Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Cassandra Clare & Holly Black – A Bronzkulcs (Magisztérium 3.)

Ha egy sorozatot kéne említeni, ami részről-részre egyre jobb, akkor biztosan a Magisztérium szériát mondanám. Az első része még egy Harry Potter fanfiction volt a szememben, a másodikat már elkezdtem igazán élvezni, a harmadik részt pedig egyszerűen imádtam, és rekord idő alatt a végére is értem.

Ebben a kötetben a főhősök visszatérnek a Magisztériumba, megkezdenék a harmadik tanévüket, de naná, hogy történik valami gáz: meghal egy iskolatársuk, méghozzá úgy, hogy egyértelműen Call volt a célpont. Meg kell találniuk az árulót, leleplezni, és biztonságosan túlélni az évet. Hát, nem egyszerű.

* Kíváncsi lettél? Klikk ide, és szerezd be a könyvet kedvezményesen! *

Hihetetlenül izgalmasan alakult a kötet, ami nagy örömömre egyre több morális kérdést és dilemmát feszeget. Az például továbbra is nagyon érdekes a szememben, hogy Call vajon az „öljük meg a bébi Hitlert és talán nem lesz háború” esete, vagy pont ellenkezőleg: mindenki a saját döntéséért, a saját életéért felelős, függetlenül attól, hogy kinek a lelke lakozik benne, vagy éppen ki volt előző életében. Tamara esetében is bedobtak egy nagyon erős morális kérdést, az egész szál kezelése pedig meseszép lett.

Szokás szerint jöttek ám a nagyon durva csavarok, és a nagy meglepetések. Itt bevezettek egy krimiszálat, azt kutatták, ki az áruló. Kezdetben kissé lassacskán haladtunk, de végig odafigyeltem, próbáltam kitalálni a jelek alapján, de az írónők egyértelműen túljártak az eszemen, a végén pedig hatalmas WTF pillanat fogadott. A krimit istenien építették bele a történetbe, és emiatt a következő rész valami elképesztően jónak ígérkezik.

Bármennyire is szerettem a könyvet, két dolgot sajnáltam: Harceb most mintha nem kapott volna akkora jelentőséget. Márpedig vicces és jópofa az a kutya, belőle sosem elég. Amit még rossznak érzékeltem, az iskolai tanulmányok. Valahogy olyan egyszerűen ment minden a főhősöknek, ha új bűbájt kellett megtanulniuk. Nem szenvedtek meg igazán semmivel, mindent nagyon hamar elsajátítottak, így elmaradt a kemény munka, és az érte járó diadal érzete, legalábbis a szememben. Jasper mellőzése is fájó pont volt, túl jó karakter a srác, többet kéne szerepeltetni őt.

Viszont több dologért is rajongtam a kötetben. Az új szereplő például (akinek csak azért sem árulom el a nevét) iszonyú jól felépített és a maga nemében szerethető. Jó volt, hogy Alastair több jelenetben volt ott, isteni látni, hogy mennyire szereti Callt, és mi mndent megtenne érte.

Bejött az is, hogy komolyabban foglalkoztunk a két kiemeltebb mellékszereplővel. Tamarával is történt valami, ez spoileres, nem árulom el, de nagyon sokat hozzáadott a karakterhez. Aaron jellemrajza pedig egyre jobban fejlődött, a sztori egy részén például már nem volt olyan népszerű, és ez nagyon sokat hozzáadott ahhoz, hogy igazán meg lehessen érteni a srácot.

Arra pedig mindenki készüljön fel, hogy a kötet utolsó negyven-ötven oldala nem csupán elképesztően jó lesz, hanem veszteséggel és fájdalommal teli. Még mindg beleborzongok, ha rágondolok, de azt hiszem, ez így volt jó. A folytatás pedig már most elképesztő izgalmakat tartogat, csak győzzük kivárni!

Értékelés: 9/10

Izgalmas, letehetetlen és nagyon szórakoztató volt a Bronzkulcs, a sorozat legjobb darabja. Az írónők igazán kitettek magukért, és tényleg sok mindenre odafigyeltek, még arra is, hogy a szereplők már kezdenek a Young Adult korba lépni, és beemelték a romantikát is.

Hogy tetszik a borító? Nekem még mindig nagyon bejön, egyszerűen gyönyörű képeket rajzolnak a grafikusok a szériához. Azt viszont bevallom, hogy hirtelen nem tudom hová tenni a háttérben megbúvó kígyót.

Kinek ajánlom elolvasára? Cassandra Clare és Harry Potter rajongóknak egyenesen kötelező ez a sorozat.

Kíváncsi lettél? Klikk ide, és szerezd be a könyvet kedvezményesen! *

A BRONZKULCS – BLOGTURNÉ

  • Cassandra Clare és Holly Black, a két legjobb barátnő és a két bestseller szerző közös sorozata újabb kötethez érkezett! A nebulók már a harmadik évüket kezdik a Magisztériumban, ami minden eddiginél elsöprőbb és sokkolóbb tényekről ránthatja le a leplet. Vajon hogyan tovább? Mi van, ha a káosz erősebb, mint az emberi érzések? Call, Tamara és Aaron nem készülhet fel mindenre, mégis túl kell élniük.
    Tarts velünk A bronzkulcs blogturnéján és kövesd négy állomáson át! Ha ügyes vagy, a könyv egy példányát is megnyerheted.

  • Ha már mágusok, ezúttal a híres mágusok és varázslók világába kalauzolunk Titeket játékunkban. Minden állomáson egy fotót találtok egy híres varázsűzőről, nincs is más dolgotok, mint beírni a nevüket a Rafflecapter megfelelő soraiba.

    Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 06.30 Always Love a Wild Book
    07.02 Sorok között
    07.04 Deszy könyvajánlója
    07.06 Bibliotheca Fummie

Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading