Body Wrapper


Könyvkritika: Adam Bray – Minden ami Marvel

Hű srácok! Ez már a sokadik Marveles könyv, amit olvasok, de kétség sem férhet ahhoz, hogy ez eddig a legdurvább. Gondolok itt ez alatt arra, hogy ez a kötet nagyon részletesen bemutatja a Marvel képregények karaktereit egészen a kezdetektől, az 1930-as évektől kezdve napjainkig. És azt, hogy részletesen, azt szó szerint értsétek: még a legkisebb mellékszereplők is előkerülnek!

A könyvet több nagy egységre osztották fel. A legnagyobb részt a Hősök és gonoszok fedi le, itt olvashatjuk a baromi részletes karakterinformációkat. A kötet rövidebb részét fedi le a járművek, a fegyverek és technológia, a kozmikus erők, a varázserejű tárgyak, a bolygók és létsíkok, illetve az országok és helyetk részleg. És bár utóbbiak tényleg nem hosszúak, de ezek is baromi részletesek. A könyv egyik legjobb része pedig a tárgymutató, ahol simán rákereshetsz például arra, hogy Hulkról mely oldalakon olvashatsz, így ha csak pár karakter érdekel – mondjuk a kedvenceid – akkor ez nagy előny lehet.

A könyvben érezhetően hatalmas munka van, de én néhol már úgy éreztem, hogy nagyon sok az információ, egyszerűen túlcsordul minden, és sokszor annyira röviden mutattak be valamit, amitől csak a kérdések jelentek meg a fejemben, nem pedig az eltárolt infomációk. Nyilván ez egy útmutató, elsősorban azoknak lehet nagyon izgalmas, akik ismerik a képregényeket. A hozzám hasonló filmrajongóknak inkább egy kis csemege, hiszen azért érdekes látni, hogyan alakult ki a képregényekben Pókember, Vasember no meg a többiek.

Amit még nagyon szerettem a könyvben, az információ vadászat. Gondolok itt elsősorban arra, hogy nagyon jól felfedte ez az útmutató, hogy mennyire mély a Marvel világa, és a leendő filmek és sorozatok miket aknázhatnak ki. Ebből a szempontból például imádtam minden információt a női Thorként hamarosan debütáló Jane Fosterről, vagy Ms. Marvelről, aki állítólag tv-sorozatot kaphat majd. (Ő egy palesztin tinilány, akinek különleges képességei vannak).

A kedvenc részlegem a könyvben az Országok és helyek volt. Baromi jó volt látni, hogy a Marvelnél odafigyeltek, ne csak minden Amerikáról szóljon, és hát, akad itt még egy csomó érdekes hely Wakandán túl is, amiket szívesen látnék a vásznon. Atlantisz világa például baromira kecsegtető, a karakterei dettó, de jó lenne az Olumposzra is ellátogatni, hogy a Thor-mitológián túl megjelenjen az ókori görög is. Herkules például érdekes karakternek tűnik már abból a kevésből is, ami a kötetből kiderült róla.

A könyv legnagyobb erőssége számomra az idővonal volt, ami néhány karakternél előkerült. Ezt egy rövid felsorolásként lehet elképzelni, amiből kiderült, hogy mely karakterrel mi történt a Marvel képregények során, nyilván a legfontosabb dolgokat emelték ki. Ezek között több olyan volt, amik a filmekből már ismerősek, és egy rakat, ami nem, így tényleg üdítő látni, hogy mennyi lehetősége van még Kevin Feige kreatív csapatának arra, hogy a szuperhősök világát még közelebb hozzák.

Sokáig nem is tudtam azt, hogy a Marvel már az 1930-as években elindult. Időnként megmosolyogtató volt, hogy a régi rajzok mennyire kis esetlennek tűntek, tök vicces volt látni, hogy Amerika kapitány pajzsa miként alakult át – vagy éppen a karakterek ábrázolása hogyan változott. Külön kis pajkosság az, hogy a történelmi események, vagy éppen a politikai háttér hogyan hatott a Marvelre, és ez miként tart ki napjainkig, nem véletlen, hogy manapság Ms. Marvel ennyire népszerű, hiszen az arab származású lányoknak (és fiúknak is) kijárt már egy saját szuperhős, akivel tudnak azonosulni.

Összességében tehát azt tudom elmondani, hogy ez egy nagyon alapos és  részletes könyv, ami baromira felkelti az érdeklődést a Marvel iránt. Viszont inkább a képregényrajongóknak adhat sokat, a filmek fanjainak inkább csak érdekességekkel szolgálhat. Viszont bármennyire is jó a tartalom, a könyv olvasása embert próbáló feladat. A kötet van vagy 3 kiló és cserébe bazi nagy, és hogy boldogok legyünk, a betűk aprócskák. Tehát ezt nem lehet kényelmesen olvasni, nem tudod magaddal vinni. Értem én, hogy kisebb méretben és nagyobb betűkkel ötször ilyen vastag lett volna a kötet, de ez így számomra nagyon nehézkessé tette az olvasást. De legalább a képek gyönyörűek, a lapok illatokasak és minőségi papírra nyomták.

MINDEN AMI MARVEL – BLOGTURNÉ

  • A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Minden ami Marvel. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere bemutatja a Marvel-képregények mozgalmas világáról szóló, teljes körű útmutatót hősökről, gonoszokról, járművekről, bolygókról és sok egyéb, izgalmas témáról.

    Tartsatok velünk, merüljetek el a szuperhősök univerzumában, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott két nyeremény példány egyikét.

  • Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Marvel univerzumot. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni mindegyikre a helyes választ, és máris esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott két könyv egyikét.
    Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

    Doctor Strange kitől kapta a Levitáció köpenyét?

    a Rafflecopter giveaway

  • 10/17 Olvasónapló
    10/18 Utószó
    10/19 Csak olvass!
    10/20 Dreamworld
    10/22 Könyv és más
    10/23 Sorok között
    10/24 Hagyjatok! Olvasok!