Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvajánló: Zágoni Balázs – Karácsonyi kitérő

A karácsony az év legszebb ünnepe, amit a legtöbben imádunk is, holott azért elég stresszes tud lenni, mire minden elkészül, kész a süti és a kaja, díszben áll a lakás és bekerül az ajándék a fa alá. Szerintem erre a legtöbben felnőttként jövünk rá, amikor már nem az anyukánk szolgál ki minket, gyerekként viszont igazi csoda az egész.

Zágoni Balázs családi kisregénye pont egy ilyen időszakot mutat be. A tíz éves kis Emma már abban a korban van, amikor már jobban tud segíteni az anyukájának a karácsonyi előkészületekben, tavaly ugyanis minden káoszba torkollt, és ezt most szeretnék elkerülni, ezért a család listát ír, hogy miket kell megcsinálni karácsonyig, de naná, hogy bejön pár bonyodalom, hiszen erről szól a karácsony.

Olvasás közben nagyon jól szórakoztam, mert az író tökéletesen eltalálta azt, hogy a legtöbb családnál miről is szól a karácsony. Jól elkapta a kétségbeesést, a görcsös igyekezetet, hogy az ünnep a lehető legszebb legyen, miközben azért sokan elfelejtjük a lényegét, hogy ilyenkor a család és a szeretet a lényeg. De mégis, én is pont olyan vagyok, mint Emma, aki a legjobbat akarja kihozni a karácsonyból, és hajlamos túlaggódni a dolgot.

A karakterábrázolások szuperek lettek, és tök jól együtt lehetett érezni a szereplőkkel. Például a kamasz Lilivel, akire egyre több felelősség hárul, holott menne barátnőzni, élné az életét. Az anyát is sajnáltam, mert a munka és a háztartás között nehéz lavírozni, pláne ha a férjed sokat dolgozik és emellett még beteges is, így sok hasznát nem veszed a készülődésben, a férfinek meg ettől érezhetően lelkifurdalása van. Olyan hitelesen átjött ez a családi ramazuri és a karakterek is, szerintem sokan magukra ismerhetnek a történetben, mert hasonló dolgok játszódnak le otthon mindegyikünknél.

Szerencsére maga a történet alaphangulata azért vidám lett, mert tele van megmosolyogtató jelentekkel. Sokat segített ebben a legkisebb családtag, Bence, aki még hisz abban, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, és aki előtt mindenki óvja a karácsony csodáját. Olyan édes jelenetek születtek ebből, a kis Bence pedig durván aranyos volt, imádtam a dumáit. Szerencsére működött a helyzetkomikum is a történetben, az isleres kifakadós jeleneten pedig nagyon röhögtem, mert olyan viccesen lett megoldva, pedig azért érezhető volt a helyzeten, hogy mennyire nehéz az anyának. De mégis, a poén működött, és az egész könyv megmosolyogtatja az embert.

A történetben van egy fordulat is, amihez köze van egy koldusnak, akivel Emma találkozik. Először nem értettem, hogy merre is akarják kanyarítani ezt a szálat, de végül ami lett belőle, az csodálatos volt, és úgy érzem mindenki példát is vehetne erről a családról, hogy rátaláljon arra, mi is a karácsony lényege, mi a legfontosabb ebben az ünnepben.

Értékelés: 10/10

Szórakoztató kisregény volt ez, ami jól bemutatja a karácsony nehézségeit és a szépségeit egyaránt. A karakterekkel könnyű azonosulni, a könyv humorát imádtam, a történet vége pedig olyan üzenetet rejt, amit mindenkinek meg kéne fogadnia.

Hogy tetszik a borító? Nagyon aranyos. A kötetben több Szabó-Nyulász Melinda illusztráció is található, ügyesen színesítették a történetet, bár néhol azt éreztem, hogy nem a legjobb helyre kerültek be tördelés során ezek a rajzok.

Kinek ajánlom elolvasásra? A kiadó szerint 9 éves kortól olvasható. És igen, ez a könyv felnőttként is teljesen élvezhető és szerethető. Sőt, szerintem nekünk mást is ad a történet, ami még véletlenül sem baj.

  • Zágoni Balázs a Barni-könyvek és a A Fekete fény sorozat után most egy igazi karácsonyi könyvet írt. A Karácsonyi kitérő főszereplői egy öttagú család, akik az idei ünnepet szeretnék emlékezetesebbé tenni, mint az elrontott tavalyit. A gyerekek és a szülők úgy döntenek, hogy idén jóval hamarabb elkezdenek készülni a Szentestére, de ahogy az lenni szokott az ünnep közeledtével semmi sem úgy alakul, ahogy azt tervezik. Meg lehet menteni a karácsonyt? Szebbé lehet tenni az ünnepet? Ebből a rövid és tanulságos történetből ez is kiderül!

    Tarts velünk és a Blogturné Klub 6 bloggerével, akik megpróbálják meglelni az ünnep csodáját a Karácsonyi kitérő turné során. Válaszolj te is a nyereményjáték kérdéseire helyesen, és megnyerheted a Móra Kiadó által felajánlott könyv egy példányát.

  • A karácsony és az ünnep fontos témája a gyerekkönyveknek. Ha te is szívesen olvasol karácsonyi történeteket, akkor ez a játék neked való lesz. Minden blogon találsz egy karácsonnyal kapcsolatos idézetet. A feladat egyszerű, írd be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy melyik regényből idézetek a bloggereink. Ha helyesen megfejted hogy honnan származnak az idézetek, akkor a turné végén megnyerheted Zágoni Balázs könyvét. Játékra fel!

    „Vágd sutba az aggodalmaidat. Karácsonykor a giccses is szép.”

    a Rafflecopter giveaway

  • November 9 Sorok között
    November 11 Nem félünk a könyvektől
    November 13 Zakkant olvas
    November 15 Könyv és más
    November 17 Spirit Bliss Sárga könyves út
    November 19 Kelly és Loki olvas
    November 21 Csak olvass!

Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading