2021. augusztus 25-én érkezik magyarul Abby Jimenez újabb regénye az Álomgyár kiadó gondozásában.
A címe már önmagában beszédes: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni. Ráadásul a Vörös, fehér és királykék írója, Casey McQuinston is imádta, így nyilatkozott róla: “Szenvedélyes humor és még szenvedélyesebb szív.” Alább meg is nézhetitek az imádnivaló borítót és a fülszöveget.
* Ide kattintva előrendelhető a könyv *
Abby Jimenez – Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni
Vanessa a saját szabályai szerint éli az életét – mindig csak az adott nap számít, és abból ki kell hozni a lehető legtöbbet. Nem akar elpazarolni egy pillanatot sem és nem szeretne lemaradni egy élményről sem, mivel nem tudja, hogy vajon őt is érinti-e ugyanaz a végzetes genetikai betegség, mint az anyját. Egyébként is, rengeteg tennivalója van, épp a világot utazza körbe, hogy megmutassa a több millió YouTube-követőjének, hogyan élvezzék ki életük minden pillanatát.
De miután a féltestvére hirtelen Vanessára hagyja a kiskorú lányát, ő pedig kénytelen otthon maradni, hogy beláthatatlan ideig pótanyuka legyen, hirtelen már nem érzi magát formában.
Legnagyobb meglepetésére épp a szomszédban lakó, hihetetlenül dögös ügyvéd, Adrian Copeland ajánlja fel a segítségét. Elvégre alig ismeri. De ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Vanessa rájön, hogy az ő gondtalan életmódja és Adrian kiszámíthatósághoz való ragaszkodása hosszú távon nem fér össze. Csakhogy Vanessa tudja legjobban, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy féljen a legnagyobb kockázattól…
Egy briliáns és szívbe markoló romantikus komédia az Amazon és USA Today bestsellerszerző Abby Jimenez tollából.