Ha egy sorozatot kéne említeni, ami részről-részre egyre jobb, akkor biztosan a Magisztérium szériát mondanám. Az első része még egy Harry Potter fanfiction volt a szememben, a másodikat már elkezdtem igazán élvezni, a harmadik részt pedig egyszerűen imádtam, és rekord idő alatt a végére is értem.

Ebben a kötetben a főhősök visszatérnek a Magisztériumba, megkezdenék a harmadik tanévüket, de naná, hogy történik valami gáz: meghal egy iskolatársuk, méghozzá úgy, hogy egyértelműen Call volt a célpont. Meg kell találniuk az árulót, leleplezni, és biztonságosan túlélni az évet. Hát, nem egyszerű.

* Kíváncsi lettél? Klikk ide, és szerezd be a könyvet kedvezményesen! *

Hihetetlenül izgalmasan alakult a kötet, ami nagy örömömre egyre több morális kérdést és dilemmát feszeget. Az például továbbra is nagyon érdekes a szememben, hogy Call vajon az „öljük meg a bébi Hitlert és talán nem lesz háború” esete, vagy pont ellenkezőleg: mindenki a saját döntéséért, a saját életéért felelős, függetlenül attól, hogy kinek a lelke lakozik benne, vagy éppen ki volt előző életében. Tamara esetében is bedobtak egy nagyon erős morális kérdést, az egész szál kezelése pedig meseszép lett.

Szokás szerint jöttek ám a nagyon durva csavarok, és a nagy meglepetések. Itt bevezettek egy krimiszálat, azt kutatták, ki az áruló. Kezdetben kissé lassacskán haladtunk, de végig odafigyeltem, próbáltam kitalálni a jelek alapján, de az írónők egyértelműen túljártak az eszemen, a végén pedig hatalmas WTF pillanat fogadott. A krimit istenien építették bele a történetbe, és emiatt a következő rész valami elképesztően jónak ígérkezik.

Bármennyire is szerettem a könyvet, két dolgot sajnáltam: Harceb most mintha nem kapott volna akkora jelentőséget. Márpedig vicces és jópofa az a kutya, belőle sosem elég. Amit még rossznak érzékeltem, az iskolai tanulmányok. Valahogy olyan egyszerűen ment minden a főhősöknek, ha új bűbájt kellett megtanulniuk. Nem szenvedtek meg igazán semmivel, mindent nagyon hamar elsajátítottak, így elmaradt a kemény munka, és az érte járó diadal érzete, legalábbis a szememben. Jasper mellőzése is fájó pont volt, túl jó karakter a srác, többet kéne szerepeltetni őt.

Viszont több dologért is rajongtam a kötetben. Az új szereplő például (akinek csak azért sem árulom el a nevét) iszonyú jól felépített és a maga nemében szerethető. Jó volt, hogy Alastair több jelenetben volt ott, isteni látni, hogy mennyire szereti Callt, és mi mndent megtenne érte.

Bejött az is, hogy komolyabban foglalkoztunk a két kiemeltebb mellékszereplővel. Tamarával is történt valami, ez spoileres, nem árulom el, de nagyon sokat hozzáadott a karakterhez. Aaron jellemrajza pedig egyre jobban fejlődött, a sztori egy részén például már nem volt olyan népszerű, és ez nagyon sokat hozzáadott ahhoz, hogy igazán meg lehessen érteni a srácot.

Arra pedig mindenki készüljön fel, hogy a kötet utolsó negyven-ötven oldala nem csupán elképesztően jó lesz, hanem veszteséggel és fájdalommal teli. Még mindg beleborzongok, ha rágondolok, de azt hiszem, ez így volt jó. A folytatás pedig már most elképesztő izgalmakat tartogat, csak győzzük kivárni!

Értékelés: 9/10

Izgalmas, letehetetlen és nagyon szórakoztató volt a Bronzkulcs, a sorozat legjobb darabja. Az írónők igazán kitettek magukért, és tényleg sok mindenre odafigyeltek, még arra is, hogy a szereplők már kezdenek a Young Adult korba lépni, és beemelték a romantikát is.

Hogy tetszik a borító? Nekem még mindig nagyon bejön, egyszerűen gyönyörű képeket rajzolnak a grafikusok a szériához. Azt viszont bevallom, hogy hirtelen nem tudom hová tenni a háttérben megbúvó kígyót.

Kinek ajánlom elolvasára? Cassandra Clare és Harry Potter rajongóknak egyenesen kötelező ez a sorozat.

* Kíváncsi lettél? Klikk ide, és szerezd be a könyvet kedvezményesen! *