Idejét sem tudom, hogy mikor olvastam legutóbb mesekönyvet. Azt gondoltam, hogy kinőttem már a műfajból, és sok újat nem nyújthat nekem ez a könyv. Aztán eszembe jutott, honnan is olyan ismerős nekem Csukás István neve: neki köszönhetjük Süsüt, a sárkányt no meg A nagy ho-ho horgászt is, Mirr-Murról pedig nem is beszélve. Gyerekkoromban csak úgy faltam az író műveit, és remélem ezzel a mai gyerkőcök is így vannak. Nagy meglepetésemre pedig Csukás legújabb regénye, A Berosált a rezesbanda képes volt arra, hogy huszonöt évesen is ugyanúgy lelkesedjek egy gyerekkönyv iránt, mint ahogy azt tíz évesen tettem.

A Berosált a rezesbanda egy kísérleti osztály aranyos története, akik fellázadnak a tanáruk ellen, elkötik az iskolabuszt és úgy döntenek, hogy megszöknek. Igaz, nem mennek messzire, de annyira mókás kalandokon vesznek így is részt, amit öröm volt átélni velük. Annyira élt előttem a szöveg, a leírások isteniek voltak, ráadásul imádtam, ahogy a könyvben megjelentek bizonyos kérdések, amik ugye hangos olvasás közben lehetnek jók. A Berosált a rezesbanda tipikusan olyan könyv, amit a felnőtt, és a gyerek is egyaránt élvezhet, akár esti mesének is kitűnően funkcionálhat, ha a gyerkőc minden este kap belőle egy fejezetet.

Az egyedüli, ami nem nagyon tetszett, azok a nevek, mint Süti, Kuki, Boci, Fáncsi és így tovább, az picit erőltetettnek hatott, de leginkább az zavart, hogy néha nem tudtam, kislányról, vagy éppen kisfiúról van-e szó. De mindössze ez az egyetlen, amit hibaként fel tudok róni, és úgy érzem, ez igazán apróság.

Értékelés: 8/10
Ha valami jót és aranyosat akartok olvasni, ajánlom ezt a könyvet. Tegyétek el, és ha idővel születik gyerkőc a családba, az biztos, hogy neki is nagyon fog tetszene.