Lehet hűséges a kőkemény rosszfiú? – Jön a Ha velem maradsz!
Akárcsak a Hitvány Rómeónál, így Courtney Cole sorozatánál is meglepően hamar, és egymáshoz közel érkeznek majd a Megtört lelkek sorozat kötetei.
Az első rész, a Ha velem maradsz 2018. június 22-én jelenik meg, a folytatás, a Ha elhagysz 2018. július 23-án, míg a harmadik kötet, a Mielőbb elbukunk 2018. augusztus 22-én esedékes.
Már be is futottak a magyar borítók, alább megnézhetitek mindhármat, illetve az első rész fülszövegét bemásoltam, a többit spoilerveszély miatt inkább nem. Mindezek alapján egy édes, romantikus New Adult sztorinak nézünk elébe.
Courtney Cole – Ha velem maradsz
Nem mindegy, hogy az ágyában vagy az életében
A huszonnégy éves Pax Tate egy igazi vadbarom. Tetovált, kőkemény rosszfiú, szemét hozzáállással. Persze minden oka megvan rá: hétéves volt, amikor az anyja meghalt, így Pax magára maradt az apjával, és rengeteg szorongással.
Azóta drogokkal és nőkkel próbálja elnyomni a fel-feltörő sötét múltat, amivel nem akar szembenézni, mint ahogy a lelke kongó ürességéről sem vesz tudomást. Ha úgy tesz, mintha nem lenne benne sivárság, akkor nincs is, nem igaz?
Tévedés.
Amikor megismerkedik a kedves és gyönyörű Mila Hill-lel, úgy érzi, a lány gyógyír lehet a be nem hegedő sebeire. Mila az igazi és az egyetlen, aki megmentheti Paxet saját megsebzett szívétől, akinek hatására megoldhatja a gondjait. De csak akkor, ha a férfi felhagy a szemétkedéssel, és engedi, hogy segítsék.
Az öntörvényű Pax mindezt jól tudja, és dolgozik a változáson.
Vajon ennyi elég ahhoz, hogy ne veszítse el Milát?

