Ó, hogy én milyen régóta szemezek ezzel a regénnyel! Különösen azóta vágytam elolvasni, hogy az írónőtől annyira tetszett a Blackmoore. Szerencsére az Edenbrooke sem okozott csalódást, pont olyan bájos és szerethető volt, mint amit előzetesen elvártam.

A történet hősnője a fiatal Marianne, aki a nagymamájával él, és a halott édesanyját gyászolja. Az ikertestvére kapcsolatai révén végül Marianne kiszakad otthonról, meghívást kap a gyönyörű Edenbrooke birtokra, ahol rátalál a szerelem is, de persze nem adják azt olyan könnyedén.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen a tiéd lehet! *

A kötetben azt szerettem viszont a legjobban, hogy nem csak a szerelemről szól. Marianne ugyanis számos sebet hordoz magán, amiket nem olyan egyszerű meggyógyítani. A lány sokat szenved az édesanyja halála miatt, időnként hibásnak is érzi magát. Az apjuk is lelépett Franciaországba, Marianne pedig összetört, hiszen kábé egyedül maradt, az egész élete a feje tetejére állt.

Szerettem a hősnőnket, az erejét, a bátorságát, mert mindkettőből volt neki bőven. Egy ilyen családi szituációt nehéz normálisan, méltósággal viselni, de neki sikerült, végig megmaradt úrihölgynek. Szerettem, hogy mennyire jól alakította az írónő ezeket a családi szálakat, különösen a két testvér, Cecily és Marianne kapcsolatáért voltam oda. Annyira érzékletesen lett leírva, hogy mennyire jelentéktelennek tudja érezni magát Marianne a testvére miatt, de még így is, olyan szépen átjött, hogy mennyire szeretik egymást. A lezárásért pedig különösen oda és vissza voltam.

Persze a kötetben lévő romantika sem volt semmi! Philip hát igen, olyan pasi, akibe aztán nehéz nem beleszeretni. Aranyosak voltak a közös jeleneteik, az évődések, eleve a megismerkedésük is mindent vitt. Olyan páros ők, akiknek az ember az első pillanattól drukkol, és akiknél olyan erősen tombol a kémia, hogy azért csak rajongani lehet. Meg hát ugye Philip. A legjobb könyves álompasik egyike, az fix.

Akadt viszont pár olyan dolog is, amit nem szerettem. Konkrétan arra gondolok, hogy jó pár fordulópont és „jajj, nem kellek senkinek” és „ó, mi lesz velem?” rosszul kihallgatott beszélgetésfoszlány eredménye, vagy olyan dolog, amit két kérdéssel meg lehetett volna oldani. Éppen emiatt nekem kicsit döcögős volt itt-ott a könyv, olyan „sok hűhő semmiért” érzésem volt. Persze, Marianne bizonytalansága és önbizalomhiánya állt sok minden hátterében, csak hát, néha azért idegölő volt a dolog.

Egy dolgot sajnálok még, de azt nagyon. Miért nem szerepelt a kötben többet a nagyi? Mert haláli karakter volt oltári dumákkal. Remélem olvashatok még róla. Sőt, engem Cecily sorsa is érdekelne, mert hát, ő nagyon nem az a lány, aki hagyná, hogy ne teljesüljenek az álmai. Igen, nekem szimpatikus volt a karakter 🙂

Értékelés: 8/10

Az Edenbrooke egy édes, tüneményes romantikus regény, amiben egy szerethető hősnő, és egy oltári álompasi románcáért az első oldaltól az utolsóig csak drukkolni lehet. Emellett akadt itt izgalom nem kevés, különféle családi problémák, és gyönyörű karakterfejlődés. Szerettem a könyvet, a sodró lendületét. Szívesen olvasnék még az írónőtől.

Hogy tetszik a borító? Egészen gyönyörű, és jól passzol a történethez is. Ráadásul a polcon is nagyon jól mutat.

Kinek ajánlom elolvasára? Ha szereted a történelmi romantikusokat, akkor szerintem ez is tetszeni fog. Jane Austen rajongók előnyben! A kötet viszont populáris stílusban van megírva, nem barokkos körmondatokkal. Nagy előnye 🙂