Mint sokan mások, én is nagyon szeretem A szépség és a szörnyeteg retellingeket, ráadásul az írónő Elementálok sorozatát is imádom, a könyv borítója is gyönyörű, így kérdés se volt, hogy én ezt el akarjam-e olvasni. Azt kell mondjam nem csalódtam, ez a könyv nagyon szerethető, és a sodró lendületével odabilincsel az olvasáshoz. (Kár, hogy az ember nem ér rá egész nap).

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg kedvezményesen a kiadótól! *

A történet hősnője, Harper Washingtonban él, anyagi gondjaik vannak, mert az apukája egy uzsorással üzletelt, majd eltűnt, az anyukája ráadásul haldoklik. Egy nap a lányt elrabolja egy titokzatos idegen, Emberfall királyságában ébred fel, és hamarosan megtudja, a herceget elátkozták, nem juthat haza legalább három hónapig, és csak az igaz szerelem törheti meg az átkot…

Ami nagyon vonzott az olvasás során az, hogy találkozik a mi világunk mentalitása egy klasszikus középkori alapokra felhúzott királyság történetével. Annyi minden volt, amit az írónő kihozhatott volna ebből, például az olyan hétköznapi dolgok hiánya, mint az internet vagy a különböző beszédstílus, és a két kultúra közti különbségek. Úgy éreztem olvasás során, hogy ebben a tekintetben nem merült el annyira mélyen a történet, sok ziccert kihagyott, de amikor például azzal példálóztak, hogy „én is olvastam a Trónok harcát„, na ott sírtam a röhögéstől. Több ilyet szerettem volna.

Kemmerer viszont hozta azt, amiben iszonyú erős, méghozzá a kiváló karakterábrázolásokat. Harper, mint főhős nagyon imádnivaló volt. Erős, bátor, eszes és annyira szerettem benne, hogy modern a felfogása, és ami a szívén az a száján. CS betegsége van, ami miatt sántít, de ezt is olyan szépen beleszőtte Kemmerer a történetbe, és tök jól átjött az, hogy az, ha van egy veled született betegséged, az még nem jelent gyengeséget. Már csak ezért is megérte elolvasni a könyvet.

Rhen, az elátkozott herceg kissé nehézkesen indult be, de amint több minden kiderült a múltjáról, úgy szerettem meg őt egyre jobban. Annyira nehéz sosra van szegénynek, elképzelni sem tudom hogy lehetett annyi szörnyűségen átmenni, mint ami neki jutott, és hogy tudott közben ilyen jó embernek megmaradni. Kétségkívül Rhen lett az egyik kedvenc könyves álompasim annak ellenére is, hogy néha voltak fura húzásai, de aztán ezeknél is átkattant bennem, hogy miért is mondta/tette azt, amit.

A harmadik főhősünk Grey, aki ugyan nem kapott saját nézőpontot, de annyira fontos karakter, hogy a második kötet már az ő történetét meséli el. Nekem nagyon szimpatikus volt ez a marcona parancsnok, akinek a szíve aranyból van. A lojalitása, a kitartása, az ereje miatt nem lehetett nem tisztelni őt, és úgy szerettem azt, hogy bár meghozott nagyon megkérdőjelezhető döntéseket, de mindegyiket tök jól megmagyarázták, és végső soron átjött a regény egyik tézismondata, amit többször elismételtek, hogy minden körülmények között nehéz döntést hozni.

Ami a romantikus szálat illeti, elég lassacskán alakult, többen szerelmi háromszöget éreztek, de én úgy voltam vele, hogy Grey és Harper között csak barátságot láttam, ellenben Rhennel szépen épült a dolog, és kaptunk több nagyon édes jelenetet. Ami pedig a könyv lezárását illeti, szerintem ez így volt zseniális, az adott élethelyzetben más választ nem is éreztem volna hitelesnek Harpertől.

Azért egy-két dolog zavart olvasás közben, például az idő kezelés nagyon furcsának tűnt, mert hiába magyarázták, hogy a kastélyban lassabban telik az idő, akkor se tudtuk meg pontosan, hogy mennyi ideje próbálja megtörni Rhen az átkot, mi történt pontosan a korábban elrabolt lányokkal, és igazából a mágia rész se volt teljesen egyértelmű nekem. Talán a folytatások ezekre a kérdésekre is választ adnak majd.

Értékelés: 9/10

Kétségkívül a Sötét, magányos átok a kedvenc Szépség és a szörnyeteg retellingem a Beastly mellett. Izgalmas volt, kaptunk egy érdekes világot, erős, karakteres főszereplőket, akiknek az érzelmi világát Kemmerer zseniálisan alkotta meg, és gyönyörűen érzékeltette a bennük lezajló változást, és ez a lassan csordogáló romantikus rész is sokat hozzáadott az élvezeti faktorhoz.

Hogy tetszik a borító? Több, mint gyönyörű! Eredetileg emiatt figyeltem fel a könyvre, elképesztő a kompozíció. Rögtön A kegyetlen herceg feelingem volt tőle.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a jó retellingeket, ha szívesen olvasol egy jól megírt, és a karakterekre fókuszáló YA fantasyt, ne hagyd ki ezt a regényt sem! A végén van egy pici függővég, de nem vészes, ráadásul a kiadó már elárulta, hogy szerződtek a második kötetre is.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg kedvezményesen a kiadótól! *