Ó, hogy én mennyire vártam ezt a könyvet! A trilógia első két részét imádtam, Armentroutnak pedig fel volt adva a lecke, hogy sikerül-e méltó lezárást írnia Layla történetének. Nos, összejött, nem is kicsit. Igazi ékkő ez a kötet a sorozat végén.

A történet ott folytatódott, ahol az előző véget ért. Layla már tudja, hogy Sam a lillin, és miatta történtek a szörnyűségek vele az előző kötetben. Ráadásul más aggasztó információkat is kap, és rádöbben, hogy szó szerint meg kell mentenie a világot, és bizony ehhez áldozatokat is kell hoznia, nem is kicsiket.

Ha végiggondolom a három részben Layla útját, gyönyörűen lehet látni a fejlődést. Azt, ahogyan egy saját magát lenéző és nem értékelő lányből egy érett fiatal felnőtt lett, aki elfogadja a saját képességeit, a saját erősségeit, aki érzelmileg és mentálisan is kellően erős tud lenni, és aki nem fél attól, hogy az utolsó lélegzetéig harcoljon a jók oldalán. Igen, Layla most is hozott pár fura döntést, de összességében én imádom a karakterfejlődését, az út, amit bejárt, szerintem klassz volt.

Ez a trilógia egyike azon keveseknek, amikben kifejezetten élveztem a szerelmi háromszöget, mert úgy éreztem, itt Layla tényleg döntéshelyzetben van. Ezzel együtt szerintem jó döntés volt, hogy ez a rész már nem arról szólt, hogy kit válasszon. Az a beszélgetés Caymannel mindent vitt, ahogy az is, ahogyan a döntés utóhatásait kezelte az író. A kínos találkozásokat, a lelkifurdalást, a boldogságot a másik féllel. Az egész annyira életszerűnek érződött. Azt pedig egyenesen, ahogy a srácok egymásról nyilatkoztak. Csak meglett a végére a kölcsönös tisztelet.

És hát a romantika… Mit is mondhatnék gyerekek. Imádtam. Amikor meglett a „kiválasztott kan”, onnantól egyre jobb és jobb lett a regény, mert nem csak azt mutatta meg Armentrout, hogy milyen az epekedés, hanem azt is milyen a kapcsolat. És ez a páros olyan édesen és jól működött együtt. Elolvadtam amikor olvastam a jeleneteiket, a kémia csak úgy izzott köztük, de ami ennél is fontosabb, száz százalékosan kiderült az is, hogy mennyire passzolnak ők egymáshoz.

A világot Armentrout most tágította ki igazán. Remélem nem érzitek spoilernek, de el kell mondanom: Layla most végre megérkezik a pokolba látogatóba, és ezek a fejezetek mindent vittek. Nem csak a familiáris miatt, akiknek a felbukkanása zseniális ötlet volt, hanem az ott kiderült információk miatt is. Konkrétan azokat a fejezeteket kétszer olvastam el egymás után. A jelenet is olyan jól ki lett dolgozva, gondolok itt elsősorban Layla érzelmi reakcióira, a baromi jó leírásokra a pokolról, nem is beszélve az ott megismert szereplőkről. Csillagos ötös.

Sok-sok olyan apró dolog volt még, amit imádtam a történetben. Gondolok itt például Bambi-szálára, na ott a szívem szakadt meg, de valahogy annyira passzolt a történetbe, hogy nem tudok haragudni érte. Szerettem azt is, ahogy Layla önmagában rendezte az érzelmeit az őrzők kapcsán, Elijah pedig hozta a formáját, és amit ott kaptunk, az zseniális lett. Stacey bár nem szerepelt sokat, de a jelenléte feldobta a könyvet, és szerencsére a vicces egysorosok se maradtak ki. És ami a lillint illeti, pont olyan zseniális gonosz volt, mint ahogy azt reméltem. Oké, a gyászfeldolgozás lehetett volna erősebb, de kaptunk így is szép pillanatokat.

Értékelés: 10/10

Imádtam ezt a regényt, számomra öt csillagos élmény volt. Ha akarnék, kereshetnék hibákat, de nem teszem, mert magával ragadott a történet, a karakterek, az izgalmak, a romantika és Armentrout sodró lendületű írásmódja. Úgy érzem nagyon kompakt regényt kaptam, ami tökéletesen lezárja ezt a baromi jó trilógiát. Örülök hogy olvashattam.

Hogy tetszik a borító? Mehh. Igazából a trilógia összes borítójával kapcsolatban így érzek, de hé, a borító mögött egy csodálatos történet lapul.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha nem olvastad még a trilógiát, akkor mindenképpen kezdj bele, mert ezt olvasni kell! Ha netán a második rész után úgy érzed elég a szerelmi háromszögből, akkor is kezdj bele, mert erre elég hamar pont kerül a lezárásban.