Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Kertész Edina – A lány, aki orvos akart lenni

Végre egy mesekönyv, amit hatalmas mosollyal az arcomon raktam vissza a polcra! Mert ez a történet hihetetlen érzelmi töltettel volt tele, miközben végig izgalmas és érdekes tudott lenni. Az pedig felrakta az i-re a pontot, hogy a valóságból merített a sztori, Hugonnai Vilma az a nő, akire emlékeznie kell az utókornak.

Vilma még kislánykorában döntötte el, hogy orvos akar lenni. Ma ez teljesíthető, ha eleget tanulsz érte. Bő százötven évvel ezelőtt viszont a lányok még gimnáziumba se járhattak… Ez a történet pedig gyönyörűen megmutatta azt, ha elég keményen küzdesz az álmaidért, és sosem adod fel, akkor egy nap célt érhetsz, és segíthetsz végül az embereken.

Én nem is tudok mást tenni, csak tisztelettel adózni ennek az erős nőnek, aki sosem adta fel, és egyszer sem választotta a könnyű utat. Mint amikor Zürichben megkapta az orvosi végzését: ott maradhatott volna, de ő Magyarországon akart orvos lenni, hogy itt segíthessen az embereknek. És küzdött keményen, évtizedeken át tűrt, hajtott, és igaz, hogy idősebb korára, de elérte, amit akart.

Vilma az az ember, aki bárkinek a példaképe lehet. Egy olyan erős szerepmodell, amit érdemes megmutatni a kislányoknak, akik már igen fiatalon szembesülnek azzal, hogy a fiúknak több mindent lehet, és még most sincs egyenjogúság igazán. (De mire felnőnek remélhetőleg lesz). Hiszem azt, hogy pont ilyen mesekönyvet kell felolvasni a gyerekeknek esténként.

Aminek a legjobban örülök viszont az, hogy a könyv nem akart egy tanmese lenni. Kertész Edina érdekesen, szórakoztatóan írta meg Vilma igaz történetét. Itt nincs az ember képébe vágva a tanulság, de egy hét évesnek is szerintem simán lejön az, hogy ez a Vilma mennyire menő volt, és sosem adta fel, akkor pedig neki sem szabad. Ráadásul már rögtön az első soroktól megfogja az embert a sztori és nem ereszti. Egyszerűen nem lehet nem drukkolni Vilmának, hogy célt érjen.

Felnőttként nekem csodálatos volt látni Vilma hivatás tudatát. Azt, hogy neki mennyi mindent jelent az orvoslás, hogy szó szerint azért él, mert másoknak akar segíteni. Nem a pénzért csinálja, a szegényektől sokszor el sem fogadja. Ő azért dolgozik, mert adni akar másoknak, jobb hellyé tenni a világot. Ez pedig egyszerűen csodálatossá teszi őt a szememben. Mert igen, ez a nem semmi hivatástudat.

Ami viszont kevésbé tetszett, az illusztráció. Maros Krisztina rajzai nekem olyan furák, leginkább az emberek orra, mert azt fel nem fogom miért lett ilyen. A képek viszont szép színesek és részletesek, a gyerekeknek szerintem tetszeni fog, és én sem mondom, hogy utálom, csak láttam már ennél szebbeket is.

Értékelés: 9/10

Gyönyörű történet egy erős, bátor nőről, aki sosem adta fel, és végül elérte az álmait. Vilma egy igazi példakép lehet, őszintén remélem, hogy minél több gyerekhez eljut ez a mesekönyv. Annál is inkább, mert A lány, aki orvos akart lenni anélkül tanít, hogy ezt nyilvánvalóvá tenné.

Leginkább a régi népmesékre emlékeztet, amikor lélegzetvisszafojtva drukkolsz a szegény legénynek, hogy legyőzze a sárkányt. De itt végre egy lány a főhős, akinek nincs más vágya, minthogy orvos legyen, és segítsen másokon. Hát nem csodás?