Az egyik kedvenc könyvem idén egyértelműen a Megtört herceg – és persze a Papírhercegnő – volt. A Royal fiúk ugyan nem tettek tönkre, de iszonyú jól szórakoztattak. Éppen ezért ki is gyűjtöttem a kedvenc idézetem a második kötetből. Jó olvasást! 🙂

* Figyelem! Az idézetek apróbb spoilereket tartalmazhatnak! *

#1

„Hazudtunk egymásnak. Hazudtunk saját magunknak is, mert egyikünk sem akarta bevallani az igazat: hogy nem tudunk ellenállni egymásnak. Legalábbis én nem tudok ellenállni neki. Attól a pillanattól kezdve, hogy hatalmas szemekkel és zárkózott reménykedéssel besétált az ajtón, képtelen vagyok távol tartani magamat tőle.
Az ösztöneim azt súgták, hogy csak a baj lesz vele. Az ösztöneim tévedtek. Vele nincs semmi baj. Velem van. Még mindig.
Mindent Tönkretevő Reed.
Menő becenév lenne, ha nem éppen a saját életemet meg az övét tenném tönkre.”

#2

„– Nem hiszek neked – jelenti ki kíméletlenül. – Szerintem valami nem stimmel, vagyis nagyon nem stimmel, és ha nem mondod el, akkor tökön foglak rúgni, Reed Royal.
– Otthon van betegen – ismétlem. – Elkapta az influenzát.
Valerie kinyitja a száját. Aztán becsukja. Végül megint kinyitja, hogy bosszúsan rám kiabáljon.
– Mekkora kamugép vagy!
Azzal be is váltja az ígéretét, és előrelendül, hogy tökön térdeljen.
Eszeveszett fájdalom nyilall belém.
– Kurva anyád – teszi hozzá.
Könnybe lábadt szemekkel markolászom a csomagomat, Valerie pedig szó nélkül elballag.”

#3

„Nem ezért szöktem el, Callum. Hanem azért, mert… Mert én nem vagyok idevaló, oké? Engem nem olyan fából faragtak, hogy valami gazdag hercegnő legyek, aki menő magániskolába jár, és poharanként ezerdolláros pezsgőt iszik a vacsorához. Az nem én vagyok. Én nem vagyok se menő, se gazdag, se…”

#4

„Mire észbe kapok, két erős kar fonódik körém.
Először megdermedek, mert azt hiszem, Reed az, ám amikor rájövök, hogy Easton, akkor ellazulok. Ő is olyan magas és izmos, mint Reed, ugyanolyan sötét hajjal és kék szemmel, de édesebb illatú sampont használ, az after shave-je pedig nem olyan fűszeres, mint Reedé.
– Easton… – szólalok meg, de aztán elakad a szavam, mert a hangom hallatán még jobban magához szorít.
Egy szót sem szól. Úgy ölel, mint kisbaba a takarót. Bordaropogtató, kétségbeesett ölelés ez, amitől alig kapok levegőt. A vállamra teszi az állát, aztán meg belefúrja a nyakamba. Elvileg minden Royalra haragudnom kéne ebben a házban, de képtelen vagyok visszafogni magam, hogy fél kézzel ne simogassam a haját. Ő Easton, aki saját bevallása szerint a bátyám, pedig egykorúak vagyunk. Hatalmas, javíthatatlan, gyakran idegesítő és mindig elcseszett az észjárása.”

#5

„– Tudom, hogy még mindig fontos vagyok neked, különben nem néznél levegőnek.
Még ahhoz is van képe, hogy rám vigyorogjon.
Jaj, istenem! Meg kéne tiltani neki, hogy mosolyogjon. Először is azért, mert őrülten helyes, amikor ezt csinálja. Másodszor pedig azért, mert… grrr! Mert dühös vagyok rá.
Hűvös pillantással kirántom magam a fogásából.
– Úgy döntöttem, hogy nem pazarlom az időmet és az energiámat olyanokra, akik nem érdemlik meg.”

