Könyvkritika: Angie Thomas – The Hate U Give: A gyűlölet, amit adtál

Könyvkritika: Angie Thomas – The Hate U Give: A gyűlölet, amit adtál

0
Oszd meg!

John Green nyilatkozta azt a könyvről, hogy ez egy jövendőbeli klasszikus. Őszintén remélem, hogy igaza van, és ez a regény hosszú évszázadokig fennmarad, és még 2500-ban is olvasni fogják. Mert attól tartok, hogy mindig lesz jelentősége, mert a rasszizmus sajnos egy olyan dolog, ami nem megy ki a divatból. (De ebben ne legyen igazam).

A gyűlölet, amit adtál a Black Lives Matter mozgalom hatására íródott, és valós események ihlették. Amerikában tényleg több alkalommal öltek meg fegyvertelen fekete embereket fehér bőrű rendőrök, mert a fenyegetéstől tartottak. Egy ilyen szörnyű esetet mutatott be a regény, és minden mást, ami mögötte van.

A hősnő a 16 éves Starr. Kemény környéken laknak, ahol dúl a bandaháború. A lányt a szülei egy magániskolába járatják a fehérek közé, hogy minél nagyobb biztonságban tudják. De amikor egy este elmegy bulizni egy gyerekkori barátjával megtörténik a tragédia: igazoltatja őket egy fehér rendőr, és amikor azt hiszi, hogy Khalil fegyverért nyúlna, egyszerűen lelövi a srácot. Mindezt Starr végignézi – ő az egyetlen tanú, az egyetlen, akinek a szava a rendőrével szemben áll. És megkezdődik a médiahadjárat.

A regény nagyon hitelesen beszélt a rasszizmusról. Tudom, mert nekem is barna a bőrszínem, épp eleget szívtam az életem során emiatt én is. A legtöbb helyzetnél magamra ismertem, Starr gondolataival különösen tudtam azonosulni, hiszen hasonló életutat jártunk be, csak ő rosszabbul járt, mert látta a két legjobb barátját meghalni. Igazából minden, ami ebben a regényben elhangzik a rasszizmusról, annak kezeléséről, vagy éppen az emiatt történő fájdalomról, megbántottságról, szerintem teljesen igaz. És ez fáj.

A filmváltozat főhőse, vagyis Starr Amandla Stenberg lesz. Remek döntés!

Igen, bizonyos pontjain fájt olvasni a könyveit. Mert egyszerűen szörnyű, hogy ilyen dolgok ténylegesen megtörténnek. Nehéz ettől elvonatkoztatni olvasás közben, lehetetlen azt mondani, hogy ez “csak” egy regény, amikor ténylegesen utána lehet nézni a hasonló helyzeteknek. Mint ahogy minden egyes cselekmény, például a lázongás, vagy a tévéinterjúk, tényleg megtörténtek, és tényleg ilyen hatást váltanak ki az emberekből.

Különösen érzékletesen volt ábrázolva Starr és a két legjobb barátnője esete. Ahogy Starr mindig úgy tett, mintha nem venné észre a bújtatott rasszizmust, mert felül akar ezen emelkedni, de beüt valami, ami miatt képtelen. És itt volt szerintem a legérzékletesebb a lány személyiségfejlődése: amikor végre kiállt saját magáért, és egyáltalán, önmagát merte adni egy olyan környezetben, ahol korábban mindent eltűrt. Hiszem, hogy ezzel Starr sok olvasónak adhat majd erőt. És már csak ezért is megéri, ha valaki elolvassa. (Tényleg javaslom ám mindenkinek)

Starr családját is nagyon szerettem, és eleve a felvázolt viszonyokat. Volt itt minden, amit el lehet képzelni, például gangszterek, zabi gyerek, kemény nővérke anyuka vagy éppen fekete rendőr nagybácsi. Minden működött, semmi nem volt sok, vagy kevés, és minden hozzáadott a történethez. Leginkább Carlos, a rendőrrokon esete volt érdekes, akit kvázi kényszerszabadságra küldtek, miután kiállt az unokahúga ellen – akinek a fehér rendőr hosszú perceken át fegyvert szorított a fejéhez, amíg szerencsétlen Starr a legjobb barátja vértben tocsogó holttestét ölelte magához. Szegény rendőr, féltette az életét…

Kaptunk egy romantikus szálat is, Chris, a fehér iskolatárs személyében. Imádtam a srácot, mert halálian vicces és romantikus pillanatokat szállított. Nem is keveset. De jó volt, hogy előjöttek a bőrszín kérdések. Az, hogy Starr apja nem tudta elfogadni a srácot, mert fehér, vagy éppen Starrban milyen kérdések, félelmek, gondolatok játszódtak le Chrisszel szemben. Jobb választás lehet a jóképű, fekete Devante, aki mellett nem lógna ki a sorból? Aki mellett nem jutna mindig eszébe a bőrszíne? Ezzel szemben szerelmes Chrisbe… De ott van az a sok kétely.

A regény végén pedig született egy ítélet. Kitakarom, mert spoileres. Naná, hogy a rendőr megúszta. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ez a világon bárhol így történne meg. Ez van. Mindezzel együtt nagyon szerettem a könyv végét, a nagy lezárásokat, és az utat, amit bejártak a karakterek. Mert itt ugyan Starr volt a főszereplő, de sok mellékszereplőt kaptunk, olyan jól felépített karaktereket, akikért lehetett drukkolni, és akik ugyanúgy bejárták a személyiségfejlődés rögös lépcsőjét, akárcsak Starr.

Talán az értékelésemből úgy tűnhet, hogy ez egy depressziós könyv. Nem az. Kemény témákat boncolgat az tény, és vannak benne szomorúbb részek is. De sikerült életigenlően átadnia az írónőnek a történetet és megfogalmazott jó pár remek üznetet is. Nekem ez volt az egyik kedvencem: Jobbá tehetjük az életünket Mert attól, hogy történhetnek rossz dolgok, még élhetünk, alkothatunk, boldogok lehetünk, küzdhetünk az álmainkért és a céljainkért. Mert élnünk kell!

Értékelés: 10/10

Számomra ez volt az év eddigi legjobb könyve. Biztosan újra fogom olvasni pár év múlva, mert annyira tökéletes volt. Köszönöm az élményt.

Hogy tetszik a borító? Az eredeti egy picit közelebb áll a szívemhez, de a magyar is nagyon szép lett. Mindenesetre alig várom a filmet, hogy a filmes borítóval is a polcomon lehessen. És egyben remélem, hogy a filmverzió megüti majd a színvonalat.

Kinek ajánlom elolvasára? Mindenkinek. Ma, holnap és száz év múlva is. Ezt a könyvet el kell olvasni. Igen, kicsit fájni fog, de hiszem, hogy rengeteget hozzáad mindenki életéhez, ha megismeri a másik nézőpontot – vagy éppen átéli egy könyvben a sajátját. A történet tényleg segít, küzd a rasszizmus ellen, kiáll az elfogadásért, és teszi mindezt nem didaktikus, hanem a lehető legtermészetesebb módon.

383 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás