Home Film és Sorozat kritika 5 ok, hogy miért nézd végig a Younger c. sorozatot

5 ok, hogy miért nézd végig a Younger c. sorozatot

Hét évad után ért véget a Szex és New York és az Emily Párizsban alkotójának a sorozata, a Younger, ami már magyar szinkronnal is elérhető. Nekem továbbra is ez az egyik kedvenc sorozatom, adok is 5 okot arra, hogy miért érdemes megtekinteni!

1. Zseniális az alaptörténete

Liza egy negyvenes anyuka, aki hamar teherbe esett, és most, hogy a lánya főiskolára került, próbál visszatérni a munkaerőpiacra, de a kora és a tapasztalatlansága miatt nem veszik fel sehová. Végül egy barátnője tanácsára 25-nek hazudja magát, és így kapja meg álmai állását. Ez csak az alapszitu, innen jön a többi!

2. Egy könyvkiadóban játszódik a sorozat

Én mindig nagyon imádom azt, ha egy könyvkiadó a helyszín, hiszen ki ne akarna belelátni egy kiadó működésének a kulisszái mögé? Persze, nyilván sok minden nem hiteles amit itt látunk, de baromi érdekes volt a könyvkiadó, mint helyszín, és élesben látni azt, hogy például az írók és ügynökeik miként kínálják leadásra a könyveket, netán milyen folyamatok játszódnak a háttérben a brandinggel és az eltérő korú olvasóbázis megcélzásával. De érdekes volt az olyan írók “kiparodizálása” is, mint George R.R. Martin vagy Greta Thunberg.

3. Annyira romantikus!

Több romantikus szál is van a sorozatban, és ezeket tök érdekesen mutatja be. Például Kelsey (Hilary Duff) karakterének a fejlődése romantikus téren mindent vitt. És igen, a főhősnő, Liza szerelmi háromszögbe kerül: a 25 éves Josh nyomul rá, aki dettó 25-nek nézi, és a 40+os kiadóvezető, Charles is felfigyel Lizára, de ugye ott a “korkülönbség”. És ez tipikusan olyan háromszög, amit nagyon okosan és éretten kezeltek az írók.

4. Nem lehet rajta nem mosolyogni

A sorozat egyik legnagyobb erőssége a humora. A legjobb karakter ebből a szempontból Liza főnöke, Diana, akinek olyan egysorosai vannak, amitől behal az ember. De Liza titka is számos poénos helyzetet tartogat, és sokszor szó szerint dől az ember a nevetéstől, annyira jól megoldották az írók a szituációkat.

5. Felnövéstörténet a javából

A sorozat írói figyeltek arra is, hogy az évadok alatt a karakterek fejlődjenek és mondhatni felnőjenek. Még a legfiatalabb karakterek is eljutnak a harmincas éveik elejére a fináléra, az is rádöbben arra, hogy a szerelem mennyire fontos, aki ódzkodott a párkapcsolatoktól, és a sort folytathatnám. Ha belegondolok, honnan indultak a karakterek és hová fejlődtek a fináléra, elmosolyodom, és nem csak a büszkeségtől, hanem az emlékektől is, hogy mennyire jó volt átélni azt, ahogy jobb emberekké válnak a szereplők az évek alatt.