Ritka az, ha jobban szeretek egy könyvadaptációt, mint magát a filmet. Itt viszont megtörtént mindez, méghozzá nagy meglepetésemre. Alább vázolom is az okokat.

* Figyelem! A poszt könyves és filmes spoilereket tartalmaz! *

#1 – Sokat hozzáadtak a színészek

Bella Thorne engem mindig meg tud lepni azzal, hogy milyen ügyesen alakítja az ártatlan, szende lányokat a képernyőn. Katie-ként is imádtam őt. Patrick is jól működött Charlie-ként. Egyszerűen élettel töltötték meg a karaktereket.

#2 – A humor!

A könyv E/1-ben mesélt, méghozzá egy haldokló lány nézőpontjából. Valahol érthető, hogy a humor nem igazán jött át. A filmben viszont megkaptuk, jó pár édes-vicces jelenet érkezett, a legtöbbet Morganen nevettem.

#3 – A zene mindent vitt

Oké, ez alap. Nem mindegy, hogy olvasol a zenéről vagy hallod is… Márpedig Bella Thorne énekesként se semmi, Katie dalai pedig baromi jól szólaltak meg élőben, különösen a Charlie’s Song.

#4 – Imádtam az epilógust

A könyv ugye E/1, és ott hal meg, ahol Katie is. A film kicsivel többet adott, konkrétan beleshettünk a karakterek jövőjébe, jó volt látni őket, és megtudni mi lett velük. Amikor pedig a végén megszólalt Katie dala, hű! Na ott elvesztem, méghozzá jó értelemben.

#5 – Nem jött át a könyv legnagyobb hibája

Nekem a könyv elsősorban azért nem lett igazi kedvenc, mert feltűnt benne egy rossz üzenet. Katie mindig szabálykövető volt, igyekezett jó lány lenni. Egyszer szegte meg a szabályokat, és paff, rögtön napfény érte, és eljött a vég. Emiatt volt az egésznek olyan másodlagos üzenete, hogy „hallgass apádra, különben meghalsz„. Nekem legalábbis ez jött le – nyilván mindenki másként értelmezi.

Na a filmben ilyen másodlagos üzenetet egyáltalán nem dekódoltam, sőt! Olyan természetesen suhant át a történet ezen a dolgon, hogy agyalni is csak a film megnézése után volt időm rajta.