Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Alexandra Christo – To Kill a Kingdom: Egy birodalom végzete

Hű srácok, minden tiszteletem az írónőé! Sikerült ugyanis létrehoznia egy nagyon pörgős, feszes tempójú könyvet, amiben nem voltak üresjáratok, ami végig fenntartotta az érdeklődésem, ráadásul a karakterei, a története is lélegzetelállító lett. Ebből könnyedén lehetett volna duológia, netán trilógia, de szerencsére Christo megállt egy kötetnél, ez pedig annyira jót tett a történetnek! Az egyik legnagyobb kedvencem lett idén az Egy birodalom végzete.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg kedvezményesen a kiadótól! *

A történet alapját A kis hableány ihlette, de annyi a változtatás, hogy nehéz ráismerni 🙂 A hősnő, Lira a szirének királynőjének a lánya, aki minden évben megöl egy herceget, úgy, hogy kitépi a szívét. Lira nem élvezi a gyilkolást, de az anyja azt várja el, hogy a szirének kegyetlenek legyenek, ráadásul ők így nyernek természetfeletti erőt. Elian a mídaszi király fia, de nem akar a trónra ülni, helyette a tengert járja a hajójával. Szirénvadászként tengeti napjait, de leginkább a Hercegek átkára vadászik, aki megölte egy jó barátját.

És akkor itt jön az első csavar a sok közül: miután Lira felhúzza az anyját, ő emberré változtatja a szirént, és kiadja ukázba, hogy ölje meg Elian herceget. A lány sikeresen fel is kerül a hajóra, aztán egyre jobban megismeri Eliant, és a srác küldetését is: a herceg ugyanis Kétó második szemét kutatja, amivel legyőzhetnék a szirénkirálynőt, aki a mágikus hatalmát Kétó másik szemétől kapja…

Bár most úgy tűnhet sokat elárultam a sztoriról, de úgy érzem nincs így, mert tényleg annyira fordulatos ez a könyv, és ez kb. az első 15-20%-ban meg is történik, ami utána jön, az pedig a tömény izgalom. A sztori két nézőpontból játszódik, így mindkét hercegi származású főhőst megimerhetjük, no és a különböző életüket. Külön érdekes volt, hogy igazából mindkettő megölni akarta a másikat, de hát…

Liránál sokat agyaltam azon, hogy most ő mennyire számít negatív hősnőnek. Úgy éreztem, hogy nem az, mert szirénnek azt jelenti, hogy gyilkolnod kell, őket kegyetlenségre nevelték, így az, hogy Lira ennyire nyitott, szerintem sokat elárul a természetéről. Annyira szerettem azt, amikor felkerült a hajóra, ahogy viselkedett, amilyen eszes és ravasz volt végig, miközben nyitva tartotta  szemét és a szívét, és befogadta ezt a merőben új kultúrát. Azt azért picit sajnáltam, hogy az anyjával lévő kapcsolata ennyire egyoldalú lett, a múltba lévő visszatekintések pedig engem is összetörtek.

Eliannál nagyon erősen átjött az, hogy mennyire béklyóba tud kötni valakit az, ha előre meg van írva a sorsa, és olyan életet kéne élnie, amit nem akar. Végig csodáltam a srác kitartását, azt, ahogyan kapitányként a hajóján lévő emberekkel bánt. Okos és eszes volt ő is, de nála többször vette át a szíve az uralmat, talán ezért is tudtam olyan hamar megszeretni őt, és szó szerint drukkolni azért, hogy ne kelljen trónra ülnie, és sikerüljön elérnie a céljait.

Két ilyen karakter mellett gondolom mondanom sem kell, hogy a romantikus szál perzselő lett. Lassan alakult ki, lassan csordogált, de amikor megtörtént, hű, na az mindent vitt. Már előtte is imádtam Lira és Elian párosát, azokat a zseniális beszólásokat, amikor Lira szó szerint felfedte a tervét, hogy megöli, Elian meg csak nevetett rajta. Szerettem ezeket a kikacsintásókat, a szópárbajokat, és azt is jó volt átélni, ahogy lassan egymásba szeretnek, és ez a szerelem adhat erőt ahhoz, hogy jobb hellyé tegyék a világot.

Apropó, világ! Christo baromi ütős világot ábrázolt, tök jó helyszínekkel, és a mitológiát is nagyon szerettem, a görög körítés még eredetibbé tette számomra az egészet. (Szívesen olvasnék egy spin-offot más főszereplővel 🙂) A kötet végén lévő csata, a megannyi rejtély és a rengeteg WTF pillanat pedig ügyesen elérte, hogy le se akarjam tenni a kezemből a könyvet.

Értékelés: 10/10

Az egy birodalom végzete tele van feszültséggel, izgalommal, és annyira sodró lendülettel van megírva, hogy szó szerint nehéz abbahagyni az olvasást. A karaktereket hamar megszerettem, a világ és a mitológia pedig annyira klasszul lett felépítve, hogy csak lestem. Christo nagyot alkotott ezzel a történettel, örülök, hogy olvashattam.

Hogy tetszik a borító? Alapvetően szép, de nem vagyok annyira elájulva tőle. A történethez viszont kapcsolódik, csak azok a csápok kicsit olyan furák nekem.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted az izgalmas YA köteteket, akkor ez lesz az új kedvenced 🙂

EGY BIRODALOM VÉGZETE – BLOGTURNÉ

  • A Könyvmolyképző kiadónál hamarosan megjelenik Alexandra Christo debütáló regénye, ami külföldön bestseller. A történet főszereplője Lira egy királyi családból származó szirén, akit azzal büntetnek, hogy emberré varázsolják, és elveszti szirén képességeit. Lirát egy herceg menti meg, akinek a szirénvadászat a hivatása. Kövessétek blogturnénkat, hogy megtudjátok, mit szólnak bloggereink ehhez a nem mindennapi pároshoz! A turné végén három szerencsés olvasónk a kiadó jóvoltából megnyerheti a To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete című YA fantasyt!

  • Történetünk főszereplője, Lira hercegnő gyűjteménye egészen különleges, ugyanis szirénünk hercegi szíveket gyűjt, ezért mi is minden bejegyzésünkben elrejtünk néhány szívet! A feladatotok annyi, hogy megtaláljátok őket, és beírjátok a rafflecopterbe, hogy az adott napi bejegyzésben mennyit találtatok. Vadászatra fel!

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    ITT LINKELEM A JÁTÉKOM MEGOLDÁSÁT

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 10/24 – Sorok között
    10/26 – Kelly és Lupi olvas
    10/28 – Readinspo
    10/30 – Dreamworld (extra)
    11/01 – Fanni’s Library
    11/03 – Dreamworld
    11/05 – Ambivalentina
    11/07 – Csak olvass!
    11/09 – Hagyjatok! Olvasok! (extra)
    11/11 – Könyv és más
    11/13 – Booktastic Boglinc
    11/15 – Utószó
    11/17 – Hagyjatok! Olvasok!
    11/19 – Flora the Sweaterist
    11/21 – Flora the Sweaterist (extra)


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading