A Dystel hírlevele nem csak egy új Könyvmolyképzős könyvről rántotta le a leplet! Kiderült, hogy a Libri – vagy az alkiadója, az Insomnia könyvek – megvásárolta Amy Plum sorozatát!
A Dreamfall széria első kötete május 2-án jelenik meg Amerikában, és már most elég sok helyen beszélnek. És ami még jobb, hogy a hírlevélből kiderül, a második rész, a Neverwake kiadási jogait is bezsákolta a Libri.
A regény hősnője Cata Cordova, egy tinilány, aki régóta küzd insomniával. Végül úgy dönt, hogy csatlakozik egy kísérleti programhoz, ami segíthetne rajta, de aztán minden csak rosszabb lesz. A kísérlet elindítása után a laboratóriumban meghibásodik valami, Cata és hat másik tini pedig egy közös álomvilágba kerülnek, és nem emlékeznek rá, hogy kerültek oda.
És ezután jön a dermesztő felismerés: ebben az álomvilágban a legrosszabb rémálmaik kelnek életre, különös lények vadásznak rájuk, felhasználva a legsötétebb fantáziájukat és a legkínzóbb titkaikat. Cata és társai kénytelenek együtt szembenézni a legnagyobb félelmeikkel, és megtalálni a módot, hogy legyőzzék az álmaikat, különben soha nem ébrednek fel.
Nagyon érdekes könyvnek tűnik, kíváncsian várom már, remélem, jövőre már magyarul is olvashatjuk. A másik hat tinire pedig pluszban kíváncsi lettem, vajon ők milyen titkokat, álmokat rejtegetnek? Izginek ígérkezik!