A búcsúzás mindig nehéz, különösen akkor, ha egy olyan imádott sorozattól kell elköszönni, mint a D.A.C. No és milyen lett a nagy lezárás? Egyszerűen tökéletes. A cím és a fülszöveg alapján pont ilyen végkifejletre vágytam. A regényben az utolsó gimis év, és persze a továbblépés a téma. Egyetem, élet, és persze a rögtön felmerülő kérdés: megmarad-e a barátság akkor is, ha netán szétszéled a csapat?

Végig nagyon meg tudtam érteni a főhősöket, leginkább Flóra aggodalmait. Nem is tudom volt-e már valaha ennyire parás a lány, de most nagyon durván tolta. Azt hittem az elején, hogy majd idegelni fog, de szerencsére abszolút nem lett így. Iszonyú nehéz a váltás, kilépni a gyerekkorból a felnőttek közé, és persze elhagyni a gimit, a jól ismert közeget. Naná, hogy bestresszelt a lány és persze a barátai. Minden reakció és cselekedet teljesen érthető és reális volt, és az, aminek tán idegesítőnek kellett volna lennie inkább csak fájdalmasan őszinte és elgondolkodtató lett.

Több olyan gondolatot is pedzegetett a könyv, ami nagyon a fejembe mászott. Leginkább azon pörögtem, mikor a regény vége felé Flóra azt ecsetelte, hogy nem nyitotta ki a szemét, és nem közeledett a többi osztálytásához. Elvolt a D.A.C. tagjaival, mindenki mást kizárt, és ez milyen rossz döntés volt. Azért is emelem ezt ki, mert szerintem érdemes tanulni Flóra hibájából. Érdemes megismerni a minket körülvevő embereket, mert bárki bőven okozhat meglepetést.

Külön tetszett az is, hogy az utolsó rész mennyire kiemelte az álmok fontosságát, és azt a harcot, amit a főhősök vívnak, hogy elérjék őket. Mindenkinek megvolt a célja és kőkeményen küzdöttek érte. Még ebben az egy kötetben is nagyon erősen átjött a karakterfejlődés, a főhősök pedig most már egyértelműen ráléptek a felnőtté válás útjára, ami iszonyú jó dolog.

Romantika terén is bőven hozta az elvárásokat a kötet. Igen, volt szakítás is, akadt olyan páros, aki együtt maradt, és mindent egybevéve ez pont így volt jó. Aminek pedig a legjobban örültem: Márk visszatért egy aprócska jelenet erejéig. Bár volt pár bunkó megmozdulása, én eléggé csíptem Flóra első szerelmét, így naná, hogy örömmel láttam viszont. És azért is jár a pacsi, ami Johnny bával történt a kötetben.

És milyen volt a nagy lezárás? Kérem szépen, epikus! És nem csak egy filmbe illő jelenet miatt. Szerencsére megmaradtunk a realitás talaján, nem kreált az írónő csöpögős happy endet mindenkinek, ez pedig így lett életszerű és nagyon szerethető.

Nehéz szívvel engedem útjára a D.A.C. tagjait, de valahogy úgy érzem jobb a csúcson abbahagyni, és hát, tudjuk, hogy a gimis tévésorozatok is a ballagás után romlanak el. Iszonyúan fog ám hiányozni a banda, de köszönöm az eddigieket. És persze kíváncsian várom, hogy mivel rukkol elő legközelebb az írónő.

Értékelés: 10/10

Imádom, ha egy könyvsorozatot a lehető legjobban zárnak le. Maga az egész kötet pedig hozta azt, amit a korábbiak. Mosolyt csalt az arcomra, elgondolkodtatott, és persze meglepett, mert ez a könyv tele van meglepetésekkel, amik között akad néhány fájdalmasabb is, de hé, pont emiatt életszerű az egész.

Hogy tetszik a borító? Maradjunk annyiban, hogy szerencsére a polcon csak a gerinc látszik, és a tartalom csillagos ötös.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! A D.A.C. az utóbbi évek egyik legfontosabb könyvsorozata, amit ha lehetne, simán kötelező, vagy legalább ajánlott olvasmánnyá tennék az iskolában. Hitelesen mutatja be a kamaszok lelki világát és problémáit, miközben tanít és végtelenül elszórakoztat. Ha netán még nem olvastad, kezdj neki most!