Azt terveztem, hogy az összes Árnyvadász Akadémia kötetről külön írok majd véleményt, de rádöbbentem, hogy jobb, ha egyben értékelem, hiszen a fene akar spoilerezni. Plusz nagyon könnyen olvashatóak, így gyorsan lecsúsznak a kötetek (persze, mert 70-80 oldal körüliek).

Szóval, az, amit az első részről szőtt írásomnál írtam, továbbra is áll. Érezhető, hogy nem Cassandra írta egyedül a sztorit, de már egyre kevésbé bántó. Az élvezhetőségi faktor kábé részről-részre egyre erősebb, és basszus, rengeteget hozzáad a kerek egészhez minden egyes kisregény. Jó megismerni a karakterek múltját és jelenét, és az is valami elképesztően furmányos, ahogy Cassandra összes Árnyvadász sorozata összefonódik.

A kötetek főszereplője ugyan Simon, és maga az Akadémia, de a srác csak a keretet nyújtja, és sokszor sajnos nem is elég izgalmasat. Eltörpül sajnos az elmesélt történetek mellett, de leginkább azért, mert utóbbi annyira jól sikerült leírásban. hát, van ez így.

Pár szót azért még szólnék egyenként a kisregényekről, igyekszem, hogy ne legyek spoileres. Ó, és a poszt címében azért szerepel csak Clare, mert ha odaírom a többieket is, nagyon hosszú (és ronda) lett volna a cím elrendezése.

Az elveszett Herondale – 8/10

Először is, sajnálom ám, hogy az egyetlen magyar szereplő ennyire… *csúnya szó*, mint ez a Balogh. Kár értünk, na! Viszont maga a történet tetszett, különösen, hogy két aspaktusból is be lett mutatva, és rávilágított arra, hogy mennyire elcseszettek néha az árnyvadász szabályok…

De most tényleg, a büntetés, amit kapott a Herondale család több, mint elképzelhetetlenül gonosz, és nem hiszem, hogy ezt bármivel is be lehet magyarázni. Pláne mert nagyon úgy tűnt, hogy Balogh még mindig egyet is ért vele.

Catarina viszont egyre szimpatikusabb, és több olyan jelen-béli jelenet is akadt, amit imádtam. Például azt, amikor Clary felbukkant, és ez milyen érzelmeket váltott ki Simonból.

A Whitechapel réme – 9/10

Na ez volt asszem eddig a kedvenc történetem! Fenomenális volt visszatérni a Pokoli szerkezetek szereplőihez, Willt és Tessát szülőként látni. A kisbaba Jamie pedig, hát egyszerűen megzabáltam. Kanál, kanál!

Külön érdekes volt, ahogy rávilágítottak, a mondenénok legendáit mennyire befolyásolták az árnyvadászok, némelyik jelenet egészen erős pszichológiai hatásokat mutatott be. De… mindez eltörpült amellett, hogy bepillanthattam Tessáék életébe, láthattam a boldogságukat, amiért olyan keményen küzdöttek három részen keresztül. És igen, Jem-nél a szívem szakadt meg. Még mindig.

A jelen szálainál pedig, Tessával mindig jó találkozni, annyira sajnáltam őt, hogy erről kellett mesélnie. Kár, hogy nem beszélgetett el négyszemközt Simonnal, viszont aminek örültem, az Jace felbukkanása. Nemcsak mert humorban olyan erős, hanem mert egyre szimpatikusabb ez a különös bromance a két karakter között. Pláne a múltat figyelembe véve.

Csak árnyékok – 10/10

Szerencsére ismét a Pokoli szerkezetek idejébe mentünk, ami tulajdonképpen fel is vezette Cassandra új sorozatát, a The Last Hourst. Kétségkívül isteni volt megismerni a már tinédzser Jamest, no és Matthewt.

Kábé az első perctől kezdve shippeltem a srácokat, annyira magas fokon tombolt köztük a kémia, különösen a kötet vége felé, amikor már barátkoztak, és művészetről, féltékenységről vagy éppen az életről beszélgettek.

A kötet pedig már megint rávilágított arra, hogy mennyire idegölő az árnyvadászok társadalma, hiszen képtelenk az elfogadásra, szerencsétlen Jamesszel is mit tettek már, csak azért, mert más..

Ó és James és Will közti jelenetek csillagos ötöst érdemelnek, akárcsak az, amikor Jem elbeszélgetett Jamie-vel, és erőt adott a srácnak. És amiket mondott neki, hogy Jamie a fény, és aki ezt nem veszi észre vak, hát, annyira édes volt!

Az imádott gonosz – 6/10

Csak a történet leírása alapján azt vártam, hogy ez a rész robban majd a legjobban, hiszen érdekesnek tűnt, hogy megismerhetjük a Kört. sok szempontból tényleg az volt, belelátni, hogy Valentine már milyen fiatalon a manipulálás mestere volt. Viszont…

Azt hittem, hogy Robert Lightwoodot már nem utálhatom jobban. Erre tessék, jött ez a kötet, és bebizonyította, hogy a pasi fiatalon is idegölő volt. Igen, sajnáltam a jeles fiaskó miatt, de minden, amit utána tett, totálisan undorító volt. Ahogy már fiatalon kihasználta Maryse-t, ahogy beállt Valentine mögé minden meggyőződés nélkül.

És igen, nem titkolom, a Michael szál miatt is totál kiakadtam Robertre. Lehet, hogy kicsit elnézőbbnek kéne lennem, próbáltam az ő szemszögéből is megvizsgálni, de a viselkedése mindenképpen utálatos volt. Nagyon nem szeretem ezt a pasit, remélem mielőbb kinyírják.

A jelen szál viszont édes volt, különösen Simon és Izzy együtt, annyira drukkolok már nekik, remélem, sikerül eltalálniuk egymáshoz.