Vi Keeland The Invitation c. regénye csak idén jelent meg Amerikában, de a magyar fordítás máris érkezik az Álomgyár Kiadó jóvoltából!
A megjelenlés 2021. augusztus 03-án esedékes, és most is megkaptuk az eredeti borítót, vagyis, annak egy átdolgozott változatát. Nekem most a magyar és az eredeti is nagyon tetszik, ráadásul a történet is érdekesnek tűnik A könyv ide kattintva már előrendelhető!
Vi Keeland – Hívatlan vendég
Hudson Rothschildot egy esküvőn ismertem meg; a város egyik legmenőbb helyszínére szólt a váratlanul érkezett meghívó. Hudson volt az egyik násznagy, és biztos, hogy a legdögösebb pasi, akit valaha láttam. Felkért táncolni, és működött a kémia. Nagyon egymásra találtunk, és iszonyatosan jól éreztem magam a társaságában. Azonban amikor Hudson rájött, hogy nem az vagyok, akinek mondtam magam, egy csapásra véget ért a móka.
Ugyanis nem én voltam a meghívott, hanem a volt lakótársam, aki lelépett az éjszaka közepén, és nagylelkűen otthagyta nekem az érvénytelen lakbércsekkjeit. Azt gondoltam, tartozik annyival, hogy a nevében részt vehetek egy puccos bulin.
Amint lelepleztek, nem tudtam elég gyorsan elszelelni. Ahogy az ajtó felé rohantam, felkaptam néhány üveg drága pezsgőt az asztalokról, miközben a jóképű, dühös násznagy a nyomomban volt. Odakint beugrottam egy taxiba. Ahogy elindult, a szívem vadul vert, de megúsztam a kalandot.
Legalábbis azt hittem, mígnem rájöttem, hogy a mobilomat otthagytam az asztalon.
Vajon ki találta meg?A New York Times bestsellerszerző, Vi Keeland a tőle megszokott pikantériával és fergeteges humorral meséli el egy nem mindennapi románc történetét, ahol az őrületes megismerkedés csak a jéghegy csúcsa. A regény #1 Wall Street Journal és USA Today bestseller lett, és felkerült az Amazon legkelendőbb könyveinek listájára.