Könyvkritika: Katherine Applegate – Kívánságfa

Legutóbb Katherine Applegate-től az Ivan, az egyetlen című könyvet olvastam, ami egy fogságban élő orangutánról szólt. Az a kötet is nagyon szívhez szóló volt, tele jó érzelmekkel, gondolatokkal. Nagyon bíztam benne, hogy a Kívánságfa is lesz annyira jó. Szerencsére nem kellett csalódnom, ez is ugyanolyan varázslatos kötet lett, mint az előző. Remélem a Maxim Kiadó hoz még nekünk hasonló csodákat.

A Kívánságfa tulajdonképpen egy mese, amit Vörös, a 216 éves fa mesél el nekünk. A történetből kiderül, hogy az állatok és a fák is tudnak beszélni, csak az emberek elől ezt titkolják. Vörös élete akkor változik meg kissé, amikor a vele szemben lévő házba egy muszlim család költözik, akiknek nehéz a beilleszkedés. A kislány, Tamar egy kívánságot hagy a fán: nagyon szeretne egy barátot. Vörös eldönti, hogy minden tőle telhetőt megtesz, de eközben a saját életét is félti: az egyik szomszéd ugyanis ki akarja vágni a fát…

Hihetetlen, hogy milyen sok mindenről tudott mesélni ez a relatíve rövid történet! Olyan sok érzelemmel, gondolattal volt tele, ráadásul időnként sikerült is elmosolyodnom Vörös kicsit béna, de annál szerethetőbb poénjain. Vörös legjobb barátja Bongó, a varjú volt, az ő beszélgetéseik is hol viccesre, hol nagyon szívhez szólóra sikeredtek. Olyan jó volt átélni a barátságukat, és az állatszereplőket is kifejezetten szerettem a történetben, különösen a könyv végén, ott könnyekig meghatódtam. Az állatok kapcsán pedig olyan szépen átjött, hogy lehet békében, harmóniában együttélni akkor is, ha akadnak problémák, nehézségek. A lényeg a szeretet.

Tamar kapcsán előjött a kirekesztettség kérdése is, ugyanis a kislánynak nincsenek barátai, valaki pedig egy “Tűnjetek el” fenyegetést karcol a fára, mert nem akarja, hogy muszlimként ott éljenek. Ezek a részek is nagyon az ember szívébe martak, leginkább mert Tamar egy végtelenül szerethető kislány volt. Olyan jó volt átélni Bongó és Vörös erőfeszítéseit, hogy Tamar barátra leljen a szomszéd kisfiúban, Stephenben, és végre elinduljon valamilyen pozitív változás az életében. Rasszizmusról sosem egyszerű írni, de az írónő nagyon szépen kezelte ezt a szálat, a lezárás pedig külön bejött, annyira emberi volt így.

Kaptunk egy történetet a történetben is, Vörös ugyanis elmesélte, hogy milyen volt itt az élet bő kétszáz évvel ezelőtt, és hogyan is vált belőle kívánságfává, és mennyire reményt tud adni az embernek az, ha hihet valamiben, és az valóra válhat. Maeve története gyönyörű volt, különösen ahogy a nehézségeket viselte. Legjobban persze az tetszett, ahogy ezt összekötötte a jelennel, és valami igazán egyedi történetszálat kreált belőle a szerző.

Értékelés: 10/10

A Kívánságfa egy gyönyörű, elgondolkodtató és szívhez szóló regény, amiben Vörös, a fa mesél megannyi bölcsességgel és időnként imádnivaló fa-humorral. Engem teljesen elvarázsolt ez a történet, olyan jó érzés volt olvasni.

Hogy tetszik a borító? Álomszép! Ezek a színek, a fa, az állatok, annyira jó lett! Ráadásul a kötetben is sok illusztráció van, azok is szépek lettek, jó rájuk nézni, és feldobják a könyvet.

Kinek ajánlom elolvasásra? Igazából mindenkinek, szerintem felnőttek is élvezhetik, de bármely gyerek kezébe odaadnám. Olyan jó lenne, ha általános iskolában ilyen kötelező olvasmányok várnák a kicsiket…