Kezdetben ugyanolyan New Adult könyvnek tűnt az Utánad a sötétbe, mint amilyenekhez az utóbbi hónapokban szerencsém volt. A regény első negyede tényleg olyan volt: kaptunk egy csajt, aki nem tudja magáról, hogy megvesznek érte a pasik, és egy új srácot, aki dögös és rosszfiú, és első pillanatra egymásba szeretnek. Aztán ahogy haladtunk előre, úgy vált egyre egyedibbé a könyv. Korántsem nevezném tökéletesnek, mert ahhoz kevés, de elgondolkodtató és fontos témáról beszél, úgyhogy emiatt semmiképpen sem bánom, hogy elolvastam. Sőt, talán a folytatásokra is vetek majd egy pillantást.

A történet: Maggie a jókislány definíciója, amit eléggé un, így amikor betoppan az életébe a szexi új fiú, Clayton, kapva-kap az alkalmon, gyorsan belezúg a srácba, és így végre izgalmassá válik az élete. Talán túlon-túl is eseménydússá… Claytonnel ugyanis valami nagyon nincs rendben. A srác beteg, és ez megmérgezi kettejük kapcsolatát is.

A téma komolysága: A regény egy olyan kapcsolatot hivatott bemutatni, ahol az egyik fél (itt most Clayton) komoly pszcihés betegséggel küzd, és azért, hogy a felszínen maradjon, a gyógyszerek és a szakszerű segítség helyett a szerelem érzetébe, és a lányba kapaszkodik. Nagyon durva szituációkat eredményezett mindez, érezhető volt, mennyire nehéz dolga van Maggie-nek és mennyit szenved, és mindez átjött Clay oldaláról is. Szerettem, hogy ilyen komoly témát feszeget a könyv, viszont…

A téma elhiteltelenítése: Kicsit úgy érzem, hogy A. Meredith Walters nem végezte el a házi feladatát. Olvasás után inkább azt látom, hogy beírta a googlebe, hogy „mániás depresszió és személyiségzavar”, elolvasta a wikipédia adatlapot, meg még három találat cikkét az első oldalról, aztán a többit kiszínezte. Mindezt a képzetemet erősítette az, amikor Maggie narrálta, hogy ő inkább utána se olvas a pasija komoly betegségének a neten, meg nem is informálódik, mert minek azt… Egyrészt azért, hogy az olvasó is vágja, másfelől meg milyen szerelmes csaj már az, aki úgy akar segíteni a barátjának, hogy azt sem tudja pontosan mi baja van.

A tinifaktor: Annak ellenére, hogy ez egy New Adult regény, a szereplők még kiskorúak. A hülye döntéseikre rá lehet fogni, hogy „á, tinik még, elkövetik a maguk hibáit”. Akár azt is ide sorolhatnánk, hogy Maggie nem olvas utána a szerelme betegségének, nehogy fájjon a kicsi lelke. Mindez azonban elhiteltelenítette számomra ezt a komoly témát. A tinifaktor mellékhatása volt még a nyálfaktor is, amikor egymásnak bizonyítandó magasröptű érzelmeiket oldalanként legalább egyszer fennhangon szerelmet vallottak egymásnak…

A mellékszereplők: Nem volt sok, de legalább bemutattak egy szimpatikus leszbikus házaspárt, akik Clayton nevelését csinálták meglehetősen jól. A felnőttek viszont eleve idegeltek, mert a tinikre még mondhatjuk azt, hogy „kis tinik, nem értik”, de a felnőttek elég hülyén álltak hozzá a srác betegségéhez. B-szálon kaptunk egy románcot, Maggie legjobb barátai, Daniel és Violet évődtek egy ideig. Ők szimpatikusak voltak, szerettem a hármójuk közti jó barátságot.

Clayton Reed: Annak ellenére, hogy kicsit döcögősnek éreztem a betegsége bemutatását, mégis megindított a története. Szuper párbeszédeket írt Walters, a lelki részét nagyon jól megfogta Claytonnál. Nem feltétlenül hiszem el az általa elmondott betegség összes mellékhatását, de amit mondott, és ahogy mondta, és amilyen történeteket mesélt a múltjából, az letaglózott, ahogy az önmarcangolás, a lelkifurdalás és a fájdalom is mélyen megérintett, amit Clayton ontott magából.

A könyv lezárásáról – Spoileresen! Tényleg spoileresen folytatom ebben a bekezdésben. Hamar egyértelművé vált, hogy mire megy ki a játék, és pontosan mi is lesz a történet vége. Ez viszont nem zavart, mert izgalmas és szerethető volt az egész. A közös rejtőzködés a motelben, Clayton agyának az elborulása és Maggie szenvedése annyira átjött, és úgy megragadta és megfacsarta a szívemet. Akármennyire is idegesítettek néha a regény során, mégis drukkoltam kettejüknek. Talán pont azért vagyok kíváncsi a folytatásra, mert szeretném látni, hogy a megannyi fájdalmon átesett Clayton végre igazán szerelmes lehet.

Értékelés: 7/10
Tipikus New Adultnak indult, jó beszólásokkal, vidám jelenetekkel teletűzdelve, végül pedig egy komoly és sötét szerelmi történetté módosult. Tetszett a váltás, szerettem Claytont, a mentális betegség bevonása a történetbe pedig különös színezetet adott a regénynek. Csak a tömény nyáltengert és a betegség leírásának az elmismásolását sajnálom egy cseppet.

Kinek ajánlom elolvasásra? Itt most kéretik betartani a tizenhat éves korhatárt, alatta nem szívesen adnám az olvasók kezébe a regényt. Lelkileg néhol megterhelő, de elgondolkodtató olvasmány ez, tehát azok forgassák inkább, akik szeretik az agyalós könyveket, és nem vetik meg szerelmi történeteket.

Az Utánad a sötétbe blogturné különlegessége, hogy mindannyian megosztunk három dalt, ami szerintünk passzolt a könyvhöz. Íme, az én választásaim!

• 10.14. – Angelika blogja
• 10.16. – Kristina blogja
• 10.18. – Deszy könyvajánlója
• 10.20. – Kelly & Lupi olvas 
• 10.22. – Könyvszeretet
• 10.24. – Nem harap a…
• 10.26. – Dreamworld
• 10.28. – CBooks
• 10.30. – Media Addict