A 13 okom volt sztárja majdnem a Riverdale főszereplője lett!
Nem sokon múlt, hogy ne Katherine Langford alakítsa Hannah Baker szerepét a 13 okom volt sorozatban! A színésznő ugyanis majdnem megkapta 2015 végén Betty szerepét a Riverdale-ben, ami végül Lili Reinhartnál landolt.
A hírt most osztotta meg a Riverdale másik hősnője, Camila Mendes, aki a válogató után el is ment kajálni Katherine-nel, és egy másik sráccal, akit Archie-nak szántak. Szerencsére Betty-mentesen Langford sem maradt munka nélkül 🙂
Camila Mendes elárult még jó pár érdekességet. Például, hogy eredetileg Veronicának egy Krysten Ritterre hasonlító fehér bőrű színésznőt képzeltek el, Mendes szülei viszont Brazíliából származnak. Amikor viszont meghallotta, hogy esetleg latína színésznőé is lehet a szerep, Mendes rögtön jelentkezett.
Mindez 2015 novemberében volt, egy hónappal azelőtt, hogy Mendes végzett volna egy New York-i színész suliban. „Pár tanár nagyon jól állt hozzá, páran pedig nem. A végső lökést a jelentkezésre az adta meg, hogy ki tudjam fizetni a diákhitelemet.” Szerencsére már meg is tehette 🙂
