Home Film és Sorozat kritika Csillag születik (2018) – Kritika a filmről, ami a sárba tapossa a...

Csillag születik (2018) – Kritika a filmről, ami a sárba tapossa a női főszereplőjét

Úgy érzem, hogy minden évben vannak olyan filmek, amiket a kritikusok és az Oscar-gála is túltol, és nem feltétlenül érdemlik meg a kapott nagy figyelmet. A fene hitte volna, hogy pont a Csillag születikről gondolom majd ezt. Spoileres értékelés következik!

Most, hogy végignéztem a filmet, kicsit úgy érzem magam, mint A legnagyobb showman esetében. Isteniek voltak a dalok, jó volt a színészek játéka, a látványvilág nagyon ütött, a fényképezés is teljesen rendben volt, és valahogy vitt előre a lendület, de a sztorit nagyon nem találtam rendben. És itt is ezzel van a gondom.

Az olyan logikátlanságok, hogy szegény Allyból hogy lett ilyen hamar zenei világsztár, nem foglalkozom. Tehetséges, szép is, szerény is, kedves is, ha valaki villám karriert és Grammyt érdekel két perc alatt, az ő. Engem sokkal jobban zavart az, hogy nem tudtam elhinni a romantikus szálat.

Egy olyan lány, mint Ally, szerintem nem szeret bele egy olyan férfibe, mint Jackson Maine. Ha valaki egy alkoholista apa mellett nőtt fel, és ennyire erős, öntudatos és modern lány, nem lesz egy alkoholista férfi lábtörlője, avagy, fala, hogy szó szerint lepisilje a Grammy gálán, és még utána is kitartson mellette. Nekem ez nem jött át. Képtelen vagyok elhinni, hogy egy ilyen okos lány, mint Ally, ennyire hülye legyen a szerelmi életében.

Persze, simán lehet, hogy a való életben is létezik ilyen, de nekem már eleve az se jött át, hogy szerettek ennyire egymásba. Az persze, átjött, hogy Allyt vonzotta Jackson hírneve, a zene, a rosszfiú imidzs, csak ez a nagy szerelem valahogy hiteltelen volt, márpedig az egész film erre épült.

Úgy éreztem, hogy a film próbált modernebb lenni, mint a korábbi változatai, pl. most kaptunk egy meleg legjobb barátot, de őt is a legtipikusabbat. “Gyerünk Ally, húzz fel a színpadra” és “Itt vagyok melletted, támogatlak” duma volt, de alig tudtunk meg valamit a srácról, pedig érdekes karakter lehetett volna.

De alapvetően nekem már maga az üzenet is sok volt, annyira retró az egész. Mindegy mit csinál a pasi, nyugodtan lepisilhet téged a Grammy díjátadón, miközben azt a díjat veszed át, amiért egész életedben küzdöttél, neked akkor is jó feleségnek kell lenned, aki kitart az “úr” mellett, el nem hagyja, a végsőkig mellette van és szereti, mert “a jó asszony mindent megbocsát“, meg amúgy is, “ez a dolgod“.  És mindezt még zavaróbbnak éreztem azért, mert az elején Allyt egy ennél sokkal maibb nőként mutatták be. ((De nem csak az a jelenet volt gáz, hanem igazából Jack teljes leépülése, ahogy semmibe vette Allyt, megalázta, féltékenykedett rá…))

Persze, ne értsétek félre, nem mondom, hogy egy alkoholista pasit rögtön dobni kell, és hogy nem kell küzdeni a szerelemért, csak ez a film már túlment egy olyan ponton, amit én vállalhatónak érzek. És pont emiatt a film végi katarzisnál, amikor Ally a halott szerelméért énekli a szomorú dalt, én nem is szomorúságot éreztem, hanem inkább megkönnyebbülést, mert a csaj végre szabad, és élhet egy olyan férfi oldalán, aki megérdemli őt.

A pontosított csillagozást inkább most kihagynám, mert úgy érzem, hogy a zene 10 pontot kapna, Bradley Cooper és Lady Gaga játéka dettó, utóbbi meg is érdemelte az Oscar-jelölést. De maga a történet engem inkább csak elszomorított, és időnként felhúzott…