Bár a 2020-as év rengeteg csodálatos könyvélménnyel ajándékozott meg, sajnos akadt pár könyv, amiben kissé csalódtam olvasás közben.
Fontos előre lejegyeznem: az, hogy én csalódtam, nem jelenti azt, hogy a könyv rossz lenne! Egyszerűen csak én vártam mást, netán valami az én ízlésemnek megfelelő, vagy egy-egy egy-egy írói döntéssel nem értettem egyet. Érdemes rákeresni a könyvekre a molyon, ott találtok róluk rengeteg pozitív véleményt is. Íme a 6-os listám, most ABC sorrendben!
A rossz feminista (Roxane Gay)
Eredetileg 2014-ben jelent meg a könyv, hat évvel később sok pontján már kissé idejétmúltnak éreztem, és tulajdonképpen mást élményt is adott, mint amiét vártam. Talán a cím vezetett félre, de azért akadt pár nagyon emlékezetes pillanata, leginkább a filmes elemzéseknél, vagy amikor a kedvenc gimis könyvsorozatáról mesélt.
Bár A szolgálólány meséjét imádom, ez a könyve nem ragadott magával. Lassúnak éreztem a szöveget, a cselekmény sem annyira erős, én legalábbis nem éreztem annak, ráadásul a sok szimbolika miatt a kelleténél nehezebb olvasmány. Szerencsére a karakterek, az üzenet és a ’60-as évek világának a bemutatása kárpótolt.
Már előre féltem ettől a kötettől, mert előre tudtam, hogy most csak Easton Royal lesz a mesélő. Nekem nagyon hiányzott a könyvből a női nézőpont, pláne mert Hartley nagyon szimpatikus volt, míg ilyen hosszan együtt lélegezni Eastonnal már fárasztónak hatott számomra. A záró kötetre azért maradok, arra nagyon kíváncsi vagyok.
Let’s Get Textual – Légy merész (Teagan Hunter)
Ennek a könyvnek hála döbbentem rá, hogy a romantikus komédia könyvekben nem az én műfajom. Mert romantikából és humorból bőven el volt látva a regény, de nagyon hiányoltam a cselekményt, a bonyodalmat és a karakterfejlődést. Gyanítom ez a műfaj sajátja lehet, inkább csak kikapcsolni akarja az embert, amire 2020-ban nagyobb szükség van, mint valaha. Egyszerűen csak én szeretek más típusú olvasmányokat.
Never too far: Sosem elég (Abbi Glines)
Az első részt kedvenc lett, ide is nagy elvárásokkal érkeztem. De sajnos most Rush is kapott saját nézőpontokat, amivel az volt a gondom, hogy megölte a drámát, hiszen amíg Blair azon kattogott, hogy “jajjmilesznemkellekneki” addig Rush nézőpontjában láttuk, hogy márpedig “dekellesz” így az egész regény tét nélküli és unalmas lett sajnos, és az amúgy jó fordulatok sem tudtak ütni.
Nagyon sok mindent szerettem ebben a könyvben, leginkább a polimor kapcsolat ábrázolása volt az érdekes, de a három főhős is érdekes karakter, akikről szeretnék egyre többet és többet megtudni. A gondom a túlzott erotika volt, kábé a könyv felében csak izéltek, ami már nekem is sok, mert a karakterek lelki világa, az életük jobban érdekelt, mint a folyamatos hancúrok az ágyban.
