Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Bárkit megölne, hogy bosszút álljon az új Vörös Pöttyös regény hősnője

A Könyvmolyképző Kiadó a napokban leplezte le a jó hírt, hogy még idén érkezhet magyarul a Vihartáncost is jegyző Jay Kristoff Nevernight című sorozatának az első kötete.

Maga a történet elég durva, így az Üvegtrónt kedvelő, keményebb sztorikért rajongó olvasók lesznek egyértelműen előnyben. Már kaptunk is egy fülszöveg tervezetet, az egyik eredeti borító alatt meg is leshetitek.

Jay Kristoff – Nevernight

A New York Times bestseller írójának, Jay Kristoff tollából megjelenő új, szédületes fantasy sorozat első kötete.

Egy olyan helyen, ahol a három nap majdnem sose megy le egy érlelődő gyilkos iratkozik be a bérgyilkosok iskolájába, hogy bosszút álljon azokon, akik tönkretették a családját.

Mia Corvere, egy kivégzett áruló lánya, alig ússza meg élve apja elbukott lázadását. Egyedül és barátok nélkül bujkál a holt isten csontjaiból épült városban, ahol mind a Szenátus, mind az apja volt társai üldözik. Rendkívüli képessége, az árnyakkal való szótértés, viszont lehetővé teszi, hogy megismerjen egy nyugalmazott gyilkost és egy korábban el sem képzelt jövőt.
Az egész köztársaság leghalálosabb bérgyilkosai között tanulja a mesterségét ─ a Vörös Templomban. Ha felülmúlja társait kardforgatásban, méregkeverésben és a kifinomult művészetekben, fel fogják venni a Szent Gyilkosság Asszonyának Pengéi közé, és egy lépéssel közelebb kerül a bosszújához, amire annyira vágyott.

Amikor a Templom előterein belül egy gyilkos őrizetlenül marad, Mia múltjának sötét titkai visszatérnek, hogy kísértsék őt, és kitudódik az egész kongregáció megdöntésére irányuló terv az árnyak között, akiket Mia annyira szeret.

Túl fogja-e élni a beavatást, s bosszút áll?