Bevallom, ez volt az első Könyvhét, amit nem igazán vártam. Köszönhető volt mindez annak, hogy előző hétvégén benyaltam egy cuki kis náthát, így napokon át gyógyszereken éltem vegetáltam, és kábé rimánkodtam magamban, hogy hétvégére legyek jól.
Nos, szombat reggel is fájt még kissé a torkom, így tényleg nem volt nagy kedvem felszállni a buszra. Már csak azért sem, mert durván esett az eső Balassagyarmaton, így megjött az alaphangulat. De azért csak elindultam, mert eső ide vagy oda, minden könyves esemény jó buli.
Vidéken lakom, a barátaimnak csak egy része él a fővárosban, de annyira el vagyunk szórva az országban, hogy zömében csak az ilyen eseményeken tudunk találkozni. És tulajdonképpen ez a lelke az egésznek. Hogy olyan könyvszerető emberekkel beszélgethetsz, akiket máskor nem látsz, vagy “csak” írásban tartod velük a kapcsolatot.
Ez a része pedig, mármint, a beszélgetős, nagyon jól működött. Most két napig voltam fent, mert végig dolgozta, én fotóztam a Könyvmolyképző dedikáló szerzőit, így rengeteg találkozást sikerült beiktatnom. És külön jó volt pár szót váltani az összes kiadós íróval. Eszes Ritánál még fagyi is volt, meg is szegtem a “nem eszek semmi hideget” szabályom. (Akkor éppen forróság volt).
Végre le tudtunk ülni Deszyvel kettesben átbeszélni pár dolgot a mekiben, oda is jött hozzánk egy lány, hogy szereti a blogjainkat, így az alaphangulat már csak happy lehetett. Másnap Kae Westával tudtunk ismételni a mekiben, és olyan jól esett szóban is csacsogni a mindennapi messengeres beszélgetés mellett. Találkozhattam Bálinttal és Mariannal is, ők egy cuki házaspár, Bálint anno az osztálytársam volt, és rengeteget segítettek a regényeimnél, jó volt ezt élőben is megköszönni.
De a Könyvhét nem csak az előre lebeszélt találkozók miatt ütős. A random találkozások is remek alaphangulatot megadnak, látni az ismerős arcokat, pár szót váltani velük, ez mindig ütős. Pláne, ha olyannal tudsz hosszabban beszélgetni, akivel eddig nem is volt alkalmad, például Novák Vica, akinek az Érints meg! kötetben lévő novellája után még jobban várom egy YA könyvét. (De sikerült erről megtudni jó híreket!). Külön vicces volt, hogy tavaly után megint összeállt a kis csapatunk, és Tamarával, Zitával és Sanyival (aki amúgy Flóra) vészeltük át a forróságot.
Mert hát igen. Ha Könyvhét, akkor változékony időjárás az úr. Túléltem hatalmas esőket, láttam egy rakat szétázott, halott könyvet, amiktől a szívem szakadt meg. Szanaszét sültem az óriási melegben, és alig volt olyan pontja a hétvégének, amikor tényleg azt éreztem volna, hogy “na, most jó idő van“. Az pedig egészen félelmetes, hogy az időjárás mennyire tudja befolyásolni az ember alaphangulatát.
A legpozitívabb meglepetés egyértelműen a dedikálásom volt. Eddig mindegyiket elmosta az eső, idén viszont szerencsére ez nem így volt. Szépen sütött a nap, ti pedig kábé másfél órán keresztül csak jöttetek. Nagy öröm volt mindenkivel találkozni, beszélgetni veletek, aláírni a könyveiteket. Hatalmas feltöltődés mindez, mert az írás alapvetően egy magányos szakma, de látni az olvasók arcán, hogy szeretik, és értik a könyveimet, tényleg nagy dolog.
Az pedig, hogy ilyen sokan eljöttetek, csak hab volt a tortán. Bevallom, én arra számítottam, hogy negyven-ötven perc alatt végzek, mert elég változékony volt az időjárás. Köszönöm, hogy jól megleptetek! A visszatérő arcoknak is külön örültem ám, klassz érzés volt, hogy a Fogadj el! és a Túl szép után/mellett a Mikrofonpróbával is jöttetek, sőt, páran még az Érints meg! antológiával is, amibe bekerült egy novellám. Köszönöm mindenkinek, tényleg.
Szombat reggel nekem tényleg nem volt sok kedvem elmenni a Könyvhétre, a fáradtság miatt vasárnap délután már nagyon vártam, hogy hazaérjek, de bármikor újracsinálnám ezt a két napot. Mert az időjárás minden viszontagsága ellenére szuper élmény volt a Könyvhét. Találkozni az olvasókkal, írókkal, blogger barátokkal, munkatársakkal tényleg egy olyan dolog, ami örökre bebetonozódik az ember szívébe. És emiatt aztán bőven megéri elázni és/vagy megsülni a forróságban.
(A dedikálásomon készült fotókért pedig köszönet Jánosnak és Uszámának 🙂 )
