Könyvkritika: Meg Rosoff – Just in Case: Sorsbújócska (BTK)

2014.05.20.

Az egyik legjobb tavalyi könyvélményem Meg Rosoffhoz köthető, aki a Majd újra lesz nyárral egy életre elérte, hogy megjegyezzem a nevét, és kíváncsi legyek mindenre, amit ír(t). Amint megtudtam, hogy jön magyarul a Just in Case egyértelművé vált számomra, hogy ezt el fogom olvasni. Talán éppen a Majd újra lesz nyár által okozott frenetikus élmény miatt, de úgy érzem túl magas elvárásokat támasztottam Rosoff felé, amit nem tudott maximálisan megugrani a Just in Case. Félre ne értsétek, egyáltalán nem volt rossz, sőt, tele volt jó ötlettel, csodálatosan kivitelezett stílussal, csak maga az alapszituációt találtam annyira elvontnak, ami kívül esik a komfortzónámon.

Főhősünk, a 15 éves David Case miután megmenti a kisöccsét, Charlie-t a halál torkából ráébred, hogy üldözi őt a sors, és mindenképpen meg fog halni. Ezért úgy dönt, hogy Justinnak hívatja magát, átalakítja a stílusát, és képzel magának egy képzeletbeli kutyát, Pajtit. Idővel a fiú rögeszméjévé válik, hogy menekülnie kell a sors elől, és folyamatosan a haláltól fél, hiába próbálja őt jobb belátásra bízni többek között egy új barátja, Agnes.

Kíváncsi lettél? 15% kedvezménnyel online megrendelheted – Papírkiadás

„Tizenöt éves, százhetvenkét és fél centi, magas, görnyedt váll, csoszogó járás,általában udvarias modor, átlagbarna angol haj, csálé fogsor, átlagfehér angol bőr. Ezek közül semmi nem védi meg a katasztrófától. Az egyetlen esélye, ha lépésről lépésre újraalkotja a személyiségét, kezdve a nevével. És ha sikerül eléggé átalakítania magát, akkor… hátha akkor a Sors talán megfeledkezik David Case-ről, és megkeresi a következő szerencsétlen áldozatát”

A fő problémám az volt, hogy nem igazán tudtam „hová elhelyezni” a könyvet. Nagyon erős volt bennem végig a gondolat, miszerint egy olyan srácról olvasok, aki szegényke bolond, de mégsem az, mert olyan ütős, eredeti gondolatai voltak, és látszott rajta, hogy okos. Furcsa volt ez a kettősség, amit éreztem a könyv olvasása közben. Biztos vagyok abban, hogy Rosoff számtalan üzenetet rejtett el a könyvben, egy-kettőt fel is fedeztem, de a lényeg számomra nem jött át. Nem kaptam meg azt a képet, amit Rosoff láttatni akart velem, mint olvasójával. Mert igazából én csak olvastam, gyakran belegondoltam abba, hogy mi is történik, és le is kötött amúgy a sztori, mert dramaturgiailag nem éreztem benne problémákat. Csak egyszerűen túl filozófikusnak ítéltem meg, és általában az ilyen könyveket kerülöm, avagy nem olvasom szívesen. Nincs ám azzal problémám, ha egy könyv elgondolkodtat, sőt, nagyon is szeretem. Azzal vaj bajom, ha _csak_ gondolkodni kell, és emiatt nem tudom száz százalékosan élvezni a sztorit. Csak remélni tudom, hogy sikeresen kifejtettem, azt, hogy mire is gondoltam pontosan ezzel az egésszel.

A filozófikus részeken kívül, a könyv többi része bejött. Szerethetőek voltak a karakterek, leginkább a mellékszereplőket kedveltem meg, közülük is Petert és a húgait. Annyira emberiek és élettel teliek voltak, hogy attól is eltekintettem, miért hagyták Justin szülei csak úgy, máshová költözni a 15 éves fiúkat. Justin és Peter barátságának az ábrázolása is szívet melengető volt, nagyon jól összehozták a két karaktert. A könyv közepén volt egy Rosoff-féle katasztrófa, az is rettentő izgalmas volt, amikor pedig egy fejezet erejéig átváltott a mesélés e/2-be, no ott ütött igazán az egész. Ami a szerelmet illeti, Justin gondolatai Agnesről, a szexről és eleve magáról a szerelemről, a szeretetről, az adni akarásról tényleg bejött, ahogy az is, miket tett meg Agnesért. Érdekes volt a kettősük, bár, talán a különös a legjobb szó rá. Mégis, nekem bejöttek ketten együtt.

