Hűha! Hát ez megint egy napos élmény volt. Hihetetlen, hogy mennyire addiktív az, ahogy Sara Shepard ír. Iszonyúan jól működik a „csak még egy fejezet” elv, és szó szerint észre se vettem, hogy elolvastam száz oldalt, mert annyira jó volt minden.

A sztori pedig pörgött rendesen. Megint azt vettem észre, mint a sorozat esetében: az „A” szál is érdekes, de a szereplők magánéleti részei azok, amik számomra elviszik a showt. Egyszerűen annyira jól sikerül az írónőnek prezentálnia a hősnői fájdalmait, szenvedéseit és örömeit, hogy képtelenség nem drukkolni nekik – vagy éppen együtt érezni velük.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted a könyvet! *

A sztori ott folytatódik, ahol az első rész véget ér. A lányok mindenkire gyanakodnak, pláne mert egy régebbi titkuk, a Jenna ügy bármikor kipattanhat. És ekkor bukkan fel a városban újra Toby, akinek jó indítéka lehetett arra, hogy ő legyen Alison gyilkosa. És „A” figyelme sem lankad, sorra jönnek az új üzenetek.

Különös érzés volt úgy olvasni a könyvet, hogy pontosan tudom ki „A”. Nem örülök neki, de anno egy cikkben elcsíptem. Kicsit sajnálom, mert elszállt az izgalom, nem tudok kit gyanusítgatni, de helyette kaptam mást. Minden „A” üzenet többlet jelentőséggel bír, mert pontosan tudom, hogy miért állnak ott azok a sorok, az írónő pedig mesterien csavarja a szálakat. Tényleg hihető minden, és annyira jól fel van építve a „miért” kérdés az „A” szálnál, hogy csak tapsolni tudok.

De mégis, a lányok vitték el megint a showt nálam. Most talán Spencer volt a kedvencem. A Wren-szál, a csatározásai Melissával és a családjával, no és a folytonos megfelelési kényszer bemutatása nagyon jóra sikerült. Talán még élesebben, még hitelesebben jött elő, mint a sorozatban. Ráadásul olyan dolog történt a kötet végén, amit a sorozatban nem léptek meg, így Spencer szálára különösen kíváncsi leszek.

Hanna és Aria esetében is a családi szálra lett helyezve a hangsúly. Iszonyú nagy nyomás lehetett Arián a titok miatt, amit meg kellett őriznie – avagy elmondania. A legjobban mégis a testvérével közös jeleneteit szerettem. Mike olyan szerethető volt így, sebzett, megbántott tinisrácként. A tévésorozatból ez annyira nem jött át…

És ami Hannát illeti, hát le a kalappal. Ahogy a múltját összekapcsolták a jelennel, ahogy megjelentek a félelmei, ahogy szerepet kapott a család nála, hát, a borzalmasan jó talán helyes kifejezés lehet. A Sean-szál is tetszett ám, és azért is csak rajongani tudtam, ahogy bemutatták a barátságát Monával. Mert milyen tré lehet, hogy nem lehetsz őszinte a legjobb barátnőddel, hogy titkok marcangolnak szét, miközben széthullik az életed…

Már a tévésorozat is jól kezelte az Emily által behozott LMBT-témát, de a könyv még ebben is jobb. Mert itt tényleg nagyon hitelesen van ábrázolva az, hogy mennyire nehéz elfogadni saját magunkban azt, hogy bizony mások vagyunk, mint a többség. A félelmek jól megjelennek, és istenien keverednek a vággyal és a lelkiismeretfurdalással. Maya pedig egyenesen imádnivaló.

Értékelés: 10/10

Ez a kötet sem okozott csalódást. A Hibátlanok számomra tényleg hibátlan volt: izgalmas, jól felépített, és nagyon szerethető. A karakterek személyes drámái, családi gondjai mindent vittek, az „A” szál pedig kellően jó borzongást és alapot biztosít az egészhez. Már csak azt várom, hogy négyen tényleg összebarátkozzanak, mert az isteni jeleneteket szülhet. És persze a folytatást már ebben a pillanatban olvasnám is.

Hogy tetszik a borító? Imádom! Nem is zavar, hogy a lányok máshogy néznek ki a könyvben, mint a sorozatban (és így a borítón). Egyszerűen erre így jó ránézni.

Kinek ajánlom elolvasásra? A Pretty Little Liars-rajongókon túl mindenkinek, aki szereti az izgalmas, feszültséggel és rejtélyekkel teli YA-sztorikat, amikben a magánéleti szálak dominálnak.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted a könyvet! *