herceg, nem a legkedvesebb, és olyan szócsatáik vannak a film során, amiket egyszerűen imádtam. Tipikus „romantikus-regényes” fordulatok és jelenetek váltották egymást, engem pedig percről percre egyre jobban magával ragadott a film.

Végül amikor rákerestem, akkor döbbentem rá, miért is volt ez ennyire szerethető nekünk, könyvrajongóknak. A forgatókönyvet Ally Carter, a Tolvajok klubja c. Vörös Pöttyös regény szerzője jegyzi. Instagramon Carter meg is írta, hogy ez az első filmje, és a regényírás mellett már gyerekkora óta arról álmodott, hogy forgatókönyveket írhasson. Nos, csak így tovább, mert ez nem semmi debütálás volt.

És ne értsétek félre, A karácsonyi kastély nem az a film, ami megváltja a világot. Kissé kiszámítható, előre tudod mi lesz a vége, de mégis, teljesen képes magával ragadni az embert. Nagyon szerettem a film humorát, rengeteget nevettem rajta, áradt belőle az imádnivaló kisvárosi és a karácsonyi hangulat, tök jó mellékszereplőket kaptunk, akiken rengeteget lehetett mosolyogni. És plusz pont a skót helyszínért, annyira örültem neki.

Amit még ki kell emelnem, az a főszereplők köre. Felüdülés volt végre egy olyan romantikus filmet látni, amiben ötvenes főszereplők vannak, akik már túl vannak sok szakításon, fájdalmon, akik talán már jobban félnek kinyitni a szívüket. Szerintem ilyen történetek is kellenek, hogy bármely korosztály előtt ott legyen a példa: bármikor újrakezdheted az életed.

Ajánlom A karácsonyi kastélyt a romantikus karácsonyi filmek szerelmeseinek, szerintem szeretni fogjátok, ez a film pedig tökéletesen illeszkedik a Netflix karácsonyi univerzumába. Ráadásul A herceg karácsonyra két mellékszereplője is feltűnt benne egy pillanatra 🙂