Könyvkritika: Melissa Landers – Összefonódva
Hát ennek is vége: lezárult az Elidegenítve trilógia. Az első részébe beleszerettem, a második felemás volt, no de hogy tetszett a harmadik? Sok pontján imádtam, néhol viszont csak pislogtam, hogy mi is történik itt. Egy viszont biztos: a teljes trilógia gyönyörű emlékként marad meg bennem, és azt hiszem, hogy ez a legfontosabb.
Az Összefonódvában az emberiségnek és a leihreknek közösen kell felvenniük az Airbolokkal a harcot, akik megzsarolják őket. Vagy megszünteti a két bolygó szövetséget, vagy elpusztítja mindkettőt. Érdekes alaptörténet, és ez máris sejteti, hogy akcióból itt aztán nem lesz hiány. Persze a romantikus rész dominált, de azért akadt nem egy nagyon körömrágós, izgulós pillanat is.
A második részt azért nem szerettem annyira, mert kevés Cara és Aelyx közös jelenet volt. Na ezzel most nem fukarkodtak, a páros végig együtt volt. Átélhettünk mélypontokat és gyönyörű, romantikus pillanatokat is. És basszus, utóbbiak annyira szépek voltak. A kémia továbbra is serceg a páros között, az írónő pedig gyönyörűen átadta az egymás iránti szerelmük fontosságát.
Azt hiszem, erről még nem beszéltem a kritikáimban, de le kell írni: Cara Sweeney egyszerűen zseniális női főszereplő. A YA könyvekben általában a srácok dominálnak, mert ők a dögösek, meg a viccesek, és a legtöbben emiatt őket szeretjük. De itt Cara hősnőként zseniális. Nagyon okos, de ami ennél is jobb: rafinált, akinek a helyén van a szíve. Minden döntését megtervezi, okosan manőverezik, és ha hibázik is, tanul belőle. Végre, nem egy buta lány, akit elvakít a szerelem. Szerettem Cara fejében lenni, és átélni a három köteten át lévő csodálatos személyiségfejlődését. Ha Cara létezne, nagyon szívesen lennék a barátja.
A romantika a mellékszereplők között is tombolt, megannyi kapcsolat alakult ki, ezek pedig egész édesen voltak ábrázolva. Szerettem a párosokat, és külön jó volt, hogy a mellékszereplőkön keresztül megmutatta az írónő, milyen fájdalmas tud lenni a szerelem, és miket élhet át egy olyan ember, aki kénytelen vagy elveszíteni a szerelmét, vagy mélységesen csalódni benne. A mellékszereplők között emiatt legjobban Rain karakterét szerettem, annyi mindent írhatnék róla, de spoileres lenne. Így hallgatok.
Sajnos pár pontján kiábrándító volt a könyv. Az egyik jelenetet egyszerűen le kell írnom, hogy értsétek. Az űrben vagyunk. Az űrhajó szellőző nyílásán keresztül akarnak átmenni a karakterek az űrsiklóba, de úgy, hogy pár másodpercig az űrben vannak, amíg át nem érnek a siklóba. Szkafander nincs rajtuk. Mielőtt kérdeznétek, egyikük se hal meg az űrben ala natúr két másodperc alatt. Az lehet, hogy az írónő ezt a jelenetet máshogy képzelte el, de számomra olvasóként így jött át.
Több hiteltelen dolgot tapasztaltam a könyvben, de leginkább az első felében. Azt kissé lassúnak is éreztem, mintha itt csak építkezne a sztori, felkészítene minket a nagy durranásra. A könyv második felében az persze meg is jött, de hé, ez egy trilógia, volt két kötete az építkezésre, nem lehetne, hogy a harmadik rész végig izgalmas legyen? A kevésbé reális dolgokról már nem is beszélve. Azt hiszem, a fenti jelenet tökéletesen jelzi, hogy mikre gondolok.
És ahogy mondani szokás: a könyv nagyon megérkezett a második felére. Ahogy biztossá vált a gond, jött az ellenállás, és hű. Az írónő iszonyú jól kidolgozott onnantól kezdve minden kis részletet, és olvasás közben nagyon kellett figyelni, mert éreztem, hogy a legkisebb elejtett apróság is nagyon jelentőséggel bírhat később. És igen, teljesen igazam volt! Spoilerveszély miatt inkább nem részletezem, de annyit azért leírok, hogy a lezárás, a felmerült ötletek, és a realitás is nagyon a helyén volt.
Értékelés: 8/10
Pár kisebb-nagyobb hibától eltekintve szerettem az Összefonódvát, megmozgatott érzelmileg, izgalmas jeleneteket adott át, a romantikus pillanatai is tökéletesen működtek. A lezárás pedig pont olyan tökéletes lett, mint amilyet ez a jól startoló trilógia megérdemelt.
Hogy tetszik a borító? Még mindig gyönyörű. Köszönöm a tervezőnek, hogy ennyire szépséges borítókat varázsolt a trilógiának, mert ennek hála figyeltem fel rá. Ha nem ilyen szép a külseje, talán sosem tudom meg mennyire jó belülről is.
Kinek ajánlom elolvasásra? A Luxen rajongóknak mindenképpen, és persze a YA, romantikus kedvelő olvasóknak is.
Hamarosan megjelenik a Maxim kiadó gondozásában az Elidegenítve trilógia záró kötete, az Összefonódva. Kíváncsi vagy hogyan alakul Cara és Aelyx története és végül legyőz szerelmük minden határt?
Gyertek, tartsatok velünk a hat állomásos turnénkra, ha játszotok, tiétek lehet a könyv egyik példánya!Főhőseink már ismerik az űrutazást és felkészültek mindenre.
Mostani játékunkban híres, kultikus sci-fi filmsorozatokat és sorozatokat keresünk, amiket a többség ismer. Képeken a hozzájuk tartozó emblematikus űrhajó, tárgy vagy lényt látjátok és ezek alapján kell kitalálni, mit láttok a képen. Elég a főcím, nem kell a film részének pontos megnevezése.Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js11.25 Insane Life
11.27 Sorok között
11.29 Kelly & Lupi olvas
12.01 Deszy könyvajánlója
12.03 CBooks
12.05 Dreamworld

