Egy nap alatt kiolvastam ezt a rész, és igencsak sokáig ébren tartott. Köszönhetően annak, hogy az utolsó harmada kifejezetten izgalmas volt, és nagyon kíváncsi voltam arra, hogy Rick bácsi ezúttal milyen lezárással készül, mert feltűnt, hogy eddig is milyen jókat kaptunk. És hát, függővég az volt keményen, pofán is csapott, de hé, pont így kell lezárni egy jó könyvet.
* Elolvasnád? Szerezd be a kiadótól kedvezménnyel! *
Ennek a kötetnek a sztorija röviden annyi volt, hogy Kronosz egyre erősödik, és Percyék rájönnek, hogy Daidalosz labirintusán keresztül akarja a sereg megtámadni a félvér tábort, hogy ezután az Olimposz ellen vonuljanak. Percyék küldetésre indulnak, lemennek a labirintusba, hogy megkeressék a feltalálóját, Daidaloszt, hogy segítséget kérjenek tőle a tábor megóvására. A labirintus viszont naná, hogy megannyi veszélyt és szörnyet rejt.
Mint mindig, a mitológiai utalásokat nagyon szerettem. Jó volt például, hogy most elóvették a labirintust, ami ugye a minótaurusz és a krétai király, Minósz miatt maradt meg bennem annyira mélyen. Érdekes volt nagyon, ahogy a helyet ábrázolták, és külön örültem, hogy kire volt szükség ahhoz, hogy ne tévedjenek el. Nagyon megszerettem a korábbi kötetben a karaktert, üdítő volt most is a jelenléte, ráadásul annyi titokzatosság lengi őt körbe, hogy még kíváncsibb lettem rá. (De nem spoilerezem el a karakter nevét se, mert nagy meglepetés volt a felbukkanása).
Nico is fontos karakter lett ám, aki a gyászt elég nehezen kezeli, és azon munkálkodik, hogy visszahozza az élők sorába a nővérét, ráadásul úgy hiszi, hogy Percy az ellensége. Érdekes volt ez a szál is, azon a jeleneten, amikor Bianca szelleme feltűnt majdnem elbőgtem magam, mert annyira meghatóra sikeredett. Érdekesen kezelte ám Rick bácsi Nico karakterét, annyira meg lehet érteni, hogy ebben a szegény fiúban miért van annyi fájdalom és félelem. Végig drukkoltam, hogy sikerüljön végre megbékélnie, és elfogadni az elfogadhatatlant, hiányzott az a vidám fiú az előző kötetből. Remélem visszakapjuk őt.
Amit még nagyon szerettem ebben a kötetben (és persze az előzőekben is), ahogy azon tanakodunk, milyen oldalt érdemes választani. Mint amikor Percyt szembesíti Kronosz egyik gyereke, hogy ő is csak azért áll az Istenek mellett, mert Poszeidón az apja, és akkor őt ne ítélje el senki azért, mert ő is az apja mellett harcolt. Annyira igaza volt. Ahogy egy csomó olyan párbeszéd volt a kötetben, ami miatt teljesen érthető, ha egy félvér nem kér az istenekből. Maga a forrongó “hidegháború” egyre érdekesebb, érezni már a feszültséget a kötet elejétől kezdve, ahogy azon megy az idegeskedés, hogy melyik kisebb isten áll át a sötét oldalra. A nagy végső harc a következő részre marad, de az, amit a kötet végén kaptunk nagyon tetszett, és tegyük hozzá, a veszteségekkel együtt volt igazán hiteles.
Viszont azért volt ezzel a résszel több komolyabb problémám is. Az egyik, hogy nagyon átvezető kötetnek érződött, ami leginkább csak felvezeti a nagy finálét. De ami jobban zavart, hogy rengeteg volt a véletlen, ami megmentette Percy és a többiek életét. Ilyenekkel korábban is élt Rick bácsi, de ezek most valahogy zavaróbbnak tűntek, talán azért is, mert Percyt részről részre egyre erősebbnek és hatalmasabbnak ábrázolja az író. Persze, nyilván kiderült, hogy itt-ott isteni beavatkozás is történt, de akkor is, engem ezek a nagy véletlenek azért tudtak zavarni.
Most, hogy nőnek fel a szereplők, Rick bácsi már elkezdte behozni a romantikát is, de sajnos olyan furcsán van kezelve. Iszonyú cuki és szerethető együtt Percy és Annabeth párosa, jó köztük a kémia, és tényleg drukkolok nekik, csak… Ott volt az a csók a könyv közepén, semmi következménye nem volt. De tényleg, semmi, nem is értem. Ez a ki nem mondott féltékenykedés is furcsa, hiszen Percy azt hiszi a lány még Luke-ba szerelmes, és Annabeth is féltékeny. Ez a duzzogás pedig amit levágtak – pláne a kötet vége felé – olyan idegölő volt. Persze, csak tizenöt évesek, nyilván nem kezelik teljesen éretten a dolgot, nekem viszont olvasóként ez idegölő néhol olvasva.
Értékelés: 8/10
Olyan izgalmas és leginkább mozgalmas volt ez a kötet, hogy egy nap alatt kiolvastam. Viszont most azt éreztem, hogy több hiba is van benne, és azért eléggé felvezető kötetnek tűnt itt-ott a nagy fináléhoz. Ezzel együtt is azt mondom élvezettel olvastam, és a humoros jelenetek most is sokat hozzáadtak ahhoz, hogy még jobban beleszeressek Percy Jackson világába.
Hogy tetszik a borító? Az eredeti vörös szerintem nagyon klassz, jók a színei, és az alakok is rajta. Az új olyan “meh”, nem rossz, nem jó, elmegy.
