Könyvkritika: Katie McGarry – Take Me On: Kísérj el
Nagyon féltem ettől a könyvtől, és ami azt illeti, rengeteget gondolkodtam azon, hogy jelentkezzem-e a blogturnéra. Az előző rész, a Szívkarambol nem igazán lett a kedvencem, és azon agyaltam, el akarom-e negyedjére is olvasni ugyanazt: egy milliárdos és egy szegény ember egymásra találását, Katie McGarry stílusban, és persze a gonosz apával (mert az ugye kötelező). Nos, végül jól döntöttem.
Nagyon kellemesen csalódtam a könyvben. Haley és West története meglepetésszerűen hódított meg, és olyan hamar vált kedvencemmé a páros, hogy csak pislogtam nagyokat. Az írónő előtt pedig le a kalappal! Megtartotta a kedvenc kliséit, mint a gonosz (vagy mégsem az? :)) apa, a milliomos szereplők akiknek mégsincs pénzük, vagy éppen a gazdag-szegény egy kapcsolatban, DE sikerült egyben újítani is rajtuk. Olyan ötletekkel állt elő, hogy csak lestem. El is mesélem az egyiket a következő utáni bekezdésben.
De előtte a történetről egy kicsit. A női főhős Haley, az egykori ökölvívós csaj, aki végül abbahagyja a sportot, és csúnyán szakít a pasijával. Az apja elveszíti a munkáját, Haleyék a hajléktalanszálló után a gonosz nagybátyjánál kötnek ki, és széthull a családja, de szó szerint. West a milliomos csemete össze van törve, mert magát hibáztatja a húga, Rachel balesete miatt. Mikor az apja kidobja, megismerkedik Haley-vel, akit végül meg akar menteni egy rablásból, de végül magát keveri bajba. Két hónapja lesz, hogy a ketrecben lebunyózza a sérelmet, és Haley lesz a felkészítő tanára.
Miközben még az elején olvastam a könyvet, alig vártam már, hogy Haley fejezeteihez érjek. Szegény lány, ő igazán szenved, neki halálosan komoly problémái vannak, és olyan alapvető dolgok hiányoznak, mint meleg öltözet télen, a fagyban. És persze West, nagyon sajnálom, hogy apucival nem csípitek egymást, és Rachel a kórházban van, de könyörgöm, ne rinyálj ennyit. Lapozzunk már. És erre bumm! Jött a nagy meglepetés: Westet kirúgják otthonról, szegény lesz, éhes, a kocsijában éjszakázik és a hajléktalan szállón agyal. És tessék, máris egyenértékű főhősnek tekintettem őket.
West jellemfejlődése egyszerűen fenomenális volt. Az egomániás, önző srácból, eljutottunk egy imádnivaló srácig, aki pontosan tudja a pénz, a szeretet és a család értékét. Persze, West később sem lesz tökéletes, sokszor olyan gondolatai voltak, hogy a fejemet fogtam, mert magának kreált problémákat, de ettől csak még emberibb, még realistább lett idővel a karakter. Mindannyian követünk el hibákat, sokszor pedig pont magunknak köszönhetjük őket.
Haley már az első perctől imádnivaló volt, nem is volt nehéz azonosulni vele. Igaz, először a sajnálat jött, mert amin szegény keresztül ment, az egészen elképesztően szomorú. Iszonyúan drukkoltam neki, hogy sikerüljön végre helyre raknia az életét, de ezzel együtt totál el is szomorított az egész, hogy ott áll egy tehetséges fiatal lány, akinek romokban az élete, leginkább rajta kívül eső okok miatt. Persze, időnként nála is éreztem, hogy megtehetne ezt-azt (mondjuk elmondhatná az igazat), de akárcsak West, ő is a hibái miatt emberközeli karakter. És kellettek a rossz döntései ahhoz, hogy idővel meghozhassa az igazán jókat.
Egy dolgot sajnáltam csak a könyvben: a romantikus kapcsolat West és Haley között valahogy túl gyorsan indult be. Leginkább West részéről éreztem, hogy a bulizós, „minden csajt megdöngetek, aki elég szép, és szétteszi a lábát” pasiból a „de selymes Haley haja, bár csak őt érinthetném meg, nekem már senki más nem kell” srácig. A váltás hirtelen volt nekem, de szerencsére maga a kapcsolat kialakulása, tehát amíg a vonzalomtól eljutottak a tettekig, az már jó időben futott, és kevésbé tűnt hiteltelennek. És ami azt illeti, gyönyörű közös jeleneteik voltak, a kedvencem az első éjszakás beszélgetés volt, amikor egymás mellett feküdtek.
Akit még feltétlenül ki kell emelni, az Abby. Már az előző részben is szerettem a csajt, de most aztán még imádnivalóbb volt a maga különcségeivel. Alig várom már, hogy megjelenjen a következő rész, ahol ugye ő a központi karakter. Ó, és jó volt ám viszont látni a régi ismerősöket is, plusz az is jó ötlet volt az írónőtől, hogy olyan időpontba helyezte a történetet (Rachel lábadozása a baleset után), amit az előző kötetben nem láthattunk, de így végül teljesen megismerhettük, hogy mik zajlottak a háttérben.
Ó, és még egy dolgot ki kell emelni. Örültem ám, hogy időnként a komolyságot megtörte egy-egy humorosabb jelenet, beszólás. Azt hiszem, ez volt a kedvencem:
Értékelés: 9/10
Nagyon pozitív meglepetés volt a könyv, és meg kell mondjam, igazán szerettem. West és Haley karaktere külön és együtt is fenomenális, a szerelmük és a problémáik pedig átélhetőek, izgalmasak és nagyon szerethetőek voltak. Örülök ám, hogy elolvastam, és esélyt adtam a sorozatnak. Kfejezetten jó élmény volt.
Hogy tetszik a borító? A modellek arcra nem igazán passzolnak szerintem, de maga a testhelyzetük, a színek, a tipográfia nagyon jól néz ki.
Kinek ajánlom elolvasásra? A romantikus YA és NA rajongóknak mindenképpen. És persze azoknak is, akik szerették az eddigi részeket.
-
Echo és Noah, Beth és Ryan és Rachel és Isaiah történetét már megismerhettük, de ezzel még közel sincs vége. Emlékeztek a forrófejű Westre? Természetesen ő sem maradhat ki a jóból. A Blogturné Klub tagjai pedig nem is lehetnének kíváncsibbak, vajon milyen újabb meglepetéseket tartogat a Feszülő húr sorozat. Így hát 9 állomásos turnéra indulunk, hogy megtudjuk a válaszokat, és ha velünk tartotok, a könyv egy példánya is a tiétek lehet!
Az ökölvívós téma minket is megihletett!
Mostani turnénk minden egyes állomásán találhattok egy fotót – egy fotót egy híres magyar ökölvívóról. Nincs más dolgotok, mint kitalálni, kiről van szó, majd a nevét beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük, és a könyv egy példányát sorsoljuk ki. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js01.07 Kristina blogja
01.08 Könyvvilág
01.09 Angelika blogja
01.10 MFKata gondolatai
01.11 CBooks
01.12 Kelly & Lupi olvas
01.13 Deszy könyvajánlója
01.14 Dreamworld
01.15 Sorok között blog
