Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Drogos párja után keresi a szerelmet az új LMBT kötet, a Flash főhőse

Sokak örömére Sam Wilberry folytatást írt a Rush című kötetéhez, ami azt mutatta be, milyen egy párkapcsolat, ha az egyik fél drogfüggő.

A folytatás, a Flash a Rush történései után veszi fel a fonalat, Ábel próbál túllépni a kapcsolatán és elfelejteni Alexet, ami nem egyszerű.

Érdekesnek tűnik, kíváncsi is lettem rá, pláne mert elég kegyetlen volt a Rush függővége, illetve a friss Sam Wilberry interjú nagyon kecsegtető, különösen a beszélgetés ezen része:

„A Flash teljesen más típusú regény. Míg az első rész központjában Alex állt, itt Ábel lelkébe láthatunk bele és ismerhetjük meg még jobban, így hangulatban is eltér az előző kötettől.”

„Ábel életét nem a heroin keseríti meg, hanem a fájdalom, hogy Alexet képtelen a felszínen tartani. Az, hogy hová jutnak a szereplők, mi lesz velük, együtt vagy külön folytatják, hamarosan kiderül a Flashből.”

Alább megnézhető a magyar borító és a fülszöveg, ide kattintva pedig megrendelhető a kötet.

Sam Wilberry – Flash

Túlléphetünk-e egy kapcsolaton, ami az életet jelentette számunkra? Meddig lehet parancsolni a szívnek?

Ábel nem találja önmagát az űrben, ami Alex után maradt.

Minden róla szól, képtelen szabadulni az emlékétől, fogva tartja. Igyekszik egy új életritmus szerint élni, lefoglalja magát, betáblázza a hétköznapjait. Egyszóval: túlél. Aztán váratlanul jön valaki, aki mellett úgy érzi, ismét van értelme a boldogságát kutatni…

A múlt vissza-visszaköszön rá. Vajon le lehet-e zárni a legerősebb szerelmet?