#6

„Még szerencse, hogy a főribanc Jordan ma suliban van, máskülönben belökném a medencébe úgy, hogy köveket kötök a nyakára.
– Nagyon gonosz fejet vágsz. Oltári szexi. Megígéred, hogy elélvezhetek, mielőtt kinyírsz? – viccelődik Easton.
– Neked kinéz ma egy büdös nagy pofon.
– Tudom, hogy ezt fenyegetésnek szántad, de igazából alig várom. Jól hangzik.
Amelyik lány Eastonra pályázik, annak egyik kezében korbácsot kell tartania, a másikban pedig pisztolyt. De szerintem még így is képtelenség őt megnevelni.”

#7

„– Szóval azt mondod, hogy már nem kellek neked?
– Pontosan ezt mondom – térek ki előle, és szó szerint a kocsi felé vetem magam. A menekülési kísérlet viszont fordítva sül el, mert Reed gyorsan megfordít, és háttal nekidönt az ajtónak.
A ruhámon keresztül is érzem a testéből áradó forróságot. Felgyorsul a szívverésem, ahogy mindkét tenyerével nekitámaszkodik a kocsinak, és csapdába ejt a karjai között.
– Azt mondod, hogy már nem indulsz be tőlem? – hajtja le a fejét, így a nyakamon érzem a forró leheletét. Önkéntelenül megborzongok, mire halkan felnevet. – Valld be, hogy hiányzom neked.
Összeszorítom a számat.
Reed az enyémhez érinti az arcát, és tovább suttog a fülembe.
– Hiányzik neked a csókom. Hiányzik neked, hogy befeküdjek melléd az ágyba esténként. Hiányzik neked az érzés, amikor ideteszem a számat – csókol bele a nyakamba, amitől megint megborzongok. Újabb rekedt kuncogást érdemlek ki vele. – Ja… biztos egyáltalán nem hiányzom. Ugye, bébi?
– Ne nevezz így! – lököm el magamtól mérgesen, a kalapáló szívemmel mit sem törődve. Utálom, hogy ilyen hatással van rám. – És hagyj békén.”

#8

„– Wade jó srác – ráncolja a homlokát Reed. – Ne törd össze a szívét azért, hogy bosszút állj rajtam. Te nem vagy olyan.
– Nem tudod, milyen vagyok.
– De, tudom. Te mondtad, hogy olyannak látlak, amilyen vagy. Látom a fájdalmadat és a magányodat. Látom a büszkeségedet, ami megakadályozza, hogy bárkiben is támaszra lelj. Látom a nagy szívedet, és hogy meg akarod menteni a világot, beleértve a seggfejet is, aki én vagyok – akad el a szava. – Én végeztem a játszmákkal, Ella. Számomra nem létezik másik lány ezen a világon. Ha beszélni látsz az egyikkel, akkor tudd, hogy rólad beszélek. Ha sétálni látsz az egyik mellett, akkor tudd, hogy azt kívánom, bárcsak te lennél az – lép felém. – Te vagy nekem az egyetlen.”

#9

„Megsimogatom a selymes sötét haját. Amikor Reed izmos alakjára és kemény arcára nézek, néha megfeledkezem róla, hogy neki is van egy pont olyan sebezhető szíve, mint nekem. A pasiknál viszont nem divat az érzékenység, ezért komolysággal, durvasággal vagy köcsögséggel leplezik az érzéseiket.”

#10

„– Ez mindig ilyen?
– Milyen?
Egy pillanatra elhallgat, mielőtt válaszolna.
– Mintha ki akarna ugrani a szívem a helyéről.
– Ez most úgy hangzott, mintha kikészítenélek.
– Néha olyan érzés. Néha megrémiszt, amit kihozol belőlem.
– Nálam is ez van – szorítom meg a kezét. – És nem, még soha nem volt ilyen.”