Könyvkritika: Holly Smale – Geek Girl 6. A nagy finálé
Eddig úgy kezdtem neki egy Geek Girl könyvnek, hogy pontosan tudtam, vicces és szórakoztató élmény vár rám. Az utolsó résztől viszont baromira féltem! Az ötödik rész ugye kissé lejtmenet volt, Harriet eléggé idegesített, és az sem segített, hogy a könyv molyos adatlapján nagyon látványosan utálták az angolul olvasók a lezárást.
Naná, hogy tartottam tőle, mi vár rám! Pedig nem volt rá okom. A nagy finálé imádnivaló, minden ízében és pillanatában tökéletes. Visszahozta a régi emlékeket, Harriet újra nagyon szerethető lett, és külön öröm volt ismét találkozni a sorozat régebbi szereplőivel, akik ha csak rövid időre is, de feltűntek a kötetben.
Az előző kötet úgy ért véget, hogy Harriet lehetőséget kap egy ausztráliai útra, ahová a legjobb barátnőjével, és a nagyijával megy el. Miután összejött Jasperrel, az egyik legjobb barátjával. És abba az országba, ahol Nick lakik, a srác, akibe évek óta szerelmes, de a távolság miatt szakítottak. Na most ebből azt hinné az ember, hogy dráma lesz dráma hátán, de nem. Erről sokkal többről szólt ez a könyv.
De azért térjünk ki egy kicsit a szerelmi háromszögre, mert naná, hogy volt. Úgy voltam vele, hogy Jasper és Harriet olyan édesek együtt, és az első szerelem jön és megy az ember életében, Harriet maradjon csak Jasperrel. De aztán felbukkant Nick, és kaptunk egy élhető szerelmi háromszöget, amiben Harriet meghozta élete eddigi legérettebb, legjobb döntését. Hihetetlen volt végigélni mindezt hat kötet során. Végre felnőtt ez a lány!
És hogy elégedett vagyok-e Harriet döntésével? Igen. Végső soron igen. Ez így volt jó, pláne a felismeréseknek köszönhetően, amiket Harriet az út során szerzett. Nem hittem volna, de az írónő tényleg profin megoldotta a romantikus részt, amiatt pedig külön köszönet, hogy nem akart mindenkinek erőszakosan párt találni, nehogy valaki egyedül maradjon a kötet végére.

A helyszín ezúttal Ausztrália volt, ami jobban is tetszett, mint anno Japán. Régóta el akarok jutni Ausztráliába, de miután olvastam róla, mese nincs, nekem látnom kell ezeket a gyönyörű helyeket. Annyira élvezetes volt az ország bemutatása. És most az apró érdekességek is ugyanannyira bejöttek, mint régen.
Natalie és Harriet barátságát sosem imádtam még ennyire, mint most. Minden jelenetük, a vitáik, a beszélgetéseik, vagy éppen az igyekezet, hogy valóra váltsák egymás álmát, csodálatos lett. Eddig is érezhető volt, hogy jó barátok, de ez a kötet tette fel az i-re a pontot. (És az is jót tett a lelkemnek, hogy végre kevés Tobyt kaptunk!).
A kötet vége pedig… Gyerekek, én zokogtam. Nem akarom lelőni senkinek se a spoilert, de készüljetek fel, ez a lezárás nagyon szomorú, de ez így volt jó. Mert az életben bizony történnek ilyen dolgok, és a ezt is túl kell, és lehet is élni. Azután pedig, hogy megtörtént az, ami, még inkább átértékeltem jó pár jelenetet, és rögtön belém hasított pár gondolat az életről, szeretetről. Már csak ezért is megérte elolvasni a könyvet.

Értékelés: 10/10
Nem is tudom mikor olvastam utoljára ennyire jó sorozat lezárást. A nagy finálé tényleg tökéletes lett, minden szereplővel történt valami érdekes, kaptunk egy rakat vicces jelenetet, romantikusat, és nagyon szomorút is. A modellkedős rész is ki lett maxolva, a romantikus szál is tetszett. De a lényeg Harriet volt. A szemünk előtt nőtt fel ez a lány, nehéz ám a búcsúzás, olvasnám még a történeteit, de köszönöm az elmúlt éveket.
Hogy tetszik a borító? Végre levette a szemüvegét! Éljen!
Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! De ha valamely kötetnél elakadtál, és netán a harmadiktól nem folytatnád, akkor olvasd el bátran a hatodikat, mindent érteni fogsz. Erről a remek élményről kár lenne lemaradni.
Egyszer minden jó véget ér… Utolsó kötetéhez érkezett a Geek Girl sorozat. Harriet ezúttal Ausztráliába utazik, és ott várnak rá nem hétköznapi kalandok.
A sorozattól a Blogturné Klub három bloggere búcsúzik, a Menő Könyvek jóvoltából pedig a regény egy példányát is megnyerhetitek.
A sorozat utolsó kötetében Harriet Ausztráliába látogat, és elmesél egy csomó érdekességet az országról. A mostani játékunk során is Ausztráliával foglalkozunk.
Íme, három kérdés az országról, és írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a válaszokat.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Mi Ausztrália fővárosa?
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js04.03. Zakkant olvas
04.04. Sorok Között
04.05. Deszy Könyvajánlója
