Íme 6 Mikrofonpróba titok & érdekesség
2017. szeptember 26-án jelenik meg a harmadik regényem, a Mikrofonpróba. Ennek örömére úgy döntöttem, megosztok veletek hat érdekességet a könyvről. Némelyiket talán már láthattátok a szerzői oldalamon, de bízom benne, hogy tudok újat is mondani.
#1 – A Mikrofonpróba tulajdonképpen a Fogadj el! spin-off köteteként is értelmezhető. A Fogadj el! két főhőse, Áron és Dávid a Mikrofonpróbában is nézőpont karakter. Másfél évvel vagyunk a lövöldözés után a történet szerint. Ó, és a Mikrofonpróba önmagában, a Fogadj el! ismerete nélkül is olvasható.
#2 – A regény a szülővárosomban, Balassagyarmaton játszódik. Most direkt vidéki városba akartam helyezni a hangsúlyt, és egy fővárosi lány szemén át is megmutatni, hogy milyen is lehet itt az élet. Ez kicsit saját élmény is, hiszen miután öt évnyi budapesti lét után hazaköltöztem, én is másként néztem a városomra. Viszont bízom benne, hogy a regényben sikerül megmutatni, mennyire szép és sokrétű hely Balassagyarmat.
#3 – A Mikrofonpróba eredeti címe Egy könyvmoly naplója volt, és Hanna volt az egyedüli nézőpont karakter. A többiek később csatlakoztak, mert úgy éreztem, így kerekebb a sztori, ha több szereplő szemén át is láthatóak a cselekmények.
#4 – A borítón és a címben felfedezhető mikrofon nem szimbolikus jelentőségű. A zene fontos szerepet játszik a könyvben, ami nekem nagy öröm, hiszen mindig is szerettem volna hasonlót írni, pláne mióta beleszerettem a Glee című sorozatba.
#5 – Az egyik hősnőm, Hanna nem csak könyvmoly, hanem még saját könyvesblogja is! Mivel én is annyira szeretem ezt a blogot csinálni, úgy döntöttem, a lelkesedésem Hanna szemén át is meg kell, hogy jelenjen. Ráadásul szerintem sokat hozzáad Hanna karakteréhez a blogolás, mint önkifejezési mód. Ez a blogolós téma nincs elnagyolva a könyvben, de azért Hanna fejezeteiben hangsúlyosan megjelenik, és generál is némi vitát Mátéval.
#6 – Xiara karakterét részben a Kicsi ország, Kicsi Kína dokumentumfilm sorozat inspirálta. Ez olyan kínai származású emberekről szólt, akik Magyarországon élnek. Itt láttam egy tinilányt, aki zokogva mesélte el, hogy nem a szülei nevelték fel, mert kínai szokás szerint gyerekkorában másnak adták oda, hogy megteremtsék a megfelelő egszisztenciát. A lány viszont tiniként csak az apjának tudott megbocsátani, de neki is nehezen.
Annyira megdöbbentett ez a szokás, hogy alaposan utána kellett járnom, hogy ez tényleg így van-e. Nos, igen, ez a jelenség tényleg létezik, bár egyre kevésbé van elterjedve, leginkább a Magyarországon élő kínaiak között. Viszont annyira előttem van még mindig a síró tinilány arca, hogy tudtam, Xiara történetében meg kell mutatnom ezt is.
* Ha kíváncsi lettél a könyvre, ide kattinva be is szerezheted 🙂 *
