Magyarul is megérkezik a különleges YA fantasy kötet, amikben az illatok határoznak meg mindent, az illatszerek pedig státuszszimbólumok. És miről szól a történet? Ime fülszöveg!

A tizenhét éves Rakelnek hátborzongató tehetség adatott az illatokhoz, de a képességei nem elégségesek, hogy időt vásároljon a haldokló apjának.
Ash császári testőr. Miután nem sikerül lebeszélnie a hercegét egy diplomáciai küldetés teljesítéséről, kötelességtudón
csatlakozik a karavánhoz. A herceg oltalmazása útközben rémálommal ér fel. De még nehezebb megőriznie egy titkot,
amelynek a kitudódása Ash száműzetéséhez vagy kivégzéséhez vezetne. Rakelt és Asht semmi nem köti össze, mígnem füst csalja őket a birodalom legritkább virágának ültetvényére. Nisai, a koronaherceg mérgezés áldozata lett, a virágok lángok martalékává válnak, és a párosra undok bűzként vetül a gyanú árnyéka. A sorsuk azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e együttműködve megfejteniük a talányt, dacolni a veszélyekkel, leküzdeni a saját démonjaikat, és az egymás iránti ébredező vonzalmukat.

A könyvhöz hoztam is nektek hét további idézetet, ami remélhetően meghozza majd a kedvetek ehhez a különleges történethez. (És gyerekek, hát mennyire gyönyörű már ez a magyar borító! Ránézel és eláll az ember szava, én legalábbis így voltam vele)

#1

„Mennyi lesz?
– Egy ilyen rendes legénynek, mint te? Mondjuk, hogy száz, barátilag.
– Ezüstben? – horkantok fel. – Álomfüstöt szívtál odabent?
A fegyvermester nem veszi le a tekintetét Ashről. – A nagyszájú barátodnak köszönhetően az ár felment. Százhúsz.
Ash összepréseli az ajkát, az inak a nyakában megfeszülnek.
Félrevon engem. – Rövidebb vagyok a kelleténél.
Végigmérem. – Átlag feletti vagy, azt mondanám.”

#2

„Mindenki vérzik, szokta mondani apám. Csak tudni kell, hová szúrjon az ember.”

#3

„A megsebzett bizalmat a legnehezebb gyógyítani. És mindig heg marad utána. Mindig.”

#4

„Ash rázogatva ébreszt pirkadatkor. Ismét ég a tűz, és sülő hús ínycsiklandó illata csapja meg az orrom. Felülök, és körbepillantok.
Apró halom rozsdaszínű prém hever a közelben.
Elfintorodom. – Mókus.
– Majdnem – feleli Ash. – Repülő mókus.
– Itt fent minden repül? – kérdezem, sanda tekintetet vetve a lombsátorra.
Ash vállat von, és egy sercegő nyársat nyújt felém. – Sajnálom, nekem csak tetovált szárnyam van.
– Ez veszedelmesen közel járt a tréfálkozáshoz.
– Aligha. Egy Pajzs mindig leleményesen dacol a leghalálosabb veszedelmekkel.
Kuncogok.”

#5

„Harminc, negyven, ötven lépésen át a mellkasomnak szorítom az állam, és végül pislogva egy körkörös vízmosásra lyukadok ki, aminek az alján sziklák vannak szétszórva, és rég elpusztult növények maradványai, melyek a szélnek és az évszakoknak köszönhetően rakódtak le itt.
Újabb zsákutca.
– Hát, áztass cserzőkádba, és nevezz Büdöskének – suttogja mellettem Rakel.
Felé fordulok. – Nem mondtam neked, hogy maradj hátul?
– De, mondtad. És?
Mogorva képet vágok.”

#6

„– A helyedben nem ennék abból. – Rakel hangja inkább trillázón derűs, mint figyelmeztető. Immár egy közeli kőtömbön gubbaszt, és a zsákomat nézi át, amit az előző este sebtében pakoltam össze.
Megtorpanok, a késemmel még mindig a gyümölcsben. – Ez egy dinnye. Nem fog megharapni.
– Az biztos. Az akroldinnye tényleg dinnye. De nagyon is harapni fog. A seggedbe.
Megszaglászom a dinnyét. – Mérgező?
– Nem.
– Akkor megeszem.
– Jól van. De ha sikerül megbirkóznod a keserűségével, ne panaszkodj nekem, amikor menni kezd a hasad tőle.”

#7

„– A térkép úgy döntött, hogy szundít egyet. Akár kényelembe is helyezheted magad, Pajzs. – Elkapja a tekintetem. – Egyáltalán így szólítsalak? Pajzsnak?
Csúfondáros nevetés szakad ki belőlem. – Azt hiszem, Pajzsként meg vannak számlálva a napjaim. Valószínűleg már most sem felelne meg a valóságnak, ha így neveznél.
A lány rám mered, a combját ütögeti.
Felsóhajtok. – Ash. Szólíts Asnek!
– Ash? Miféle név ez?
– Ööö, az enyém?
– Ez a valódi neved?
– Éppen most mondtam, nem?”