Könyvkritika: Kate O'Hearn – Pegazus és az Olümposz lángja

Ez a könyv az egyik legnagyobb idei meglepetésem! Nem gondoltam volna ugyanis, hogy ennyire fogom szeretni, de végül totálisan magával ragadott a történet. Bájos és édes volt, az írónő jól felépítette a könyvet, és a folytatásra annak dacára is kíváncsi vagyok, hogy egy kerek, lezárt sztorit kaptunk.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg nagy kedvezménnyel! *

A történet egyik főhőse a 13 éves Emily, aki egy viharos éjszakán a tetőn találja a híres lovag, Pegazust, akin mindenképpen segíteni akar. A sztori másik főhőse Paelen, a tolvajok istene. Ő az Olümposzról menekül, amit elpusztítottak a nirádok. Paelen először csak túlélni akar, aztán valami jóval nagyobb feladata akad, akárcsak Emilynek. Meg kell menteniük a Földet a nirádoktól, akik már ide is eljöttek, és persze az Olümposzt!

A könyvet iszonyú gyorsan lehet olvasni. Egyrészt a stílus visz előre, másfelől az írónő nagyon ügyesen megoldotta a fejezet végi cliffhangereket, annyira izgalmasan végződik egy-egy fejezet, hogy nem győztem elég gyorsan lapozni. A cselekmény egy pillanatra sem ült le, amikor pedig nem valami akción izgulhattam, jött egy-egy mély, lelki elemzős téma, amiket tök jól kihasználtak.

A karakterfejlődéseket is nagyon szerettem ám. Paelen átalakulása volt a legjobban kivitelezve, imádtam végigélni, hogy a tolvajok istene szépen-lassan megváltozik, és képes önmagának fizikai fájdalmat okozni csak azért, hogy segíthessen másokon. Emellett a srác humora zseniális, minden egyes megszólalása, csipkelődése simán “hét idézete” esélyes, annyira jól pörög a nyelve.

Emilyt is szerettem ám, és a fejlődés nála is szembeötlő volt. A Joellel való barátságát külön fénypontként éltem meg, mert jó volt látni, hogy kihozzák egymásból a jobb embert. Pegazussal is akadt ám nem egy szupercuki jelenet, amikor pedig Emily átváltott harcosba, és ereje teljében mindent megtett a túlélésért, és Pegazus megsegítéséért, az külön megmelengette a szívemet. Akárcsak a visszaemlékezései a halott anyukájával kapcsolatosan, és az apukájával való kapcsolata is édes volt.

A másik, amit imádtam a könyvben az, ahogy az emberek foglalkoztak az Istenek témával. Szerepet kapott ugyanis egy kormányhivatal, ami ufókat tesztel, és sokáig azt hiszik, hogy a nirádok, és Paelen is földönkívüli. Ők tették igazán izgalmassá a könyvet, bár az értetlenségüktől néha eléggé fel tudtam húzni magam, de nélkül totál leült volna a regény. A vicces helyzetek pedig amúgy is mindent megértek.

Pár dolgot viszont sajnáltam a könyvben. Egyrészt néha annyira magától értetődőnek vettek mindent a szereplők. “Á, ő itt Pegazus, a csodaló, persze“. Vagy amikor Joel, és a parkban sétálok is simán elhitték a dolgokat. Néha viszont túl volt magyarázva ez meg az, amiket spoiler veszély miatt nem fejtek ki. A nagy csavar, és az Olümposz megmentője szál pedig elég kiszámíthatóan gyenge lett szerintem.

A legjobban mégis az Istenek nevei zavartak. De az nagyon! Ugyanis itt nem a görög neveket használtuk, hanem a latint. Tehát nem Zeusz, hanem Jupiter, ez pedig totálisan összekavart. Nem tudtam hová tenni az isteneket, fogalmam sem volt hirtelen, hogy most Diana vagy Merkúr minek az istene… Olyan fura volt, mint amikor külföldön vásárolsz, és megpróbálod mindennek az árát átváltani forintba, de nincs nálad számológép, és totál összekavarodsz. Nem is értettem miért kellett ez az írói döntés, csak nagy katyvasz lett a vége.

Értékelés: 8/10

Minden hibája ellenére szerettem az írónő által felépített világot, a jó karaktereit, a vicces helyzeteket, az izgalmas csatákat és a csodálatos karakterfejlődéseket. Jól olvasható, és a végletekig kedvelhető ez a regénysorozat, örülök, hogy esélyt adtam neki.

Hogy tetszik a borító? Sajnos nem varázsolt el, ez a ló nem túl szimpatikus, és nem is tartom a legszebbnek. A tartalom viszont magáért beszél!

Kinek ajánlom elolvasásra? A görög mitológia kedvelőinek, és a Percy Jackson rajongóinak mindenképpen!