Értékelés: 7/10
Az én ízlésemnek túl filozófikus volt a könyv, bár, az is lehet, hogy a Majd újra lesz nyár tette túl magasra a mércét. Egy biztos, ezek után is rávetem majd magam Rosoff új könyveire – remélem az Európa Könyvkiadó elhoz majd még párat magyarul.

Kinek ajánlom elolvasásra? Elsősorban azoknak, akik szeretik az írónő stílusát, és imádnak hosszasan gondolkodni egy könyvön, az életről, a sorsról, életről és halálról. Nekik szerintem nagyon fog tetszeni a Just in Case.

IDÉZETGYŰJTEMÉNY

Ahogy az értékelésben is olvashattátok, számos remek gondolat szerepelt a könyvben. Most ezekből gyűjtöttem össze egy csokorral. Íme:

„- Megváltoztattad a nevedet?
Bólintott.
– Szóval a végzet elől menekülsz – mondta a lány lassan –, és azt hiszed, ez az egész ér valamit?
Vállat vont. – Mi mást tehetnék?
– És ha egyszerűen nem hinnél a végzetben?”

„Néha olyan érzésem van, hogy amire emlékszem, még meg sem történt, de nem tudom, talán mégiscsak megtörtént, de elfelejtettem. Mert ha elfogadjuk, hogy a világegyetem henger alakú, és az energia végül önmagával egyesül, akkor talán a gondolat is a henger külső felén fut, és a végtelenségig ismétli magát. – Egészen felélénkült a lehetőségtől. – Ez azt is jelentheti, hogy egy gyondolat már megtörtént, vagyis máshol a világegyetemben gondolták, a henger külső felén, nem lehet nekem, mint egyénnek tulajdonítani. Vagyis, még nem.”

„A terepfutást perverz önkínzásnak látta, ami abból áll, hogy végtelen, gyötrelmes köröket fut az ember ronda külvárosi részeken, és közben egy olyan szellemeskedő szadista szidalmazza, akinek az életét a középszerűsége döntötte romba újra meg újra.”

„Szeme sarkából észrevette, hogy az anyja figyeli. Mi van, gondolta bosszúsan, nem látott még képzeletbeli kutyát?”

„Ahogy elcsigázottan, lihegve futott érezte, hogy az aranyozott felhő utolsó foszlányai is szétbomlanak, és ő magára marad. elveszett fiú egy kietlen tájon. Elméjét lehúzta élete komor valóságának a súlya.”

„A kutya vigaszt és hűséget jelentett. Védelmet. Szeretetet. Pajti az övé volt, az ő egyetlen teremténye, az ő társa. A lelki társa. Az egyetlen a világon, aki be tudta tölteni az elméjében, a szívében tátongó fájdalmas űrt. Ki akarná ezt tönkretenni?”

„- Fel a fejjel – súgta Peter, amint Agnes kiment –, te legalább már kipróbáltad a szexet.
– Inkább a szex próbált ki engem.”

„Justin visszagondolt a beszélgetésre, és eltöprengett, hogy talán nemcsak külső balesetbe és robbanásba lehet belehalni, hanem a belül elrejtett bombába is, amely halkan ketyeg a beledben, a májadban, vagy a szívedben évről-évre, amelyet te magad nyeltél le, szívtál magadba, engedtél nőni.”

„El akarom neki mondani, hogy felejtse el a nagy, ijesztő dolgokat, és figyeljen azokra, amiket irányítani tud. Például, hogy mikor mennyi tejet iszik, vagy belenézzen-e egy könyvbe. Az élet könnyebb, ha lebontjuk kis részekre, kis vágyakra és szükségletekre, amiket azonnal ki lehet elégíteni.”

A BLOGTURNÉ TOVÁBBI RÉSZTVEVŐI